Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond a kétnapos CPAC (Konzervatív Politikai Akció Konferencia) Hungary megnyitóján a Budapest Kongresszusi Központban 2025. május 29-én
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Fischer Zoltán

Orbán Viktor a kétnapos tanácskozás nyitónapján a résztvevőket köszöntve azt mondta: ma sokan itt vannak Európa és Amerika legerősebb, patrióta, szuverenista politikai vezetői közül. Őket úgy jellemezte: a legkeményebb, a legelszántabb és a legtapasztaltabb vezetők, akik évtizedek óta küzdenek a nemzetközi politikában a hazájukért, és akiket rengeteg támadás, durvaság és lejárató kampány ért. „Ők tudják, hogy szenvedés nélkül nincs győzelem” – tette hozzá, megjegyezve, hogy az európai liberálisok fele ennyi támadástól is sírva fakadnának, elszaladnának, és a progresszív újságírók szoknyája mögé bújnának.

A kormányfő külön köszöntötte a konferencia kiemelt résztvevőit

Külön köszöntötte a konferencia kiemelt résztvevőit, így Matt Schlappet, a CPAC Foundation elnökét, akit úgy jellemzett: ő volt az, aki felismerte, hogy a konzervatív szellemi megújulás forrásvidéke Közép-Európában van, és amit Magyarországon kicsiben megcsinált a magyar kormány, azt meg lehet csinálni nagyban, Amerikában is.

Irakli Kobakidzét, Georgia miniszterelnökét a nemzetközi patrióta mozgalom georgiai hőseként mutatta be, aki értékelése szerint az egész liberális világ ellenében nyerte meg a választásokat, lemosva a progresszíveket, és közben megcsinálta Európa legnagyobb gazdasági növekedését, úgy, hogy országa 20 százaléka az orosz medve talpa alatt van. Hozzátette: Irakli Kobakidze nem engedte, hogy Brüsszel belepréselje őket a háborúba, nem engedte, hogy Georgia legyen a kettes számú Ukrajna.

Hrisztijan Mickoszkit, Észak-Macedónia miniszterelnökét Orbán Viktor várkapitánynak nevezte, aki Európa déli határait védi a migráció ellen, és hozzátette: úgy nyerte meg választást, hogy egész Brüsszel az ellenfelét támogatta.

Orbán Viktor a vezetők közül a legkeményebbként és Európa legnagyobb visszatérőjeként mutatta be Robert Fico szlovák miniszterelnököt, emlékeztetve az őt ért fegyveres támadásra, amit a felhergelt, fellázított liberális banda követett el. Andrej Babist Csehország volt és leendő miniszterelnökekén köszöntötte, felidézve, hogy évekig harcoltak együtt Brüsszelben a migrációpárti miniszterelnökök ellen. Úgy értékelt: az, hogy ma Magyarország migrációmentes övezet, Andrej Babis nélkül nem sikerülhetett volna.

Santiago Abascalt, a spanyol VOX elnökét hősnek nevezte, és azt mondta: a patriótáknak ma Spanyolországban kell elszenvedniük a legbrutálisabb elnyomást, bár szerinte a franciák és a németek se panaszkodhatnak. Hangsúlyozta: ha fair verseny lenne, már régen a VOX vezetné Spanyolországot. Orbán Viktor szintén külön köszöntötte Mateusz Morawiecki volt lengyel miniszterelnököt is, és kifejezte támogatását a vasárnap esedékes lengyel elnökválasztás konzervatív jelöltje, Karol Nawrocki mellett.

Úgy értékelt: Lengyelországban hihetetlen dolgok történne„, lábbal tipornak minden európai szabályt és minden alkotmányos elvet, Brüsszel pedig ezt tűri és támogatja. Hozzátette: 35 éve van az európai politikában, de ilyen szégyentelen dolgot, amit a lengyelekkel és a PiS-szel tesznek, még életében nem látott. ”A brüsszeli vezetésnek már csak ezért is távoznia kellene„ – hangoztatta.

Alice Weidelt, a német az AfD társelnökét a Szuverén Nemzetek Európája pártcsalád képviselőjeként mutatta be, hozzátéve, hogy legfőbb brüsszeli ellenfelük szintén egy német, Manfred Weber, akit hungarofóbnak, kicsinyesnek és bosszúállónak nevezett. Megjegyezte: a magyaroknak jó látni, hogy vannak ”rendes németek„, akik jobban szeretik a hazájukat, mint Brüsszelt. Az osztrák FPÖ elnökét, Herbert Kicklt úgy jellemezte, mint akitől ”ellopták„ a kancellárságot. Azt üzente neki: politika nem mindig igazságos, de van benne morális egyensúly, el fog jönni az ő ideje, és akkor Ausztria visszatér majd a patrióta országok klubjába.

