LE VIF

Ezzel a címmel ír a francia nyelvű portál arról, hogy mit csinál és milyen hátsó szándékai vannak valójában a nemzetközi spekulánsnak. 

Fotó: MTI, archív, illusztráció

Az elemzésre az alkalmat az adta, hogy nemrégiben  elképesztően hatalmas, 18 milliárd dollárt összeget kapott Soros Nyílt Társadalom Alapítványa.

Az írás bevezetőjében említi, hogy a Nyílt Társadalom kifejezést Soros londoni tanárától, Karl Poppertől, a nagy filozófustól kölcsönözte. De a spekuláns letért popperi útról. Ugyanis Popper a nyílt társadalmat úgy határozta meg, mint amelyben az egyének saját döntéseiknek megfelelően tevékenykedhetnek, míg a zárt társadalom olyan, amelyben az egyén a közösség szeszélyének van kitéve. Popper szemében a demokrácia tűnt az egyetlen olyan rendszernek, amely lehetővé teszi, hogy leváltsák a vezetőket vérontás nélkül, és ezért állt ki mellette. 

Csakhogy Soros ezt a megkülönböztetést sohasem alkalmazza. A nyitott társadalmat úgy határozza meg, mint azt, amelynek irányítói maguk döntenek a választók érdekeiről és a zárt társadalmat úgy, mint ahol a vezetők a saját érdekeik szerint járnak el. 
Márpedig ez radikálisan eltér a popperi felfogástól. 

Ugyanis Poppert az egyéni és demokratikus szabadság foglalkoztatta, szemben mindenfajta totalitarizmussal, míg Soros „zártnak” mindazon társadalmat kategorizálja, amelyek nem ízlése szerintiek. 

Így a nyugati társadalmakat is „zártaknak” tekinti, mert szerinte azokban az egyenlőtlenség túl nagy és a gazdagságot nem kellő arányossággal osztják el.

Azon csak mosolyogni lehet, hogy ezt egy olyan ember mondja, aki több tízmilliárd dollárt érő vagyon tulajdonosa, ami nem csak a börzei spekulációra épül, hanem arra is, hogy a maga javára használja ki az egyenlőtlenségeket. 

Megjegyzendő, hogy száz évvel ezelőttig a Nyugaton átlagosnak tekintett adózás mértéke 10 százalék körül volt. Napjainkban ennek négy-ötszöröse. De földrajzi és joghatósági mobilitásuknak köszönhetően a Soros-félék elkerülik ezen elkobzásjellegű adókat. Ha jobban megadóztatják a középosztályokat, azzal társadalmaink nem lesznek kevésbé egyenlőtlenek. Éppen ellenkezőleg: ha egyre többet akarunk elosztani központilag, az a popperi nyílt társadalomnak épp az ellenkezőjét teremti meg, vagyis az egyén elveszíti lehetőségét, hogy maga döntsön sorsáról. 

A másik példa a bevándorlás. Soros úgy gondolja, kívánatos, hogy Európa és az Egyesült Államok minden évben nagy számú gazdasági vagy politikai menekültet fogadjon be. Ezt az ideológiát alapítványa vagy harminc éve hirdeti. És minden olyan társadalmat zártnak, ellenségesnek és tekintélyelvűnek tekint, amely ellenzi ezt az ideológiát, és meg akarja őrizni határai fölötti uralmát. 

De ki ne látná, hogy Soros saját magának mond ellent? Hogyan lenne antidemokratikus és szabadságellenes, ha a népek tömegesen és ismételten a választásokon az ellenőrzött bevándorlásra és határaik fölötti uralom megőrzésére szavaznak? Vagy csak az a valódi demokrácia, amikor a szavazóhelyiségekben a Soros által preferált módon szavaznak, legyenek eszméi bármilyen szélsőségesek? 

Ezután rátér Sorosnak az Európai Parlamentben ülő „megbízható” barátainak listájára, amely 226 nevet tartalmaz és felteszi a kérdést, vajon az átláthatóság követelésének korszakában nem kellene-e ezeket a parlamenti képviselőket  megvizsgálni, milyen a kapcsolatuk a Nyílt Társadalom Alapítvánnyal? Kaptak-e bármikor onnan támogatást? 

Az európai történelemben soha nem történt meg, hogy egy lobbinak akkora pénzügyi hatalma lett volna, mint a Nyílt Társadalomnak. A popperi értelemben a demokrácia és a nyílt társadalom legelemibb meghatározása azt követelné, hogy fény derüljön Soros európai „szövetségeseire”. 

Lovas István