Fotó: MTI/EPA
Sebastian Kurz és Giuseppe Conte
Hirdetés

A német központi irányítás alatt működő Európai Egyesült Államok elé a szuverenitás hívei komoly akadályokat gördítettek. A bevándorlási hullám kezdete óta eltelt négy év alatt kiderült, hogy Merkelék álma, a föderatív Európa demokratikus úton nem teremthető meg. Más módszerekhez kellett tehát folyamodni. Titkosszolgálati eszközökhöz, pénzügyi nyomásgyakorláshoz, médiahazugságokhoz, hatalmi szóhoz, illetve a meglévő jogi keretek fellazításához, miközben a felszínen meg kellett őrizni a demokrácia látszatát.

Ausztriában Heinz-Christian Strache népszerűsége jelentette a bevándorláspárti erők számára a legnagyobb akadályt. A néppárti–szabadságpárti kormánykoalíció egyre nagyobb támogatottságnak örvendett, és komoly eredményeket tudott felmutatni. De volt egy bűne: szembement a berlini politikával. Demokratikus eszközökkel ezt a koalíciót nem lehetett felrobbantani. Ezért kellett elővenni a fiókból az ibizai videót, ami még az alkancellár beiktatása előtt, 2017 nyarán, feltehetően az FPÖ kormányzati szerepvállalásának megakadályozására készült. Akkor nem használták fel, mert az ÖVP–SPÖ-viszony annyira elmérgesedett, hogy a nagykoalíciós kormányzás folytatása szóba sem jöhetett. A választási matematika alapján nem volt más hátra, mint bevenni az FPÖ-t a koalícióba.

Az EP-választások hajrájában a föderalista elit elérkezettnek látta az időt a felvétel felhasználására. Bastian Obermayer, a Süddeutsche Zeitung újságírója krimibe illő körülmények közt, egy eldugott kis hotelban kapta kézhez az anyagot, hogy a kampány finisében nyilvánosságra hozzák az osztrák alkancellárt megbuktató videót, amelyet a Die Presse című osztrák lap szerint a nyugati titkosszolgálatok közül bármelyik, történetesen a német is megrendelhetett, hogy gyengítse az EU- és bevándorlásellenes jobboldali erőket.

Ami sok, az sok – bólogatott helyeslően Kurz kancellár, miután Strache lemondott, hogy megmentse a koalíciót. Csakhogy Kurz így sem akart már tovább kormányozni a Szabadságpárttal, mivel szerinte az FPÖ árt a kormány reformterveinek és az ország tekintélyének. Végül a botrány az egész kormányt maga alá temette. Heinz-Christian Strache politikai karrierje egy jó időre véget ért, még akkor is, ha ő maga a visszatérését fontolgatja.

Augusztusban tovább dagadt a botrány: az osztrák gazdasági és korrupcióellenes ügyészség vesztegetés gyanújával házkutatást tartott Strache és Johann Gudenus lakásán. Lefoglalták a politikusok mobiltelefonját is. A gyanú szerint azért lett az egyik FPÖ-s helyi politikus a Casinos Austria pénzügyi igazgatója, mert a Szabadságpárt kaszinóengedélyekhez segítette a céget. Nem nyomoz viszont tovább az ügyészség anyagi előnyhöz jutás gyanújában az Ibiza-videóban szereplő állítások miatt, mert ezt a gyanút semmi nem támasztja alá.

Korábban Strache több feljelentést tett a müncheni és a hamburgi ügyészségen személyiségi jogok, ezen belül – a képfelvételek közzétételével – a magánszféra megsértése, illetve megfélemlítés és rágalmazás miatt. A perek évekig tarthatnak.

Közben az élet megy tovább. Ausztriában szeptember 29-én előre hozott választások lesznek. A kampány javában dübörög, és Kurz kancellár újra visszafordította a köpönyegét, amikor a Szabadságpárt kampányszlogenjét tette a plakátjára…

„Valaki, aki a mi nyelvünket beszéli. Ez az én kancellárom.” Mintha Jörg Haider plakátjai bukkantak volna fel a múltból. Ráadásul duplán. Ugyanez a mondat szerepel ugyanis Herbert Kickl plakátján is.

„Abban nincs semmi új, hogy az ÖVP átveszi a programunkat, de hogy lemásolja a szlogenünket, már mindennek a teteje”– háborog jogosan az FPÖ.

„Valaki, aki a mi nyelvünket beszéli. Valaki, akinek számít a szava” – így szóltak húsz évvel ezelőtt a Jörg Haider vezette Szabadságpárt üzenetei.

Mire jó mindez? Sebastian Kurz azt a látszatot igyekszik kelteni, mintha ugyanazt a politikát folytatná tovább, mint eddig, mintha újra készen állna a koalícióra az Osztrák Szabadságpárttal, pedig esze ágában sincs. Épp ellenkezőleg. Az egyre erősödő ÖVP abban a szerencsés helyzetben van, hogy válogathat a partnerek közül: meglehet a többsége a szociáldemokratákkal (SPÖ), a Momentum osztrák testvérpártjával, a Neosszal és/vagy az erősödő Zöldekkel is. Ha valakinek kétségei lennének efelől, elég, ha végignézi az ORF II. közszolgálati csatornán sugárzott választási vitát, amelyben Norbert Hofer (FPÖ) és Sebastian Kurz (ÖVP) a kormányválság kirobbanása óta először találkozott.

A moderátor szerint az a kérdés, hogy folytatja-e az ÖVP a közös kormányzást a Szabadságpárttal. A válasz: valószínűleg nem. Ezt ugyan nem mondta ki nyíltan Kurz, nem terítette ki a lapjait. Ám szerinte a szabadságpárti belügyminiszter, a bevándorlásellenes Herbert Kickl személye (akinek egyébként a sikerek nagy részét köszönheti) a fő akadály, őt semmiképp nem akarja látni a kormányban. Elege van abból is, hogy a Szabadságpárt miatt folyton magyarázkodásra kényszerül a párt szélsőjobboldali kapcsolatai miatt. Ezt Norbert Hofer cáfolta, de Kurz folytatta: tartalmi kérdésekben jó volt az együttműködés, de Strache és Kickl eljátszották a bizalmat. Szerinte a Szabadságpártnak meg kell változnia. A vita láttán nem fér hozzá kétség: Sebastian Kurz udvariasan elbúcsúzott korábbi szövetségesétől. A volt és leendő osztrák kancellár megértette Berlin szavát.

Fotó: MTI/EPA
Matteo Salvini és Heinz-Christian Strache

Akárcsak Giuseppe Conte volt és jelenlegi olasz miniszterelnök, akinek hajmeresztő mutatványát, a 180 fokos fordulatot vevő második, ezúttal baloldali kormányának beiktatását sokan szkeptikusan figyelik. Conte az eddigi szigorú migrációs politika folytatását ígéri, ám a baloldal világossá tette, hogy az egyik első intézkedésük a Salvini-féle két migrációs törvény eltörlése lesz, amely kitiltotta a bevándorlókat mentő civil hajókat az olasz kikötőkből. Ezzel elhárul az akadály a bevándorlók özöne elől.

Ami Conte hirtelen pálfordulását és a baloldali kormány megalakításának körülményeit illeti, olasz lapértesülések szerint személyesen Angela Merkel német kancellár áll Matteo Salvini megbuktatása mögött. Az Il Giornale című olasz lap szerint a német kancellár felhívta telefonon Giuseppe Contét, és azt diktálta neki, hogy hozza létre a koalíciót az Öt Csillag Mozgalom és a baloldali Demokrata Párt között. Szó szerint ezt mondta: „Kösd meg az alkut, és állítsd meg Salvinit!” A kancellár cserébe pénzügyi könnyítéseket ígért az új olasz kormánynak. Az Il Giornale birtokában van egy dokumentum is, amelyben a jelenlegi, hamarosan leköszönő EU pénzügyi biztos, Gün­ther Oettinger felajánlotta, hogy lazít az EU-előírásokon, de ennek feltétele egy olyan européer kormány, amely nem az EU ellen dolgozik.

Néhány nappal később jött is a hír, hogy az Öt Csillag Mozgalom koalícióra lép a baloldali Demokrata Párttal. Ez sokakat megdöbbentett, mivel a két párt ősellenségnek számított az olasz belpolitikában. Az új koalíció lehetőségét azonban okafogyottá tette az előre hozott választás: ezzel megakadályozták, hogy Matteo Salvini miniszterelnök legyen. Salvini azért mondta fel az együttműködést az Öt Csillag Mozgalommal, hogy az előre hozott választás után a konzervatív Fratelli d’Italiával alakítson kormányt. Számításait keresztülhúzták.

Olasz lapértesülések szerint tehát Merkel beavatkozása buktatta meg Salvinit. A La Repubblica úgy tudja, Merkel nemcsak Contét, hanem a baloldali Demokrata Párt politikusát, Paolo Gentilonit is utasította: „Merkel nyomatékosan megüzente: kormányozzatok együtt mindenáron! A szuverenitási mozgalmat meg kell állítani.” A La Veritá főszerkesztője, Maurizio Belpietro így kommentálta a híreket:

„A nagy összevisszaságban kevés a bizonyosság. Egy azonban biztos: a most alakított kormány az európai kancellárok terméke, az elhatározást a G7-csúcson, Biarritzban pecsételték meg. Az új tengellyel, az Öt Csillag Mozgalom–Demokrata Párt közös kormányzással ezt a tervet valósították meg.”

Matteo Salvini így reagált a hírekre: „Többnyire mindenkinek világos, hogy az új koalíciós kormány mögött nemzetközi érdekek állnak. A Demokrata Párt idegen érdekek szolgálatában áll. Azt hiszik, mi birkák vagyunk, vagy rabszolgák, akik arra várnak, hogy mit rendel el Brüsszel vagy Párizs, de a Liga megvédi Itáliát, mert mi szabad emberek vagyunk.”

Az olaszok 67 százaléka új választást akart Olaszországban, de Merkel megvásárolta a két, eddig egymással hadban álló pártot, ha úgy tetszik, a német adófizetők pénzéből. Mert mialatt az előző olasz kormányt a deficit miatti büntetéssel fenyegették, az új, Salvini-mentes Conte-vezetésnek készek azonnal adósságkönnyítésekkel a segítségére sietni.

Kerül, amibe kerül. Berlin érdeke az, hogy Rómában gyenge kormány legyen. Ahogy Bécsben is. De vajon meddig?

Salvini és Strache úgy bukott meg, hogy közben mindkettejük népszerűsége rekordokat dönt.