Társadalmunk a mai napig attól szenved, hogy – a nyugatiakhoz viszonyítva – sokkal kisebb az önszerveződő képessége, még mindig kevés a helyi közösség. Ezen próbálunk változtatni, ez mai polgári kultúrpolitikánk fontos része – mondta a Demokratának Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár.

Fotó: T. Szántó György/Demokrata

– Sikerülhet-e megvalósítani céljukat?

– Az Orbán-kormány két ciklusa alatt kulturális területen léptékváltás történt, hatalmas fejlődés jellemzi e szegmenst, de soha egyetlen kultúráért felelős állami vezető sem lehet teljesen elégedett. Rengeteg munkát végzünk a minisztériumban és az intézményekben. 2010-től, négy éven át, amikor a parlament rekordokat döntött a törvénymódosítások tekintetében, a kormány évente 15-20 kulturális előterjesztést fogadott el. Már akkor is nagy lépésekkel haladt előre a kultúra. Ehhez képest 2014 óta még nagyobb fokozatba kapcsolt az ágazat, mert 2015-ben már 45, 2016-ban pedig 74 kulturális előterjesztés kapott szabad utat a kormánytól. Kulturális konjunktúra korszakát éljük, amihez a kormány biztosítja a forrást. Ez nem csak az infrastrukturális fejlesztésekben, új kulturális komplexumok építésében, múzeum- és színházfelújításokban jelentkezik, de társadalomfejlesztő programokban, művészi támogatásokban, közművelődési eredményekben is.


– Mi jellemző a ma kultúrpolitikájára?

– Egy olyan fejlődő korszak munkatársai lehetünk, ami talán a millennium óta nem valósult meg hazánkban. Örülünk és büszkék vagyunk a fejlődésre, amiben rengeteg szakember dolgozik, de nem állhatunk meg, mert a mostani eredmények a jövő kulturális irányvonalát is meghatározzák. Látjuk az eredményeket az életminőség növekedésében is. Tény ugyanis, hogy a kulturális szokások adnak képet a társadalom állapotáról. Az elmúlt években másfélszeresére nőtt a színházjegyvásárlók és harmadával a komolyzenei koncertek látogatóinak száma. Mindez a polgárosodást segíti, hiszen a polgári léthez hozzátartozik a kultúra iránti igény, a kultúrával, művészetekkel való rendszeres találkozás. Ha ezt már gyermekkorban megalapozzuk, a mindennapok részévé tesszük, akkor magasabb képzettséget és ezzel magasabb életszínvonalat fog elérni az így felnövekvő nemzedék, általuk megteremtődik az erős középosztály.


– Tervezik-e a kulturális területen is életpályamodell bevezetését?

– Hosszas tárgyalások, elemzések után arra a megállapításra jutottunk, hogy ezen a területen erre nincs lehetőség, hiszen a szerteágazó feladatkörök, a művészi tevékenység, a könyvtárosok, muzeológusok, levéltárosok, közművelődési szakemberek munkája nem hasonlítható egy átlagos életpályához. A táncművészek esetében például történt konkrét változás, tőlük nem várható el, hogy a táncból kiöregedve, fizikai teljesítőképességük csökkenésével még mindig a színpadon maradjanak 65 éves korukig. Eddig négy nemzeti intézményben a 25 éves tagsággal rendelkező balettművészek kapták meg azt az életjáradékot, ami anyagi biztonságot nyújtott az aktív éveik és a nyugdíjazásuk közötti időszakra, mostantól ez a lehetőség a profi társulatok néptáncosai előtt is nyitva áll. Jelentős eredményünk a kulturális illetménypótlék bevezetése, ami januártól 15 százalékos bérnövekedést hozott az ágazat közalkalmazottai számára. Ez a bérfejlesztési program mindenkire vonatkozik a művésztől a tudományos munkatárson át a portásig, aki közalkalmazottként dolgozik állami vagy önkormányzati fenntartású költségvetési intézményben.



– Honnan van minderre pénz?

