Nagy sikerrel mutatták be a Piedone nyomában című filmet az Olasz Kultúrintézetben.Négy éven át, öt országban és 45 közreműködővel készült a Piedone nyomában című portréfilm, amely hatvan év után az első olyan alkotás, ami az olasz színészlegenda teljes életét dolgozza fel és azt az arcát mutatja be, amelyet nem ismerhettek az emberek. 

Király Levente, a film rendezője és forgatókönyvírója a díszbemutatón úgy fogalmazott, hogy a dokumentumfilm az olasz-magyar barátság ápolását célozza és tiszteleg Bud Spencer emléke előtt, akinek kultikussá vált filmjein három generáció nőtt fel Magyarországon.

– Nagyon fontos ez a film, mert Magyarországgal és más európai országokkal szemben mi olaszok csak fokozatosan kezdtük el értékelni Bud Spencert, az ő sokoldalúságát, színészi képességét, filozófiáját. Ahogy közben lassan felnőtt pár generáció, fokozatosan érkeztünk el oda, hogy felismerjük úgy a szakmai, mint az emberi nagyságát. Ebben az értelemben Magyarország megelőzött minket – fogalmazott az ősbemutatón Gian Luca Borghese, az Olasz Kultúrintézet igazgatója. 

Bud Spencer, aki közel 120 filmet készített, nagyon szeretett bennünket magyarokat. A magyar nép iránt érzett tiszteletéről így beszélt:

„Önök magyarok büszkék lehetnek magukra. A magyar nép valóban egy igazi nép, ami rólunk, olaszokról nem mondható el. Mi széthúzunk, önök összetartanak. A történelmük és a nyelvük is mutatja, hogy mennyire különlegesek. A magyar talán a legnehezebb nyelv a világon. A sportolóikról nem is beszélve. Vízilabdázóként megtapasztalhattam, milyen nehéz a magyarok ellen játszani.”

Nagyon szeretem a hazátokat, szeretem Magyarországot 

– mondta a potréfilmben.

Bud Spencer születésének 90. évfordulójára készült alkotás február 28-tól látható a hazai mozikban.