A George Soros által támogatott, Avaaz nevű civil szervezet heti értesítője felsorolja, milyen ügyekben aktivizálták magukat. 
 

Képernyőfotó: YouTube.com


Képernyőfotó: YouTube.com

Az Avaaz és a Soros-féle média tagadni igyekszik egyrészt azt, hogy Sorosnak bármi köze lenne e szervezethez, másrészt pedig azt, hogy ők beleszólnának a politikába.
 
Legutóbb, március 3-án erről itt írtunk.

Nézzük az említett hírlevél rövid, de velős részét, amely az olaszországi választásokról szól! Ennél önleleplezőbbet nehéz lett volna írni még az Avaaztól és Sorostól undorodó, jobboldali médiumoknak is. 

Szó szerinti fordítás következik: 
“A szívünket is kitettük, hogy megállítsuk a szélsőjobb győzelmét Olaszországban!
Miközben egy szélsőjobboldali koalíció közel állt ahhoz, hogy megnyerje a vasárnapi választást, mindent bevetettünk egy hónapon át, hogy a szavazók millióit érjük el a szoros körzetekben e-mailen, Facebookon és a médián át arra kérve őket, hogy működjenek együtt a szétforgácsolódott ellenzéki oldalon, és arra a jelöltre szavazzanak, aki a legesélyesebb a szélsőjobboldallal szemben. [Ismerős nálunk is? – L.I.] Felméréseink igazolták hatásosságunkat, és az Avaazt folyamatosan támadták a jobboldali sajtóban. Luca, a kampányvezetőnk fenyegető telefonhívásokat kapott. 
A választásra igen nagy befolyása volt a Délnek, úgyhogy az utolsó héten vicces áltúrán mutattunk be, hogyan kampányol ott a szélsőjobboldali vezető [Matteo Salvini – a szerk.] és három óriásplakátunk hirdette, hogy ‘Azt mondtam, idióták vagytok. Most a szavazatotok kell. Miért is ne, déliek?’. Ebből száz cikk született! A média szereti nyomni a fasisztákat, de az eredmény nagyon jól alakult Délen, és a szélsőjobb koalíció MESSZE nem kapta meg azt a többséget, amitől féltünk”. 

Eddig az Avaaz öndicsérete. Amihez csak azt érdemes hozzátenni, hogy bár ugyanilyen eredményeket érjen el Soros és bandája a többi európai választásokon!

Lovas István