– Két nagy forrás létezik. Egyrészt az állami költségvetésből, minisztériumokon keresztül, másrészt az uniós fejlesztési forrásokból. A legnagyobb hazai kultúrafinanszírozási pályázati keretet a Nemzeti Kulturális Alap biztosítja, amely évente tízmilliárd forint felett rendelkezik. A bizottságuk által jóváhagyott összegek felett szakmai kollégiumok pályázat útján döntenek, a miniszteri keretről pedig, a hozzá beérkezett és szakmailag elbírált kérvények alapján, a miniszter dönt. A döntést hozó kollégiumokba a tavalyi törvénymódosításnak megfelelően harmadrészben szakmai szervezetek, harmadrészben a Magyar Művészeti Akadémia delegál, harmadrészben pedig a miniszter kér fel szakértőket. Így biztosított, hogy több irányból jöjjön kiírási téma és elbírálás a pályázatok tekintetében.


– Az uniós tagság hozott pénzt erre a területre?

– Nem, mivel az Európai Bizottság állásfoglalása, hogy a kulturális infrastruktúrát és tartalomfejlesztést nem támogatják, azt minden tagállamnak nemzeti költségvetésből kell finanszíroznia. Mi azonban találtunk rá lehetőséget, mivel az Európa 2020 Stratégia részesei vagyunk, ennek céljait a kultúra speciális eszközeivel is segíteni tudjuk, így egyaránt sikerül jobbítanunk a társadalmat és pénzforrásokat juttatni a kulturális területekre. A mögöttünk hagyott 2007–2013 közötti európai uniós fejlesztési ciklusban Magyarország 74,5 milliárd forintot tudott hasonló módon kulturális célokra fordítani, a mostani, 2014–2020-as időszakban ez az összeg már 100,5 milliárd forint lesz.


– Mire hivatkozhatunk az Európa 2020 Stratégia keretében?

– A közösségi hátrányok ledolgozása, nevezhetnénk a közösségek hiányának is, ami ebből talán a legérdekesebb. A mai társadalom egyre inkább elveszíti a közösségben való létformáját, atomizálódik, az egyén boldogulása vált az elsődleges céllá a posztmodern világban. Ezzel szemben mi úgy gondoljuk, a társadalomkutatókkal összhangban, hogy a közösségi aktivitás az egyént is erősíti, bővíti a kompetenciáit, pozitívan hat vissza rá. Egy egészséges, jól működő társadalom közösségekből áll össze, ezek összessége alkotja a nemzetet. A konzervatív politikai filozófiának is az az alapvetése, így egy keresztény-konzervatív kormányzásnak is az a távlati célja, hogy a társadalom ne magányos egyénekből álljon, hanem legyen közösségeiben erős, ahol a kisebb közösségek a nagyobbakba szervesen beépülnek. Míg a két háború közötti korszakban virágzottak a közösségek, önképzőkörök, olvasókörök, egyletek, amatőr művészeti csoportok, dalárdák, színjátszók, zenekarok, a világháború után megfordult ez a helyzet. A szocialista időszak szétzúzta az alulról történt szerveződéseket, az embereket elidegenítette egymástól. 1948-ban a kommunista diktatúra nemcsak államosított, de minden korábban jól működő közösséget felszámolt, és a helyükbe ellenőrzött közösségeket – kisdobos-, úttörőszövetség, KISZ, párt – hozott létre. Az alulról jövő kezdeményezések csak a 80-as években, a diktatúra gyengülésével kezdtek újra erőre kapni.


– Miért nem hozta el a rendszerváltozás az alulról történő szerveződések reneszánszát?

– A rendszerváltás robbanást hozhatott volna ezen a területen, de a kezdeményezéseket bénította az előző negyven év hatása, a tovább élő félelem. Társadalmunk a mai napig attól szenved, hogy a nyugatiakhoz viszonyítva sokkal kisebb az önszerveződő képessége, még mindig kevés a helyi közösség. Ezen próbálunk most változtatni, ez mai polgári kultúrpolitikánk fontos része, mert jobb életet él, aki közösségben él.


– Milyen eszközök vannak erre?

