Fotó: Heidi Besen/shutterstock.com

BLABBER BUZZ
Tegnap arról adtunk hírt, hogy Soros finanszírozza azon csoportokat, amelyek a tegnapi „Nap nő nélkül” sztrájkot szervezték és ők voltak azok, akik még januárban a „Nők menetét” rendezték szerte Amerikában. 
A feminista-liberális csoportokra hallgató nők 21 millióan voltak. Azaz tegnap ennyien nem jelentek meg munkahelyükön, hogy éreztessék, milyen nagy szükség van a nőkre.  (Jegyezzük meg: ha ennyi férfi nem jelent volna meg munkahelyén, akkor ugyancsak 21 millió munkaerővel lett volna kevesebb.)

Tegnap, szerdán, a Nemzetközi Nőnap volt, és a Nők menetének ez a sztrájk volt a legújabb demonstrációja, amit Donald Trump elnök megválasztása inspirált. 
Trump elnök beiktatása után a nők washingtoni menete alkalmával kijelentették, hogy – mint Hillary Clinton korábban mondta, jegyzi meg a cikk – „a nők joga emberi jog”. (Ezt nyilván addig senki nem tudta, jegyezzük meg szintén.)

Ugyanakkor, amikor a Nők menetének rendezői azt állították, hogy ott „minden nőt” képviselnek, a szervezők elutasították, hogy a Trump-ellenes, de abortuszellenes nők részt vegyenek menetükön.

A cikk azzal zárul, hogy az Egyesült Államokban 1970 óta több mint 44 millió abortuszt hajtottak végre.

Lovas István