THE DAILY TELEGRAPH

Az egyébként Soros-ellenes jobboldali brit lapnak Lord Malloch-Brown volt miniszter nyilatkozott, aki kijelentette, valószínűsíthető, hogy George Soros Brexit-ellenes kampányának eredménye az lesz, hogy Theresa May lemond miniszterelnöki pozíciójáról. 
 

Fotó: ShutterStock.com, illusztráció


Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

A Brexit leállításának az esélyét 40 százalékosra értékelte. 

A Best for Britain (A Legjobbat Nagy-Britanniának) nevű Brexit-ellenes kampány eddig 2 millió font összegű támogatást kapott; ebből Sorostól félmillió font érkezett. 

Lord Malloch-Brown, a Best for Britain az elnöke azt mondta, a demográfia nekik dolgozik. Kifejtette: a fiatalok nagyon mérgesek az idősebbekre és teljes mértékben becsapva érzik magukat. 

Hozzátette: négy-öt, tíz éven belül az országban hatalmas többségben lesznek a Brexitet ellenzők, ugyanis az 55 évnél fiatalabbak körében hatalmas többség a maradás híve. Majd elmondta azt is, nem tartja kizártnak, hogy Soros még több pénzt ad nekik. (A Daily Telegraph volt az a lap, amely kiderítette, hogy Soros titokban pénzt adott a Brexit-ellenes kampányra.)

Lovas István