Washington Soros programját támogatja Guatemalában

Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

ART VOICE

A jobboldali amerikai civil szervezet, a Judicial Watch ismét lecsapott az amerikai kormány és Soros együttműködését bizonyító dokumentumok nyilvánosságra hozatalával, amelyeket az információ szabadsága törvény révén követeltek és kaptak meg. 
 


Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

Ezekből a dokumentumokból kiderül, hogy az amerikai kormány és Soros Nyílt Társadalom Alapítványai (OSF) Guatemalában is együttműködtek.
 
Legutóbb itt azt ismertettük, miként mutatta be az említett összejátszást a Judicial Watch Albániát illetően, de ugyanez a szervezet ismertette korábban azt, hogy Macedóniában is ugyanez volt (és van) a helyzet.  

Guatemalában az OSF programjaiba tartoznak médiumok, politikusok támogatása, a nyílt határok propagálása és egyetemi intézmények befolyásolása. De kettejük kapcsolata szoros volt az ENSZ Guatemalában tevékenykedő szervezeteivel is. 

Barack Hussein Obama volt amerikai elnök guatemalai nagykövete, Todd Robinson és egy Ivan Velásquez nevű kolumbiai ügyvéd azon dolgoztak, hogy a guatemalai alkotmányt a szájuk íze szerint módosítsák. 

A Trump-kormány szintén támogatja őket. 

Igen sok amerikai entitás támogatja még soros guatemalai programját és kap pénzt a milliárdostól. 

A Judicial Watch kezébe került dokumentumok egy tucat ilyen szervezetet mutatnak be, célkitűzéseik és a Soros-féle OSF-hez kapcsolódó szálak leírásával egyetemben. 

Az Egyesült Államokban ugyanakkor Soros csoportjai azt akarják elérni - zárul a beszámoló -, hogy legyen nyitott a mexikói határ. 

Lovas István