– A mai kor technikája, a digitális forradalom ellenünk hat, ma már egy mobillal a netre csatlakozva kezünkben érezhetjük az egész világot, a tévénken csatornák százai tekinthetők meg, vagyis információdömpingben élünk, ami elkülönüléshez, elidegenedéshez vezet. Ezekkel kell szembeállítani a társadalom kohéziós erőit, és az államnak feladata, hogy ebbe a folyamatba a maga eszközeivel beavatkozzon. Ezért is öröm, hogy ehhez a közösségi célhoz a mostani ciklusban már százmilliárd forint áll rendelkezésre.


– Mire költik majd el?

– A százmilliárdból nagyjából 25 milliárdot tesznek ki az Emberi Erőforrás Operatív Program pályázatai. Vissza nem térítendő támogatásokkal ösztönözzük az óvodás és iskolás korosztályokat az ismeretszerzésre, tudásgyarapításra, tanórán kívüli keretben. Ide tartoznak olyan programjaink, mint a múzeum-, művészet- és drámapedagógia. Erre a célra 5 milliárd forint pályázati keretünk van. A másik projekt az országos múzeumi és könyvtári fejlesztések, ennek keretében a tanítás, tanulás, bevésődés segítségével képezzük tovább a területek szakembereit, erre 2 milliárdot szánunk. A harmadik a „Cselekvő közösségek”. A név önmagáért beszél, a felhívás célja a programalapú, integrált, helyi közösségi innováció, kulturális projekteken keresztül, erre 3 milliárd áll rendelkezésre. A negyedik az egész életen át tartó tanulás biztosítása, ez egy nagyobb program, 7,75 milliárdos pályázati lehetőséggel. Az ötödik az infrastrukturális fejlesztések: a képző, oktató tereket hozzuk XXI. századi színvonalra, együttműködve az intézményekkel, a pályázat alap 5 milliárd forintot tartalmaz. A százmilliárd kétharmada, 66 milliárd forint a Terület és Településfejlesztési Program (TOP) közösségfejlesztő célkitűzéseire fordítható. Ezt az önkormányzatok vehetik igénybe, rácsatlakozva a fenti „Cselekvő közösségek” tematikára. A minisztérium programjai mintaként szolgálnak, amelyekre országosan rá tudnak épülni a települések programjai. Tízmilliárd forint pedig vidékfejlesztési, közigazgatás- és közszolgáltatás-fejlesztési programokra használható majd fel.


– Az oktatásban is várható hasonló változás?

– A mindennapos éneklés programját szakmai szakértőkkel együttműködve dolgozzuk ki, bevezetése még évek kérdése lehet. Elsőként a pedagógusok – óvodai nevelők, tanítók, ének-zene tanárok – átképzése történik majd meg. Egyidejűleg elkészítettünk egy ajánlott énekgyűjteményt, amelyből repertoárfrissítést lehet meríteni, s nemsokára szeretnénk mintaprogramként kezdeményezni pár iskolában. A tapasztalatokat levonva vezetnénk be később a magyar iskolarendszer egészében. Cél, hogy a mindennapos éneklés egy új, a többi tantárgy elsajátításához is hozzásegítő program legyen. Bár vele az óraszám minimális mértékben emelkedik, elsődleges célja az élménypedagógia erősítése, miáltal a közösségtudat, az együttműködési készség, az érzelmi intelligencia fejlődik. Eközben pedig olyan agyi tevékenység indul be, ez ma már agykutatók által alátámasztott tudományos tény, ami a többi tantárgy megértését, elsajátítását is nagymértékben segíti. Nemcsak a testi és értelmi, hanem az érzelmi fejlesztés is fontos ahhoz, hogy az iskolarendszerünk az egész embert fejlessze. Nemcsak a kognitív területeken kell a tananyagok elsajátításán keresztül a gyermekek fejlődését támogatnunk, hanem abban kell őket segítenünk, hogy teljes emberré válhassanak, amint azt Kodály is megfogalmazta. Ehhez járul hozzá a mindennapos testmozgás mellett a napi művészeti élmény, így szeretnénk tovább erősíteni a jövő generációinak társadalmi helytállását a mindennapos éneklés programjával is.

Tölgyesi Tibor