A Trump-tornádó végigsöpört a világon

Szintén külön köszöntötte és Európa legbátrabb harcosaként beszélt Geert Wildersről, a holland PVV elnökéről. Hangsúlyozta: ő állandó életveszélyben él, a fanatikusok feketelistáján az első helyen áll, miközben saját baloldali, progresszív honfitársaitól sem kap egy jó szót, csak támadásokat.

Orbán Viktor kijelentette: Donald Trump amerikai elnöksége valódi civilizációs fordulatot hozott, visszaadta a reményt a világnak. Emlékeztetett: a tavalyi CPAC-konferencián azt mondta, hogy Donald Trump fogja megnyerni az amerikai választásokat.

Megnyerte. Jövőre Magyarországon lesznek választások. Van-e több kérdés?

– tette hozzá. Hangsúlyozta: Donald Trump győzött, a Trump-tornádó végigsöpört a világon, és teljesen megváltoztatta, visszaadta a reményt a világnak. Nem fulladunk bele a woke-tengerbe, nem lepnek el bennünket a migránsok, Donald Trump visszaadta a normális élet és a béke reményét – mondta a miniszterelnök, aki Donald Trump győzelmét a nyugati világ valaha volt legnagyobb visszatérésének nevezte. ”Micsoda pofon a baloldalnak„ – mondta Donald Trump választási győzelméről, majd úgy folytatta, nemcsak visszatért, hanem azt csinálja, amit megígért a választóinak.

Én is elhűlve nézem: ilyet lehet? Ez nem csak Magyarországon lehetséges?

– fogalmazott. Közölte, Donald Trump első száz napja igazi igazságszérum nemcsak Amerikának, hanem az egész nyugati világnak. Megemlítette az amerikai elnök illegális bevándorlással kapcsolatos intézkedéseit, azt, hogy eltörölte a genderrendeleteket, hogy száműzte a kritikai fajelméletet, hogy kitiltotta a woke-ideológiát a hadseregből. Az amerikai elnök nekiesett a mélyállamnak, leleplezte a globális liberális hálózatot. „Itt áll előttünk meztelenül az egész Soros-birodalom, a király meztelen, elég ronda látvány” – mondta.

„A fény végre bevilágít a legsötétebb zugokba is, van is riadt sikítozás itt, Magyarországon is. Itt az új törvény: aki politikával foglalkozik, nem fogadhat el pénzt külföldről” – hangsúlyozta. Azt mondta, Donald Trump győzelme és a liberálisok bukása olyan, mint egy álom, az Egyesült Államok megmenekülhet. „De az európaiak álmát Brüsszel elrabolta, kisiklatta az európaiak jövőjét, álom helyett rémálmot kaptak az európaiak” – tette hozzá.

Kommunista baloldali verőlegények támadnak a jobboldaliakra

Kiemelte, az európaiaknak az volt az álma, hogy ha összefognak, akkor nem lesz többé háború, akkor jólétben és biztonságban élhetnek. Az európaiak azonban nem érzik magukat biztonságban a saját országukban, idegenek lettek ott, ahol húsz éve még otthon voltak. Ez nem integráció, ez szervezett népességcsere. Orbán Viktor azt mondta, az európai jólét helyett tönkremennek a vállalatok, kétszer, négyszer annyit fizetnek ugyanis a villanyért és a gázért, mint az Egyesült Államokban. Közölte, a Green Deal, a zöld átállás megöli a gazdaságokat.

„Amikor egy nehézsúlyú amerikai elnökkel kellene tárgyalni kereskedelemről és vámokról, kiderül, hogy Európának csak pehelysúlyú vezetői vannak” – tette hozzá. Oda az európai szabadság is, a legdurvább hatalmi harc zajlik, példaként azt említette: Marine Le Pen francia politikust bírósági ítélettel zárták ki az elnökségi versenyből, Matteo Salvini olasz politikust bíróság elé rángatták, az Alternatíva Németországért (AfD) párt nemzetbiztonsági eljárás alatt áll és a patrióták rendezvényeit erőszakkal akadályozzák.

„Kommunista baloldali verőlegények támadnak a jobboldaliakra , igaza van JD Vance amerikai alelnöknek, Európában nem kívülről fenyegetik a szabadságot, hanem belülről akarják megdönteni”

– mondta. „Az egész kóceráj inog és roskadozik, változtatni kell, ez így nem mehet tovább” – szögezte le. Közölte, két terv van az asztalon az egyik a liberális, a másik a patrióta európai terv; a liberális terv a régi kulturális alakzatú keresztény Európát meghaladottnak tartja, túl akar rajta lépni. Kiemelte, évtizedek óta dolgoznak a liberálisok, hogy új identitást fabrikáljanak a kereszténység és a nemzet helyett. Először a jóléttel jöttek: ereszd el a hagyományaidat, és akkor Európa lesz a boldog és korlátlan fogyasztás világa. „Ez nem vált be, aztán jött, hogy Európa lesz a befogadás kontinense, és oda jutottunk, hogy a belga-izraeli fociválogatott meccseit Brüsszel helyett Budapesten kellett megrendezni” – tette hozzá.

Brüsszel beleragadt a háborúba

„Európa a globális liberális birodalom védőbástyája akar lenni, Amerikából a liberálisok Brüsszelbe menekülnek, Washington után Brüsszel az új Mekkájuk” – fogalmazott Orbán Viktor, aki úgy értékelt: Brüsszellel még nem is az a legfőbb baj, hogy progresszív liberális bürokraták uralják, hanem az, hogy Brüsszel háborúpárti. „Miközben az Egyesült Államok végre békepárti lett, Brüsszel beleragadt a háborúba” – mondta. Kifejtette: a liberális terv szerint Európát a háborúra hivatkozva centralizálni kell. Ha háború, akkor még több Brüsszel, még kevesebb szuverenitás.

„A liberális terv szerint Európának a háborúra hivatkozva új gazdasági modellt, egy háborús gazdasági modellt kell építenie. A háború az ő fejükben a gazdaság motorja: közös eladósodás, központi irányítás és háborús kassza, és ennek a liberális tervnek a kulcsa Ukrajna”

– foglalta össze. Rámutatott: az ukrán állam gyorsított európai uniós tagsága az alkalmas ürügy Európa háborús átszervezésére. A liberális terv egy háborús, centralizált és eladósodott Európához vezet, ahol nincs szabadság, de van engedelmesség. „Na, ez a baj Magyarországgal. A magyar szabad fajta, szabadon tenyészik, és nehezen hajlik a térdünk. Engedelmesség és alávetés helyett inkább a saját feje után megy” – fogalmazott, kiemelve, nekik is van egy tervük, egy patrióta terv, amely négy pontból áll. „Először is békét akarunk, nem kell új keleti front, ezért nem kell Ukrajna európai uniós tagsága sem” – mondta.

Másodszor szuverenitást akarunk: nem akarunk közös adókat, nem akarunk közös hitelfelvételt és nem akarunk központi gazdasági irányítást és nem akarjuk, hogy a pénzünket egy harmadik ország háborújába küldjék. Harmadik helyen említette, hogy meg kell védenünk a szabadságot. Vissza kell adni az embereknek a politika, a gondolkodás és a vélemény szabadságát – hangsúlyozta. Negyedik helyen rögzítette: vissza akarjuk venni Európát a migránsoktól.

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Fischer Zoltán

„Keresztény kultúrát akarunk, nemzeti alapon álló iskolákat, félelem nélküli utcákat és városnegyedeket, büszkék akarunk lenni a nemzeteinkre, ez a patrióta terv” – mondta a miniszterelnök, aki kiemelte: az európai politika ma is még néhány évig arról szól, hogy a patrióta vagy a liberális terv győz. Orbán Viktor a 2024-es európai parlamenti választásról fényes sikerként szólt: a három jobboldali frakció ugyanis együtt nagyobb lett, mint az Európai Néppárt frakciója. „Mire eljön a döntő csata ideje, egységesnek kell lennünk” – hangsúlyozta, hozzátéve, először mindenkinek otthon kell nyernie: a cseheknek ősszel, a magyaroknak jövő tavasszal, és aztán a franciáknak is. Akkor kezdődhet Brüsszel visszavétele a patrióták kezébe. „Ehhez szükség van Amerikára, szükség van Trump elnök sikeres kormányzására” – emelte ki. Szükséges az amerikai és a brüsszeli liberális összeesküvés, a transzatlanti mélyállam szétbontása, szükséges az amerikai liberális pénzcsapok elzárása. „Vagyis az európai és az amerikai patriótáknak szükségük van egymásra” – szögezte le.

„Amerika után mi, európaiak is visszavesszük az álmainkat, és el fogjuk foglalni Brüsszelt. Tegyük újra naggyá Európát! Hajrá Magyarország! Hajrá Patrióták!”

– zárta beszédét Orbán Viktor.

Hirdetés