Hirdetés

Hollywood „forradalmi erejének, kedves barátjának” nevezte Arnold Schwarzenegger a vasárnap elhunyt Andy Vajnát, akivel az 1991-ben bemutatott Total Recall – Az emlékmás című és a Terminator 3.: A gépek lázadása című filmjében dolgozott együtt.

Vajna „bebizonyította, hogy nincs szükséged nagy stúdiókra, hogy olyan hatalmas filmeket készíts, mint a Terminator 2. – Az emlékmás vagy a Total Recall. Hatalmas szíve volt, és az egyik legnemeslelkűbb pali volt. Hiányozni fog. Gondolataimban a családdal vagyok” – írta az amerikai színész Twitter-üzenetében, amelyet a Variety című amerikai filmes honlap idézett.

Antonio Banderas, aki az 1996-ban bemutatott Evita című film forgatásán dolgozott együtt a producerrel, szintén a Twitteren búcsúzott: Isten veled, barátom. Köszönök mindent – írta angolul és spanyolul.

Banderas Chet alakította a filmben, amelyet öt kategóriában – köztük Banderast a legjobb színészi alakításért – jelöltek Oscar-díjra. A film egyik producere Andy Vajna volt és a forgatás legnagyobb rész Budapesten zajlott.  

Korábban írtuk

Sylvester Stallone, aki a Rambo című filmek főzereplője volt, Instagramon búcsúzott a néhai producertől. A színész „úttörőnek” nevezte Vajnát. „Akkor hitt az ‘Első vér’ című, első Rambo-filmben, amikor még senki. Összetört a szívem” – fogalmazott a Floridában élő színész.

James Cameron is megemlékezett a magyar producerről Twitter-oldalán. A világhírű rendező nagyszerű barátnak és munkatársnak nevezte Andy Vajnát, és azt írta, humora és stílusa is hiányozni fog neki. 

A Magyar Nemzeti Filmalap vasárnap közölte az MTI-vel, hogy elhunyt Andy Vajna filmproducer, nemzeti filmipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos.