A Virginia állambéli Lynchburg városában található Liberty University végzős hallgatóit köszöntötte Trump elnök szombaton. A soha nem látott tömeg előtt elmondott beszéd az egyetem rektora, Jerry Falwell Jr. szerint az intézmény 44 évvel ezelőtti megalapítása óta a diplomaosztókon elhangzott szónoklatok legjobbja volt.

Fotó: ShutterStock/Evan El-Amin


Fotó: Evan El-Amin/Shutterstock.com, illusztráció

A Fox News beszámolója szerint az amerikai elnök arra ösztönözte a Liberty University végzős hallgatóit, hogy soha nem adják fel a küzdelmet és legyenek elég bátrak ahhoz, hogy ellenszegüljenek kritikusaiknak és az elitnek.
“Bizton tudom, hogy mindannyian harcosai lesztek az igazságnak, harcosai a hazátoknak, és harcosai a családotoknak. Bizton tudom, hogy mindannyian a helyes utat választjátok, s nem azt, amelyik könnyebben járható, és hűek maradtok saját magatokhoz, az országotokhoz és a hitetekhez. A Washingtonban eddig eltöltött, rövid idő alatt első kézből láttam, milyen romlott a rendszer” – mondta a hallgatóságnak. – “Nem hagyhatjátok, hogy mások mondják meg, miben higgyetek. Nincs szükségünk Washingtontól nagyelőadásra arról, hogyan éljünk”.

„A szívetekben a szolgálat, az áldozat és az odaadás értékei élnek” – folytatta. – „Most pedig ki kell lépnetek a nagyvilágba, és reményeiteket és álmaitokat cselekvéssé kell alakítanotok. Amerika mindig is az álmok hazája volt, mert Amerika igaz hívők országa. Amikor a zarándokok partot értek Plymouth-nál, imádkoztak. Amikor az alapítók megírták a Függetlenségi Nyilatkozatot, négyszer idézték meg a Teremtőt, mert Amerikában mi nem a kormányt imádjuk. Mi Istent imádjuk. Megválasztott képviselőink ezért teszik a Bibliára a kezüket és mondják, ‘Isten engem úgy segéljen’, amikor felesküsznek. Ezért hirdetjük büszkén még a bankjegyeinken is, hogy ‘Istenben hiszünk’, és ezért mondjuk minden egyes alkalommal, amikor a Hűségesküt szavaljuk, hogy egy és oszthatatlan nemzet vagyunk az Isten színe előtt”.

“Amit valóban érdemes megtenni, az soha, soha, soha nem szerezhető meg könnyen. Ha követitek meggyőződéseteket, akkor fel kell készülnötök, hogy kritizálni fognak azok, akiknek nincs meg a bátorságuk a helyes utat választani” – emlékeztette a fiatalokat a politikai elittel szembeforduló elnök. – “Használjátok ki a lehetőségét annak, ha kívülállók lehettek. Tegyétek magatokévá ezt a címkét. Tegyétek magatokévá, mert a kívülállók változtatják meg a világot és harcolnak ki valódi, maradandó változást.„

“Amíg én vagyok az elnök, soha senki nem fog megakadályozni benneteket abban, hogy gyakoroljátok a vallásotokat vagy kinyilatkoztassátok, ami a szívetekben él” – ígérte az elnök a felvillanyozott hallgatóságnak. – ”Mindig megvédjük majd az összes amerikai jogát ahhoz, hogy Istenhez imádkozhasson és kövesse tanításait. […] Mindannyiunkban a patrióták vörös vére folyik. Ugyanaz előtt a csodálatos amerikai zászló előtt tisztelgünk, és ugyanaz a mindenható Isten teremtett bennünket. Ha nem feleditek, amit itt tanultatok a Liberty egyetemen, amíg büszkék vagytok a hitetekre, bátran vállaljátok meggyőződéseteket és Istenbe vetett bizalmatokat, nem fogtok tudni elbukni. Ha Amerika hű marad hagyományaihoz, hűséges az állampolgáraihoz, és hűséges a teremtőjéhez, akkor a legjobb napok még előttünk állnak, ezt megígérhetem„. 

Donald Trump immár harmadszorra járt a virginiai egyetemen.
2016 januárjában itt kérte elnökké választásához a protestáns szavazók támogatását, amelyet aztán elsöprő, 80 százalékos arányban meg is kapott.

demokrata.hu

https://www.youtube.com/watch?v=uscG-Uw2RAc