Pier Francesco Pingitore 1966-ban írta a ma már Magyarországon is jól ismert Előre budai srácok, előre pesti srácok refrénű dalt.

Hirdetés

A magyar érdemrend tisztikeresztje kitüntetést Rómában, a nemzeti ünnep előtt esedékes megemlékezésen veszi át Kovács Ádám Zoltán nagykövettől. Az idei október 23-i megemlékezésen a járványintézkedések miatt Rómában is korlátozott számban vesznek részt.

A nyolcvanhat éves egykori újságíró, rendező, dramaturg elmondta, hogy a dalt az 1956-os magyar forradalom tizedik évfordulójára írta.

Pier Francesco Pingitore visszaemlékezése szerint a hatvanas évek közepén Olaszország is a kelet és nyugat közötti csendes nyugalom politikáját követte: „az tűnt a legkényelmesebbnek, ha nem bolygatjuk a történteket, én viszont nem akartam elfelejteni a magyarok szabadságharcát, azt akartam, hogy a szabad Európa büszkén rázza le magáról a tétlenséget és felejteni akarást”.

Korábban írtuk

A dalt elsőként az akkori kulturális és politikai élet központjának számító Bagaglino nevű római kabarészínházban adták elő. Az Előre budai srácok zenéjét Dimitri Gribanovski szerezte, az előadó Pino Caruso színész volt.

„Első alkalommal százötven néző hallgatta, másnap már az egész városban dúdolták” – hangoztatta Pingitore. Hozzátette, az olaszok, ha messziről is, de „nagy átéléssel” kísérték a magyar forradalom sorsát. Elismerte, nem gondolta, hogy dalát 2020-ban az olasz és magyar fiatalok fogják énekelni.

„Nagyon örülök, de ez nem az én érdemem, hiszen én nem tettem mást mint írtam egy dalt. Az érdem a magyaroké, akiknek a dal emléket állít” – mondta.

Kifejtette, az ’56-os pesti srácok a mindenkori fiataloknak mutatnak példát arra, hogy érdemes saját országuk szabadságáért és függetlenségéért küzdeni, nem engedve, hogy a haza rabszolgává váljon.

Pier Francesco Pingitore az MTI-nek elmondta, hogy még nem járt Magyarországon, 1968 augusztusában Prágába tudott eljutni.

A Giorgia Meloni vezette Olasz Testvérek (FdI) tavaly szeptemberi római találkozóján a közönség az Avanti ragazzi di Budát énekelte el a jelenlevő Orbán Viktor miniszterelnöknek.

A Liga párt szenátorai, Claudio Barbaro és William De Vecchis október 6-án törvényjavaslatot nyújtott be annak érdekében, hogy az Előre budai srácok az olasz állam hivatalos dalává váljon.

Orbán Viktor egy olaszországi beszéde során a zömében olasz hallgatóság elénekelte a dalt. Az alábbi videón 1:25-től hallható.