THE HILL

Gorka Sebestyén, a Fehér Ház volt tanácsadója vasárnap a C-SPAN tévében két milliárdost tolt le, de nagyon.

Fotó: MTI, archív, szerk.

Egyikük a kaliforniai Tom Steyer, akinek azt a kampányát, hogy Trump elnök ellen alkotmányos vádat („impeachment”) indítsanak, viccnek nevezte.

Majd azt mondta, hogy Steyer és a Demokrata Párt „mega-adományozója”, George Soros, „aki az ország demokratikus rendszerét használva lett gazdag ember”, most azon elnök ellen akar vádemelési eljárást indítani, akit 2016-ban a nép választott meg.

„Ironikusnak találom, hogy az olyan emberek, mint Steyer és Soros, a túlcsorduló szabadság és piaci erők poharából iszogatnak évtizedeken át, majd milliárdosokká válnak, és azután azt a rendszert akarják elpusztítani, amely lehetővé tette számukra, hogy oly gazdagok legyenek. Csak fantázia ez az egész dolog. Csak fantázia”, mondta Steve Scully műsorvezetőnek.

Steyer több millió dollárt költött az impeachment-kampányra, és ahhoz több mint egymillióan csatlakoztak októberi indulása óta.

Lovas István