Az Egyesült Államok és Észak-Korea egyaránt azt várja, hogy a másik fél lépjen a Koreai-félsziget békéjének megteremtéséhez vezető úton – mondta Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő vasárnap az M1 aktuális csatornán.

Fotó: ShutterStock.com (szerk.)

A szakértő hangsúlyozta: mindkét országnak megvan a saját célja, és módszereik is eltérőek. Észak-Korea atomprogramjának felszámolása hosszú folyamat, amelynek a végét még nem látni.

Kis-Benedek József emlékeztetett arra: Mike Pompeo amerikai külügyminiszter a Délkelet-ázsiai Országok Szövetségének (ASEAN) szingapúri külügyminiszteri találkozóján azt hangoztatta, hogy a nemzetközi közösségnek továbbra is diplomáciai és gazdasági nyomást kell gyakorolnia Észak-Koreára mindaddig, amíg az ország nem mond le nukleáris fegyvereiről. 

Előzőleg az amerikai külügyminiszter elégedetten szólt arról, hogy az ASEAN fenntartotta az eddigi szankciókat Phenjannal szemben.