THE WASHINGTON EXAMINER

Az amerikai lap idézi Paul Gosart, Arizona állam republikánus képviselőjét, aki tegnap kijelentette, hogy George Soros, a nagy demokratapárti adományozó állt a Virginia állambeli Charlottesville-ben tartott nacionalista demonstráció mögött, amely az ellentüntetőkkel történt összecsapásokhoz vezetett. 


Fotó: MTI, archív, illusztráció

Gosar kijelentette: „Nézzük csak meg azt a személyt, aki a tüntetést indította. Kiderült számunkra, hogy ez az ember Obama-szimpatizáns és a Foglald el a Wall Streetet mozgalomból való. A neve Jason Kessler”. Ezután elmondta, hogy Soros, aki számos liberális szervezetet pénzel, olyan embereket támogat, mint Kessler. 

„Ki ez a Soros?” – kérdezte Gosar, majd így felelt saját kérdésére: „Azt hiszem, Magyarországról való. Azt hiszem, zsidó volt. Azt hiszem, feladta népét a náciknak. Jobb, ha vigyázunk a hozzá hasonlókkal”.

Soros Nyílt Társadalom Alapítványainak egyik szóvivője visszautasította Gosar vádjait és azt mondta, azokkal megsértette Sorost és családját. Majd hosszan sorolta, milyen remek ember ez a Soros.

Lovas István