DIE WELT

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt, archív

Nincs nap, hogy ne legyen valami Sorosról a nemzetközi sajtóban. Most két cikk ismertetése következik e világméretű gazemberről. Az egyik a német Die Weltben jelent meg ezzel a címmel: „Soros egy vagyont tesz fel Trump ellen”.

A cikk így kezdődik:

Versenytársai a pénzügyi szektorra tesznek. Egészen más a helyzet ebben Sorosnál. Ő sok pénzt tett fel Donald Trump ellen és az árfolyamesésbe invesztál olyan értékpapírok árfolyambedőlésére számítva, amelyek az elnök politikája haszonélvezőinek számítanak.

George Soros sohasem csinált titkot Donald Trump elleni mély elutasításából. A befektető legenda az amerikai elnököt nyilvánosan „szélhámosnak” és vágyában diktátornak nevezte, aki a világot egocentrikus módszereivel háborúba tudná taszítani.

Most kiderült, hogy Soros nem csak verbális támadást indított ellene, de jó sok pénzt is tett a világ leghatalmasabb embere ellen.

A befektető a piacokon több mint fél milliárd dollárral spekulált Trump ellen. Erős pozíciókat tett azon értékpapírok árfolyamesésére, amelyek a trumpi politika haszonélvezőinek számítanak, mint a kisebb, tőzsde orientált amerikai cégek, olajszállító konszernek, de a széles munkapiac is. Soros egyedül a Russell 2000 – ebben kisebb és közepes amerikai cégek vannak – részvényindex beesésére 330 millió dollárt tett.

A cikk arról is ír, hogy ugyanakkor Soros versenytársai közül a legtöbben inkább Trump sikerére tettek. Növelték tétjeiket azon pénzügyi szektorban, amelyet az amerikai elnök a szabályozás alól fel fog szabadítani.

A Sputnik International pedig Soros befektetéseiről e címmel hozza tudósítását: George Soros hatalmas részesedést vásárolt a Goldman Sachsban Trump megválasztása után.

Soros fedezeti alapkezelője nagy változásokat foganatosított portfóliójában 2016 negyedik negyedévében, beleértve egy 14,9 millió dolláros részesedést a Goldman Sachsban.

A Soros Fund Management, mint ahogyan a neve is mutatja, az „ellentmondásos milliárdos, George Soros személyi vagyonát is igazgatja”.

(Rögtön egy megjegyzés: a páratlan bátorságú és tehetségű Udo Ulfkotte német újságíró nemrégiben bekövetkezett halála után az MTI neve mellett még holtan semem felejtette el kitenni az „ellentmondásos” jelzőt. A kérdés felmerül, vajon a közpénzen működő távirati iroda legalább egyszer kiteszi az életben lévő spekuláns neve elé e jelzőt, amelyet a Sputnik International oly helyesen alkalmazott?)

Erre nemrégiben derült fény, amikor 2016 negyedik negyedévében közzétették 13-F űrlapjukat, amelyen feltüntették vásárlásaikat és eladásaikat.

Sputnik: Sorosnak – aki több száz millió dollárt költött saját pénzéből liberális ügyekre és Trump elnök hangos bírálója – a választás után portfóliója 1 milliárd dollárral lett kisebb.

A Goldman Sachson kívül Soros több tízmilliónyi részvényt vásárolt olyan cégekben, mint a Facebook, a Time Warner, a T-Mobile és a Kohls.

Lovas István