Jelenlegi hely

Lúdtoll és pergamen

Az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) Restauráló Laboratóriumának pergamenkódex-restauráló eljárását Magyar Örökség díjjal ismerték el. Ez alkalomból a laboratóriumba látogattunk, ahol testközelből vehettük szemügyre a munkát, miközben választ kaptunk arra is, volt-e humoruk a szkriptoroknak, türelemmunka-e a restaurátoré, és vajon van-e jövője a könyvrestaurátori munkának Magyarországon?

1869-ben Abdul Aziz szultán négy kódexet ajándékozott Ferenc Józsefnek Corvin Mátyás egykori könyvtárából: e gesztusra akkor került sor, mikor a császár a Szuezi-csatorna megnyitásakor a szultánhoz látogatott Isztambulba. A Kiegyezés után két évvel Ferenc József gróf Andrássy Gyula közvetítésével a négy értékes kódexet a Széchényi Országos Könyvtárnak ajándékozta. 1877-ben II. Abdul Hamid török szultán ugyancsak kegyet gyakorolt: a XVI. században Konstantinápolyba hurcolt és több száz évig ott őrzött harmincöt kódexet – köztük tizenkét, egykor Mátyás király könyvtárának részét alkotó corvinát – adományozott a magyar ifjúságnak, amelyek az Egyetemi Könyvtár páncélszekrényébe kerültek. Száz évvel később a könyvtár vezetése teljes körű rendszerezést tartott: kinyittatták a porosodó páncélszekrényeket, és elhűltek attól, amit benne találtak. Ekkor kezdődött a corvinák és kódexek újkori története, a korabeli Művelődési Minisztérium ugyanis úgy döntött, a reneszánsz kódexek restaurálása elodázhatatlan, a munkát pedig az OSZK Restauráló Laboratóriumára bízta. 1983-tól 1991-ig dolgoztak a kódexek helyreállításán a szakemberek – az egyik corvinán több mint kétezer munkaórát –, amelynek köszönhetően a műtárgyakat megóvták a további romlástól. Közben pedig kidolgozták azt a pergamenkódex-restauráló eljárást, amely szakmai protokollként mára világszerte elterjedt, és amelyet a Magyar Örökség és Európa Egyesület Magyar Örökség díj bírálóbizottsága idén tavasszal Magyar Örökség díjjal jutalmazott.


Bíborban, bársonyban

A XVI. században, Buda elfoglalásakor a törökök számos késő középkori, XIV–XV. századi pergamen- és papírkéziratot vittek magukkal Konstantinápolyba. A Szeráj pincéjébe zárták a dokumentumokat, ahol a nedves környezet az egyébként sokat kibíró pergamenlapokat azonnal kikezdte.

– Mikor a XIX. század utolsó harmadában szóba került a corvinák visszajuttatása, a törökök egyfajta sajátosan értelmezett állagmegóvást végeztek el rajtuk. A kódexekről lefejtették a bőr- vagy bársonykötés maradékait, az aranyozott csatokat, a sérült, gazdag díszítésű lapszéleket levágták, majd papírtáblás, piros, fehér vagy zöld bőrkötésbe kötötték őket, fedelükre Hunyadi Mátyás címere és török felségjelzések kerültek. Minden kódexbe török nyelven, arany tintával jegyezték be az ajándékozás tényét. A corvinák szétszóródása egyébként már Mátyás király halála után megkezdődött, az őt követő uralkodók ajándékba osztogatták a meseszép kódexeket. Szerencsénkre a nyugatra került példányok mindegyike eredeti formájában fennmaradt – meséli Érdi Marianne res­taurátor, az OSZK Restauráló és Kötészeti Osztálya vezetője, akivel a könyvtár laboratóriumában, több száz éves papír- és kódexritkaságok között beszélgetünk.

A teremben a fal mellett múlt századi gépmatuzsálemnek beillő, öreg öntöttvas prések ácsorognak – mindegyikük munkára fogva, hiszen a legtöbb munkafázist nem lehet modern technikával pótolni. A széles mosókádakban elhelyezett kisebb fotótálakban éppen egy kézzel írt, kétszáz éves dokumentumot kezelnek – a vizes eljárást rendkívül körültekintően végzik, van, hogy a szennyeződéseket csak így lehet eltávolítani. A teremben üvegszekrény áll, amelyben a legkülönbözőbb rendeltetésű anyagokkal teli üvegcsék, tégelyek sorakoznak. A középen álló, hatalmas asztalokon kiterítve az épp rekonstrukcióra váró dokumentumok hevernek. Az egyik sarokban hatalmas páncélszekrény: innen emeli ki Marianne a féltve őrzött ritkaságok közül azt a már helyreállított, Szent Ágoston történetfilozófiai művét tartalmazó Augustinus corvinát, amelyet bordó bársonykötéssel, a Hunyadi címert ábrázoló zománc berakásos aranyozott ezüstcsatokkal díszítettek egykori készítői. A kódexet a restaurátor bársonytámaszra helyezi, aminek köszönhetően csupán félig nyílik ki a könyv, megóvva a kötés épségét.


Reneszánsz papagáj

A több száz évig tartó kényszerű fogság miatt komoly károkat szenvedett a kódex.

– A pergamen anyaga állati bőrből készül. A cserzetlen bőrt kifeszítve vékonyítják egészen addig, míg az el nem éri az ideális vékonyságot. Az így készült pergamen ideális körülmények között évszázadokig megmarad, ám a nedves közeg tönkreteszi: a magas páratartalmú levegőből a bőr kollagénrostjai felveszik a nedvességet. Az anyag megduzzad, mikor pedig ismét kiszárad, hullámosodik és zsugorodik, mint a gyapjúpulóver a mosás után. A penészgombák könnyen megtelepednek a nedves felületen, amelynek következtében a pergamen meggyengül, foltok keletkeznek, sőt a festés is lepereghet róla. Így járt az Augustinus corvina is, amelyet ugyancsak megtámadtak a penészgombák, sőt, a baktériumok és a rovarok is – magyarázza Érdi Marianne. Éppen ezért a restaurátoroknak komoly fejtörést okozott, hogyan fogjanak a helyreállításhoz.

– Először is lapjaira kellett bontani a Corvinát, a tisztítás után a legfontosabb feladat volt, hogy az egyes lapok penész által meggyengült széleit megerősítsék. Ezt a problémát oldotta meg az 1984-ben Beöthyné Kozocsa Ildikó vezetésével kidolgozott pergamenöntési eljárás, amely a papíröntéssel készült kiegészítéseknél akkor már ismert nedves közegű lapképzéses eljáráson alapult. Kikísérleteztek egy pergamenport és cellulózrostot tartalmazó öntőpépet, amit közvetlenül használhattak azokon a sérült pergamenlapokon, amelyek bírták a nedves közegű kezelést. Így egyszerre egészítették ki a hiányokat és erősítették meg a penésztől meggyengült lapszéleket. Ha a nedvesítést kevésbé, vagy nem viselték el a lapokon lévő festékanyagok, akkor segédanyagon megöntötték a pépet, majd a félig nedves vagy megszárított kiegészítést rádolgozták a kódexlap szélére. Az új módszer lehetővé tette a legreménytelenebb helyzetben lévő kódexek helyreállítását is – magyarázza Érdi Marianne.

Az egykor aranyozott és festett lapszéleket sajnos már nem lehetett pótolni ott, ahol megcsonkították őket. Mindez rávilágít a kódexrestaurátorok etikai elvére is: a hiányzó részeket visszapótolni kizárólag az állagmegóvás miatt lehet, vagyis abban az állapotban kell megőrizni a restaurált tárgyat, ahogyan az fennmaradt.

– A penészgombákat fertőtleníteni lehet, ám a gombák anyagcseretermékeivel, a pergamen felületén megjelenő barna, sárga vagy lila foltokkal sajnos nem lehet mit kezdeni. A corvinák esetében fel sem merült, hogy a szakemberek megpróbálják eltüntetni a foltokat, hiszen az írást veszélyeztette volna – említi a nehézségeket a szakember.

Beszélgetés közben a régi szépségében helyreállított Augustinus corvinát nézegetjük, Marianne fehér pamutkesztyűben lapozza a rendkívüli igényességgel kimunkált kódexet. A lapokat az egykori szkriptor sorvezetővel jelölte meg, még most is látszik a halvány mélyedés a pergamenen, amire felvezette a szöveget. Az oldalak szélein díszítőmotívumok futnak végig, az egyik lapon, sorvigyázóként egy papagájforma kismadár ücsörög. Ami szabad szemmel nem kivehető, azt közelebbről megnézzük a fényképezőgép makroobjektívjén keresztül: rendkívül izgalmas látni, hogy az egyébként is aprócska madár testén látszó tollakat egy rendkívül vékony tus segítségével – valószínűleg tűhegyes lúdtoll vagy szőrszál – arannyal és vörössel húzták ki: talán maga a kódexfestő is nagyítóval dolgozhatott.

– Saját stílusa, saját mintakincse volt a corvinákon dolgozó miniátoroknak, remekül kihasználták a lapok adta lehetőségeket. Volt, hogy a pergamenen található lyukat belekomponálták a rajzolatba. A kódexfestők habitusa, sőt, az egyéni humora is érvényesülhetett – mondja Érdi Marianne, aki szerint e kódexek Olaszországban készültek, de a kutatások alapján valószínűsíthető, Budán is működött egy hasonló könyvmásoló és könyvkötő műhely.


Egy kihalófélben lévő szakma

Az OSZK restauráló laboratóriuma 1983-ban költözött fel a budai Várba, az első itteni nagy projektjük a Corvina-program volt. A műhely életritmusát az OSZK-beli kiállítások és a különböző múzeumoktól érkező műtárgykölcsönzési kérelmek adják, ezekre készítik elő a tárgyakat, és végzik el rajtuk a szükséges állagmegóvást.

– Nemcsak több száz éves könyvek, dokumentumok, kéziratok szerepelnek a munkáink között, hanem például metszetek, grafikák vagy éppen plakátok is. Ez utóbbi esetben esztétikai okok miatt a teljes helyreállítás a fő szempont – meséli a szakember, aki az Egy szoknya, egy nadrág című film korabeli plakátját mutatja példaként. A szakadozott, hiányos szélű plakátot eredeti állapotába állították vissza.

– A Magyar Képzőművészeti Egyetem restaurátor szakán tanulják jelenleg a hallgatók a papírrestaurátor szakmát. Korábban az OSZK szervezésében indult könyv- és papírrestaurátori képzés: az utolsó kilenc hallgató 2011-ben végzett, azóta nem indíthattunk csoportot, pedig fontos lenne. Az egyetemen a papír- és bőrrestaurátor szakon könyvrestaurálást nem tanítanak, erre ott nincs idő, és más tudást is igényel: érteni kell a könyvkötéshez. A kódexekkel, könyvekkel foglalkozó restaurátornak tisztában kell lennie az elmúlt korok legkülönbözőbb könyvkötési technikáival, ismernie kell a fűzéstípusokat, az oromszegők hímzéseit, a legkülönfélébb anyagokat, azok tulajdonságait – sorolja Érdi Marianne, aki szerint sajnos a kézi könyvkötők képzése is leállt, így néhány évtized múlva már alig lesz olyan, aki ismeri a könyvkötészet elmúlt évszázadokban használt fogásait, és kipótolja a fiatalok e szempontból igencsak foghíjas tudását. Ami már csak azért is kár, mert a végén csak az ipari méretekben előállított, ragasztott könyvek maradnak – amik egy-két év után eldobhatók.

Szentei Anna

 

Lapszám: