LOMBARDI LETTER

A Lombardi Letter mai dátummal hosszabban elemzi a kérdést: Soros pénzeli a november 4-re tervezett országos zendülést az USA-ban?

Rendkívül üdítő, hogy a honlap hangvétele már elárulja: a kérdést teljes távolságtartással, kizárólag a tényekre összpontosítva vizsgálja. Nincs benne Soros irányában semmilyen rokonszenv vagy annak ellenkezője.

Így sokkal inkább fogadhatjuk el objektívnek a vizsgálatot és annak végkövetkezetését.

A cikkíró, Benjamin A. Smith által vizsgált kérdés az, hogy George Soros pénzeli-e a november 4-re az USA-ban országszerte tervezett lázadásokat.

A cikk kiinduló részében megjegyzi: ezt állítja számos radikális („alternatív”) jobboldali honlap.

A vád először idén, október 20-án merült fel a Conservative Review nevű folyóiratban. Vagyis az, hogy Soros a fő pénzügyi támogatója az Utasítsd Vissza a Fasizmust (RF – Refuse Fascism) által vezetett csoportok „konzorciumának”.

Ezt a cikket azután számos alt-right („alternatív” jobboldali) portál átvette.

A cikk szerzője azt írja, hogy „semmiféle kétely nincs arra vonatkozóan, hogy november 4-re széleskörű polgári engedetlenséget terveznek. (Milyen érdekes, hogy véletlenül ugyanilyen figurák nálunk ugyanezt teszik.) Ennek ellenére arra nincs bizonyíték, hogy forrongásokat terveznek. A Refuse Fascism honlapján számos anyag található, amelyek akcióra szólítanak fel, és arra, hogy „Zavarjuk el a Trump/Pence rezsimet!”. Az is érdekes, hogy a „mi” balliberálisaink mennyire importált szókészlettel dolgoznak: nekik is „Orbán-rezsimet” kötelező mondaniuk, amely természetesen „regnál”.

Smith ezután alaposan szemügyre veszi a Refuse Fascism szervezet támogatóit. És azoknak a szervezeteknek a támogatóit is, amelyek a Refuse Fascismnek utaltak át pénzt. Így például az Alliance for Global Justice-t (AFGJ – Szövetség a Globális Igazságért), amely viszont már kapott pénzt Soros Nyílt Társadalom Alapítványaitól, mégpedig évi százezer dollárt 2004-től kezdve.

Vagyis Soros és az RF közötti kapcsolat közvetett.

A szerző azonban nem áll meg tényfeltáró munkájában, hanem tovább nyomoz. És egyre másra bukkannak fel a „közvetett” Soros-féle támogatások. Így például a Tides Alapítvány és Tides Központ számára adott 7 millió dollár, amely ugyancsak adományoz az RF-nek.

Majd következik egy lista a Soros által támogatott legfontosabb szervezetekről.

A 7 nyomtatott oldal legvégén olvasható „Ítéletünk” című alfejezetben a szerző saját maga által felvetett azon kérdésre, hogy vajon Soros támogat-e november 4-re tervezett zendüléseket és forrongásokat, az önmaga adta válasz: nem közvetlenül, hanem közvetve. „A pénz nem rögtön Sorostól jön, hanem harmadik felektől, amelyeket ő pénzel. Ráadásul az RF azt állítja, csupán tiltakozást, de nem felfordulást tervez.

Smith azt írja, ismerve Soros gondolkodását és hangos ellenállását Trumppal szemben, neki valószínűleg a felületesnél kissé mélyebb ismerete van azon csoportokról, amelyeket támogat.

Vagyis az igen óvatos távolságtartást végig megőrző cikk lényege egyszerű szavakkal: Soros állhat a november 4-ére tervezett akciók főszervezője mögött. És ha kitör valamiféle erőszak, akkor… – nos, hát ezek a csoportok igazán nem azt hirdették.

Lovas István