Jelenlegi hely

Talpra, magyar!

Fergeteges színdarabbal zárhatják a napot március 15-én az 1848–49-es forradalom és szabadságharc 170. évfordulóját ünneplők. A Papp László Budapest Sportarénában a Szurdi Miklós – Topolcsányi Laura – Mátyássy Szabolcs szerzőtrió Talpra, magyar! című rockmusicaljét mutatják be. Varga Miklóssal új szerepe mellett a művészemberek szakmai és politikai beskatulyázásáról, az elfojtott nemzeti érzelmekről és a vén Európáról beszélgettünk.

– Jézus Krisztus, Dózsa György, Petőfi Sándor – a közös e három történelmi személyben, hogy mindnyájukat alakította már zenés darabokban. Március 15-én kinek a bőrébe bújik?

– A Talpra, magyar! egy társulat életén keresztül, hétköznapi, egyszerű színészek szemszögéből mutatja be a történelmi eseményeket. Én ennek a színészgárdának leszek az igazgatója. Miután musicalről van szó, ezúttal nagyon sok prózai szerepem lesz, ami számomra újdonság, hiszen eddig zömmel rockoperákban játszottam, az pedig egy egészen más műfaj.

– Megint egy pozitív szerep. Volt valaha is példa arra, hogy negatív figurát kellett megformálnia?

– Túl sokszor nem, két alkalommal fordult elő: az egyik darab a 90-es évek közepén debütált, az Amerikai Egyesült Államok egykori elnöke, John Fitzgerald Kennedy életéről szóló rockopera, amelyben Oswaldot, a gyilkost alakítottam, egy évvel később pedig az Egri csillagok című történelmi musicalben a török bég, Jumurdzsák szerepét osztották rám.

– A többség István királyként zárta önt a szívébe. Nehéz volt kilépni ebből a skatulyából?

– Az elmúlt negyven év során közel húsz egyéb főszerepet is volt alkalmam eljátszani, ez pedig segített az eltávolodásban. Ahogy az is, hogy a 80-as évek óta több feldolgozása is született a Szörényi–Bródy-darabnak, ezekben pedig már nem én alakítottam a királyt. Persze a mai napig István az egyik legkedvesebb szerepem, hiszen az nyitotta meg számomra a zenés színházak kapuit.

– Az adaptációk közül melyik nyerte el leginkább a tetszését?

– Erre nehezen tudnék válaszolni. Megszületett egy darab, mostanra pedig a magyar zeneirodalom klasszikusává vált. Az évek során önálló életre kelt, átlépett már rajtunk, egykori főszereplőkön, de azért az életünkben olykor-olykor visszaköszön. Néhány évvel ezelőtt visszatértünk a legendás Királydombra, ahol a ’83-as ősbemutatóval ellentétben már én játszottam a főszerepet. Ez katartikus élmény volt számomra, majdnem olyan, mint amikor 2003-ban Csíksomlyón, közel félmilliós közönség előtt adhattuk elő.

– A ’83-as ősbemutató sikere főképp az emberekben addig elnyomott, elemi erővel feltörő nemzeti érzéseknek volt köszönhető. Ma azonban a társadalom egy jelentős rétege kifejezetten iszonyodik mindattól, ami nemzeti…

– Sajnos ez így igaz, de én őszintén bízom abban, hogy eljön az idő, amikor egy zenei alkotást nem politikai szempontok alapján ítélnek meg. A Talpra, magyar! musical is a magyar történelem egy dicsőséges korszakát dolgozza fel, egy olyan eseményről szól, amelyre politikai irányultságtól függetlenül mindannyian ugyanúgy tekinthetünk. Azt gondolom, a szíve mélyén mindenki büszke hazája történelmére, csak sajnos bizonyos politikai erők nyomására sokan elfojtják magukban ezt az érzést. Nekünk, zenészeknek, színészeknek komoly szerepünk volt és van abban, hogy ez az eltemetett érzelem előbb-utóbb felszínre törjön.

– Sokan úgy gondolják, egy művésznek nem szabadna politizálnia. Ön, akiről köztudott, hogy jobboldali értékrendet vall, mit gondol erről?

– Butaságnak tartom. Én magánemberként szoktam véleményt nyilvánítani, nem pedig színészként, énekesként. A megnyilvánulásaimnak semmi köze a hivatásomhoz. Emlékszem, amikor Egerszegi Krisztina ötszörös olimpiai bajnok lett, mindenki úgy tekintett rá, mint egy istennőre. Aztán amikor később kiderült, melyik politikai oldallal szimpatizál, sokan negatív jelzőkkel illették, elfordultak tőle. Sosem értettem az ilyenfajta megbélyegzést, képtelen vagyok felfogni, hogyan lehet az elismerés politikai elköteleződés függvénye. Mi ugyanolyan emberek vagyunk, mint bárki más. Miért ne politizálhatnánk?

– Főleg úgy, hogy az „Európa” című dala újra aktualitást nyert…

– Ez igaz, korábban és most is a kontinens kulturális és szellemi egységét demonstrálta. Bár nagyon sokan félreértik a szövegét, azt hiszik, az Európai Unióról szól. A szlovák kormány például az EU-kampányhoz szerette volna felhasználni a dalt 2003-ban, csak erről elfejtettek szólni nekünk, jogtulajdonosoknak. Végül nem járultunk hozzá az általuk átírt változat megjelenéséhez, mivel a szöveg egyáltalán nem adta át az eredeti szerzemény mondanivalóját és hangulatát, az egészet egy borzalmas uniós csasztuskává züllesztették.

– Az igaz, hogy egyszer fellépett az egykori iraki diktátor, Szaddám Huszein születésnapi ünnepségén?

– Igen, még a rendszerváltás előtt történt. A szocializmusban az Interkoncert iroda szervezte, felügyelte a hazai zenekarok külföldi fellépéseit. A magyar könnyű­zene képviselőit előszeretettel fogadták akkoriban a vasfüggönytől keletre, nekünk pedig nagy lehetőséget jelentett egy-egy ilyen felkérés, hiszen így a határainkon túl is megismerhettek minket. Így kerültem Bagdadba, ahol hatalmas fesztivált szerveztek az egykori elnök születésnapja alkalmából. A vicc az volt, hogy egyedül ő nem jelent meg a rendezvényen, úgyhogy végül nem sikerült találkoznom vele.

– A közelgő nemzeti ünnepünkön gyermekeivel lép a színpadra. Összeszorult a gyomra vagy örült, amikor pár évvel ezelőtt ők is ezt a pályát választották?

– Az érzéseim pont ebben a sorrendben követték egymást. Mára azonban minden félelmem elmúlt, tudom, jól döntöttek, hiszen már most is komoly sikereket érnek el. Napjainkban egyébként sokkal több az olyan lehetőség, amit megragadva hamar országos ismertségre lehet szert tenni. A pályán maradni azonban már jóval nehezebb, mint, mondjuk, az én időmben.

– Azért egy olyan édesapával, mint ön, talán mégiscsak könnyebb…

– Ha arra gondolnak, hogy a szakmai tapasztalatomat átadhatom nekik, akkor igazuk van. Ha viszont arra, hogy jó hátszéllel indulnak a pályán, akkor nincs. Az is a véletlen műve, hogy a Talpra, magyar! rockmusicalben mindhárman szerepelünk. Eredetileg fiatalokat kerestek a darabba, a gyermekeimet is behívták a válogatóra. Elkísértem őket, így kerültem kapcsolatba az alkotókkal, így kaptam én is felkérést. Volt máskor is példa arra, hogy Viviennel és Szabolccsal léptem színpadra, tavaly az Itt élned, halnod kell! zenés, történelmi játékban szerepeltünk együtt. Ez azonban nem azt jelenti, hogy mindig, mindenhol ebben a felállásban lépünk majd fel, hiszem már mindhárman önálló karriert futunk.

– Mire számíthatnak a nézők a Talpra, magyar! március 15-i ősbemutatóján?

– Aki azt várja, hogy Kossuth és Széchenyi csap majd össze a színpadon, az csalódni fog. Ez az alkotás ugyanis szakít a hagyománnyal: a hétköznapi emberek életén, sorsán keresztül mutatja be a szabadságharc időszakát. A zenés, táncos produkció új megvilágításból tárja fel a 1948–49-es forradalom és szabadságharc eseményeit. A rock­musical első része 1849 januárjától március 15-ig, a forradalom első évfordulójáig tart, és a debreceni színházban játszódik. Jellasics és Windisch-Grätz elfoglalja Pestet, a kormány és a Nemzeti Színház társulata Debrecenbe költözik, menekül. A második felvonás helyszíne a szegedi színház, a történet pedig 1849 júliusának három hetét öleli fel. Az oroszok már Debrecent fenyegetik, Pest újra ostrom alatt, a kormány, a debreceni, valamint a pesti színészek is kénytelenek Szegedre tenni a székhelyüket. Izgalmakból tehát nem lesz hiány…

Szencz Dóra

Lapszám: