Az elnyomásban találtunk egymásra

Fotó: Vogt Gergely/Demokrata

Jövőre ünnepli fennállása huszadik évfordulóját az Ismerős Arcok. A zenekar a jubileum apropóján országos koncertturnéra indult. Nyerges Attila énekessel és Kovacsik Tamás dobossal az együttes múltja és jövője mellett a kultúrában uralkodó liberális hegemóniáról, a Gyurcsány-korszak meglepő hozadékáról és a nemzetközi politikai helyzetről is beszélgettünk.

Fotó: Vogt Gergely/Demokrata

– A zenekar neve az elmúlt húsz év során összefonódott a hazafiassággal. Minek a hatására indultak el ezen az úton?

Ny. A.: – Egy erdélyi kirándulás következtében váltott irányt a zenekar. 1999-ben először léptük át a gúnyhatár délkeleti részét, azelőtt nem nagyon volt lehetőség erre. Ráadásul a tanulmányaink során kevés szó esett az első világháború következményeiről, így aztán nem egészen tudtuk, mire számíthatunk az anyaországtól elcsatolt vidéken. Már az is meglepetést okozott, hogy Budapesttől 700-800 kilométerre, közel nyolcvan évvel a gyalázatos trianoni békediktátum aláírását követően színtiszta magyar falvakat találtunk. Letaglóztak bennünket a székelyföli élmények, a kint rekedt testvéreinkkel való találkozás nagy hatást gyakorolt ránk. Megdöbbentő volt látni azt a heroikus küzdelmet, amit a román nagypolitikával szemben folytatnak. Hazatérve, talán az otthonról hozott igazságérzetem miatt nem tudtam szó nélkül hagyni a tapasztaltakat, szerettem volna én is hozzátenni valamit a határon túli magyarok harcához. Boncolgattam a gondolatokat, amelyek az út során foglalkoztatni kezdtek, idővel pedig rájöttem, hogy nem is nagyon szeretnék más témákhoz nyúlni.

– Konszenzus volt a zenekar tagjai között az új irányvonalat illetően?

Ny. A.: – Egyszerű, tiszta érzelmekről, nemes célról volt szó, nem kellett magyarázkodni a miérttel kapcsolatban. Csupán azokat a félelmeket kellett legyűrni magunkban, amiket 1989 előtt belénk vertek, és reflexszerűen törtek elő az emberből, hogyha meghallotta a „Trianon”, „Erdély” vagy „1956” szavakat.

– Mára a nemzeti oldal kedvenc rock­zenekarává váltak. Minek köszönhető ez a siker?

K. T.: – A 2000-es évek elején az országban felfokozott politikai hangulat uralkodott. A szocialisták Horn Gyulával a süllyesztőbe kerültek, végre nemzeti kormány állt az ország élén. Ismét teret kaptak a konzervatív-keresztény értékrend képviselői. Végre minden fórumon bátran lehetett beszélni a hazaszeretetről, a vallásról, a nemzeti hagyományokról, a kommunizmus bűneiről és a rendszerváltás tökéletlenségéről. Ennek az időszaknak köszönhetően kerültünk mi arra a pályára, amin közel két évtizede vagyunk.

– Akkoriban számos zenekar választotta az úgynevezett nemzeti rock műfajt. Mi az, amivel önöknek sikerült kiemelkedni a többi együttes közül?

Ny. A.: – Szövegileg és zeneileg is egy picit igényesebben próbáltunk meg hozzányúlni azokhoz a dolgokhoz, amik ezt a tábort foglalkoztatták. Nem hangzatos jelszavakat tűztünk a zászlóra, sokkal inkább a kisember oldaláról próbáltunk megközelíteni egy-egy témát. Emellett a szélsőségek is távol álltak, és mind a mai napig távol állnak tőlünk. Ez szintén otthonról hozott tulajdonság. Intelligens és értelmes emberek voltak a szüleink és nagyszüleink, ennek megfelelően neveltek bennünket. Egyébként az interjúink alkalmával mindig könyörgöm, hogy felejtsük el az említett műfaji kategóriát. Egyszerű rockbanda vagyunk, olyan zenészek, akiket gyakran megihlet a hazaszeretet. Nem hiszem, hogy emiatt címkéket kellene ránk ragasztani.

– Hogyan hatott a zenekar életére a közel nyolc éven át tartó Gyurcsány-éra?

Ny. A.: – A 2002-es kormányváltás az arcon csapása volt mindennek, amiben a polgári oldal hitt, amiért dolgozott azelőtt. A médiumok többségéből ömlött a szenny, azok az elkeseredett emberek pedig, akik nem támogatták a hatalmon lévőket, és akiket zavart az élet minden területét jellemző balliberális hegemónia, kapaszkodókat kerestek. Ilyen kapaszkodó volt az Ismerős Arcok is. Azt kell mondanom, a zenekarnak kifejezetten jót tett a Gyurcsány-korszak, az elnyomásban egymásra találtunk a közönséggel, nőtt az ázsiónk.

– És hogyan boldogulnak most, a „boldog békeidőkben”?

Ny. A.: – 2010-ben azt hittük, hogy eljön a kánaán, de sajnos nem így történt. Tény, hogy ma sokkal jobban érezzük magunkat, mint annak előtte, de a nemzetközi politikai helyzet jelenleg is rányomja bélyegét az emberek mindennapjaira, ahogy a mi munkásságunkra is. A nyugat-európai történések bőven szolgáltatnak feldolgozandó témát számunkra. Én lennék a legboldogabb, ha hátradőlhetnék végre, és a mindennapi élet szépségeiről írhatnék, de sajnos az Európai Unió mindennap ad okot arra, hogy ezt ne tehessem meg.

– És a kultúrát jellemző liberális uralom is nehezen törik meg…

K. T.: – A véleményformáló kulturális pozíciókat még mindig zömmel az ellentábor emberei foglalják el. De optimisták vagyunk e téren, a jelenlegi kormány ugyanis végre megpiszkálta azt a méhkast, amibe már régen bele kellett volna nyúlni. Lehet, hogy a közeljövőben nem lesznek gyökeres változások, de hisszük, hogy hosszú távon sikeres lesz ez a kezdeményezés, és helyet kapnak a jobboldali értelmiség szakemberei is a kultúra területén. Mi már annak is nagyon örülünk, hogy húsz év után végre felkarolt bennünket szponzorként a Szerencsejáték Zrt.

Ny. A.: – Tény, hogy a kereskedelmi rádiók még mindig nem játsszák a számainkat, de azt gondolom, ezen már nem múlik semmi, az üzeneteink ennek ellenére is célba érnek. Választhattunk volna könnyebb utat, sokkal népszerűbbek lehetnénk, ha volna bennünk valami furcsaság, legyen az arrogancia, deviancia vagy éppen gátlástalanság. De nekünk ilyen áron nem kell a hírnév. Hozzáteszem, a világban ma egyre inkább az számít abnormálisnak, ha valaki a társadalmi szabályok szerint él. Ahogy Kovács Ákos mondta: a konzervatív értékek melletti elköteleződés a legnagyobb lázadás.

– Mit tekintenek az elmúlt húsz év legnagyobb mérföldkövének a zenekar történetében?

Ny. A.: – Egyértelműen a Nélküled című dalunk megszületését. Miután a dunaszerdahelyi labdarúgó-egyesület szurkolói indulójukká választották, egy felvidéki lelkész elmesélte, mindig is irigykedtek, hogy szemben a székelyekkel a szlovákiai magyaroknak sosem volt saját himnuszuk. Hogy éppen a mi dalunk lett az, óriási megtiszteltetés és öröm. Leírhatatlan érzés, amikor egy DAC-mérkőzés előtt több ezer drukker énekli a szerzeményünket a stadion lelátóin. Iskolai ballagások alkalmával is felcsendül ez a dal, sőt, egy volt osztálytársam, aki a római konzulátuson dolgozik, elmondta, hogy náluk az állampolgársági eskütételek is a Nélküled dallamára történnek.

– „Egy vérből valók vagyunk – 20 év, 20 dalban, 20 helyszínen” mottóval országos koncertturnéra indult a zenekar. Mit lehet tudni erről az ese­ményről?

K. T.: – Az előadásokon exkluzív környezetben csendülnek fel az elmúlt két évtized legkedveltebb slágerei, újragondolva, áthangszerelve, akusztikus formában. Olyan nóták is elhangzanak, amiket rég nem hallott már a közönség. A hagyományos koncertekhez képest hosszabb műsoridővel és egyedi színpadképpel tesszük emlékezetessé az előadásokat. December 14-én kezdtünk Pécsen, és február végén, a budapesti Újszínházban adjuk az utolsó két koncertet, amelyekre már minden jegy elkelt. Nyáron egyébként egy nagyszabású szabadtéri fellépéssel is készülünk, erre a Barba Negra Trackben kerül sor június 22-én.

– Új lemez várható mostanában?

Ny. A.: – Jövőre biztos, hogy nem. Ha minden jól megy, a turné egyik-másik állomását rögzítjük majd, és ebből állítunk össze egy lemezt, amit valószínűleg 2019 végén jelentetünk meg annak a könyvnek a mellékleteként, ami az Ismerős Arcok húszéves történetét foglalja össze.

Lapszám: