A háborúk története egyidős az emberiséggel, a fegyvereké pedig megegyezik az eszközhasználat megjelenésével. Az emberiség történetében azóta meghatározó szerepet kapott a fegyverkészítés, ami napjainkban már a komplex hadiipar feladata.

B–2 Spirit lopakodó

A kezdetleges szálfegyvereket (szúró-, vágó-, ütőfegyverek) és lőfegyvereket az ókorban felváltották a nagy teljesítményű gladiusok, pylonok és balliszták, miközben a támadófegyverekkel párhuzamosan fejlődtek a védőeszközök is – megjelent a testpáncélzat, felépültek a várak, erődítmények.

A következő korszakhatárt a tűzfegyverek jelentették. Igazán hatékony változataik csak a kora újkorban kezdtek elterjedni, amikor a fejlődő fémkohászati eljárások az egyre precízebb lövegek mellett a kézi lőfegyverek gyártását is lehetővé tették. Az ipari forradalom egyúttal a fegyverek forradalmát is elhozta, később az egyre megbízhatóbb, pontosabb és tartósabb tűzfegyverek teljesen kiszorították a hidegfegyvereket a harcterekről.

A fejlődés felgyorsult, a manufaktúrák helyére nagy fegyvergyárak léptek, kialakult a mai értelemben vett hadiipar. Az első világháborúban pedig olyan harceszközök jelentek meg, mint a repülőgép, a vasúti ágyú, a géppuska, a harckocsi vagy a vegyi fegyverek.

A második világháború alatt pedig minden korábbinál magasabb fokozatra kapcsoltak a fegyvertervezők. Méghozzá úgy, hogy a hidegháborús fegyverkezési verseny újdonságai kezdetleges formában, vagy csak a tervezőasztalon, de már ekkor megjelentek. Ilyen volt a nagy hatótávolságú interkontinentális ballisztikus rakéták őse, a német V2 és a például a mai drónok elődje, a vezető nélküli, rádió­hullámokkal irányított Góliát (Goliath), vagyis a német törpe harckocsi. De ott voltak a sugárhajtású repülőgépek is, például a brit Gloster Meteor, illetve a német Messerschmitt 262-es, vagy a szintén német Horten fivérek csupaszárny gépei, amelyek korunkban az amerikai B2-es lopakodó alakjában tértek vissza. És új korszakot nyitva, a második világháború végén megjelent a fegyverkezés történetében az atombomba is.

A fejlesztések ütemét innen kezdve a hidegháború tartotta szinten, és elkezdődött az a folyamat is, hogy az anyagi forrásokkal bőven ellátott hadiipar technikai, technológiai újításai öt-tíz éves késéssel „átszivárogtak” a civil életbe. Itt nem csak az atomerőművekre, vagy például a tepsik teflonbevonatára, illetve a mikrohullámú sütőre kell gondolni! Az internet is egy katonai kommunikációs hálózat volt eredetileg. Az internetes hálón alakult ki napjainkra az úgynevezett kiberhadviselés, az ellenséges ország számítógépesen működtetett struktúráinak – egészségügy, termelési, ellátási rendszerek, közlekedés, és így tovább – összezavarása, lebénítása.

Ami a fegyvereket illeti, technológiai fejlődésük olyan tempót diktál, hogy a gyártók számos területen már a tudományos fantasztikum határát feszegetik. Az egyik ilyen terület a világűr küszöbön álló militarizálása. Ez a törekvés nem új keletű: az Egyesült Államokban már az 1950-es évektől kezdve fejlesztenek műholdak megsemmisítésére alkalmas (ASAT) fegyvereket. Persze a szovjetek sem maradtak tétlenek, úgynevezett harcoló műholdakat építettek, amelyek az űrben megközelítették és megsemmisítették a kiszemelt célpontot.

A verseny azóta többszereplős lett, a kínai hadseregről 2007-ben derült ki, hogy rendelkezik hasonló eszközökkel, akkor kísérletképpen egy rakétával megsemmisítette 865 kilométeres magasságban keringő meteorológiai műholdját. Peking riválisait aggasztja, hogy egyes kínai szondákat, noha hivatalosan békés céllal készültek, a gyanú szerint pillanatok alatt harci eszközzé lehet alakítani, a tervezés alatt álló, a Csavargó Sárkány nevű űreszköz pedig olyan robotkarokkal rendelkezik, amely képes az ellenség műholdjait megragadni.

Robotkutya bevetésen

A XXI. század háborúiban a világűr domináns szerepet játszik majd, elég csak arra gondolni, hogy az amerikai hadsereg hírszerzése hetven, kommunikációja nyolcvan százalékban függ a műholdas rendszertől, és amint elkezdődik a világűr meghódítása, a Földről indítható, vagy orbitális pályán keringő fegyverek mellett új típusok is megjelennek, amelyekkel a Földtől távol is lehet majd csatákat vívni.

De még ennél is fontosabb határt feszegetnek a gyártók az autonóm fegyverek fejlesztésével. A mesterséges intelligencia terén végzett kutatásoknak köszönhetően már mostanában is jelennek meg olyan támadórendszerek, amelyek használatához alig van szükség emberekre. Olyan fegyverekről van szó, amelyeknél csak a támadás megerősítésére korlátozódik az ember szerepe. Hamarosan erre sem lesz szükség, és a jövőben megjelenhetnek olyan robotok is, amelyek teljesen önállóan hoznak harctéri, sőt, akár hadászati döntéseket is.

Kraszukha–4, elektromágneses fegyver

Orosz szuperfegyverek
Az évezred elejétől nagy léptékű haderő-korszerűsítésbe kezdett Oroszország, ennek része az a fegyverfejlesztés is, amelynek több produktuma is megdöbbentette a nyugati elemzőket. Az Avantgard névre keresztelt új orosz robotrepülőgépnek például több tízezer kilométeres hatótávolsága van, alacsony utazómagasságra tervezték, röppályája szó szerint kiszámíthatatlan. A hangsebesség több mint hússzorosával halad, nincs felderítő-elhárító rendszer, amely időben érzékelné és megsemmisíthetné. Nemcsak arról van szó, hogy alkalmas nukleáris töltetek célba juttatására, de magát a robotrepülőt is egy kicsi atomreaktor hajtja – ez teszi szinte korlátlanná a hatótávolságát.
Ugyancsak figyelemre méltó a Végítélet torpedójaként emlegetett harceszköz, amely tulajdonképpen egy atommeghajtású „drónpedó”. Az új, interkontinentális, nukleáris csapásmérő eszköz képes arra, hogy szinte a tengerfenéken haladjon, és gyorsabb a legfürgébb felszíni hajóknál is. Mivel hang nélkül közlekedik, a jelenleg használt radar- és szonárrendszerek nem tudják levadászni.
A szíriai háborúban egyébként számos újdonság bemutatkozott, ilyenek a nukleáris fegyver után a legpusztítóbbként számontartott orosz termobarikus fegyver, amelyet nehéz lángszórónak is neveznek, háromezer fokos tüzében minden porrá ég, és meghasadnak a betonfedezékek is. Szintén Szíriában debütált az oroszok Kraszukha-4 nevű elektronikai fegyvere, amely 300 kilométeres körzetben képes megbénítani az ellenség kommunikációját, megzavarni műholdas adatforgalmát. A mobil berendezés megdöbbentő hatékonyságát először az ukrán hadsereg tapasztalta meg a keleti szakadárokkal vívott harcaiban.