Közös megegyezéssel távozik posztjáról Thomas Doll, a Ferencváros labdarúgócsapatának német vezetőedzője, adta hírül a Fradi.hu.

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Fotó: MTI/Kovács Tamás, archív

A klub honlapja felidézi, hogy Thomas Doll 2013 decemberében érkezett a Ferencvároshoz, irányítása alatt az együttes sorozatban három Magyar Kupa-elsőséget, egy bajnoki bronz- (2014), két ezüst- (2015, 2018) és egy aranyérmet (2016), valamint egy Ligakupa-győzelmet szerzett, emellett kétszer hódította el a Szuperkupát (2016-ban, bajnokként és kupagyőztesként, játék nélkül).

A mostani idényben a zöld-fehérek veretlenül vezetik a tabellát, négy győzelem után múlt szombaton hazai pályán döntetlent játszottak a még nyeretlen Pakssal.

Az európai kupaporondon ugyanakkor Thomas Doll edzői időszakában elkerülték a sikerek a Fradit – és legtöbben ezért kritizálták a német szakembert. Az Európa-liga selejtezőjében sorrendben a horvát HNK Rijeka (2014), a bosnyák Zeljeznicar (2015), a dán Midtjylland (2017) és az izraeli Maccabi Tel-Aviv (2018), a Bajnokok Ligája selejtezőjében pedig az albán Partizani Tirana (2016) búcsúztatta a zöld-fehéreket.

Összességében az ulloi129.hu statisztikái szerint Doll 203 tétmeccsen vezette a zöld-fehéreket, ezeken 121 győzelem, 47 döntetlen és 35 vereség volt a mérlege. 147 bajnoki mérkőzésével ő vezette ki az ötödik legtöbb NB I-es találkozóra a Ferencvárost, Dalnoki Jenő, Novák Dezső, Nyilasi Tibor és Blum Zoltán után, míg 68,3 százalékos bajnoki eredményessége a harmadik legjobb azon edzők közül, akik legalább száz bajnokin irányították a Ferencvárost. Thomas Doll egy bajnoki és három kupagyőzelmével, Dalnoki Jenővel és Nyilasi Tiborral holtversenyben, a hetedik legsikeresebb FTC-edző.

A Ferencvárostól kapott tájékoztatás szerint szerdán délelőtt 10 órakor jelentik be az új edzőt.