A Kárpát-medence népeiben több a közös, mint ami elválaszt
Tizenötmillió magyar és román nyomában
Mindegyik elcsatolt városnak megvan a saját szomorú története, amelyekből összeadódik a nagy magyar tragédia. Közös ezekben a történetekben, hogy a legtöbbször nevetséges létszámú, rosszul felfegyverzett katonai erő foglalta el a történelmi városainkat – mondja Nagy László. Az Élő Szülőföld Alapítvány szakértőjével egykor félig magyar városok teljes elmagyartalanodásáról, a rendszerváltozások utáni népességfogyásról és Románia „kiürüléséről” is beszélgettünk.
Nemcsak a magyarok, hanem több más olyan nép is van, ahol jelentős a határon túli kisebbség, de ennek nagyon különböző történelmi okai vannak, mondta a Demokratának a trianoni országcsonkítás 105. évfordulója apropóján Nagy László.
– Gondoljunk csak Izraelre és a zsidóság helyzetére, vagy ott vannak régi kereskedőnépként a görögök a jelentős külhoni kolóniákkal, és jól ismert az írek nagy mértékű kivándorlása is a XVIII. századtól kezdődően – fejtette ki az Élő Szülőföld Alapítvány szakértője hozzátéve, a felsoroltakhoz „csatlakoztak” utóbb a románok is, akiknél 1990 után extrém mértékű kivándorlást látunk.
– Minden népnek megvan a saját története. Mindezzel csak azt akarom érzékeltetni, hogy Trianon nekünk óriási nemzeti tragédia, de nem érdemes abba kapaszkodnunk, hogy ez a világ legnagyobb igazságtalansága, valamiféle magyarok elleni összeesküvés, mert sajnos azt kell látni, hogy a világ többi részét ez nem hatja meg túlságosan – mutatott rá.
A békediktátum ma is ható súlyos következményei mellett röviden az előzményekről is érdemes szót ejteni. Nagy László csak egy elgondolkodtató tényre utalt, arra tudniillik, hogy
Károlyi Mihály letartóztatását már 1918 elején többen indítványozták,
hiszen összejátszott az antanthatalmakkal és világháború idején nyílt háborúellenes propagandát fejtett ki.
– Hogy ez a letartóztatás nem történt meg, az már előrevetítette az ország tragédiáját – jegyezte meg. Az akkori állapotokkal és Károlyival kapcsolatban sokatmondó, hogy 1919 januárjára a később elcsatolt nagyvárosaink közül már mindössze kettő volt magyar kézen: Arad és Nagyvárad. Ezek is csak azért, mert messze estek az ezeréves határtól.
Húsz fővel elfoglalva
Botlik József történész becsléseire hivatkozva Nagy László kifejtette, két hónap alatt mintegy másfél millió katonát szereltek le akkor. Botlik abból indult ki, hogy ha a magyarok aránya 54 százalék volt Nagy-Magyarországon, a ruszinoké pedig 2-3 százalék, akkor ennek a leszerelő létszámnak is hozzávetőleg ilyen arányban kellett magyarnak, illetve magyar érzelműnek lennie, ami 800-900 ezer főt jelent.
– Ehhez képest a kisantant-hadseregek ekkoriban legfeljebb néhány tízezer fősek voltak, csak később duzzadtak fel – mutatott rá Nagy László, majd egy jellemző példát is mondott. Eszerint az 1918 december végén határvédelemre Alsólendvára bevonuló magyar katonaság Nagykanizsáról azt az értelmetlen parancsot kapta, hogy azonnal hagyja el a települést. Meg is történt –
a település védelem nélkül maradt, mire másnap, december 25-én egy mintegy húszfős (!) csapattal bevonult a szerb katonaság az amúgy túlnyomórészt magyarlakta Alsólendvára.
– Mindegyik elcsatolt városnak megvan a saját szomorú története, amelyekből összeadódik a nagy magyar tragédia. Közös ezekben a történetekben, hogy Alsólendvához hasonlóan legtöbbször nevetséges létszámú, rosszul felfegyverzett katonai erő foglalta el a történelmi városainkat. Egyedül talán a délről érkező francia–szerb haderő volt komolyabbnak tekinthető – mondta az alapítvány szakértője. Maderspach Viktor, aki szabadcsapatokat szervezve harcolt a románok ellen, azt írta Az oláhok vérnyomában a Fekete-tengerig című könyvében az egyik felderítése nyomán, hogy a románok még őröket sem állítottak.
– Maderspach erre azt mondja, ilyen nincs! De tényleg ennyire gyenge volt a román hadsereg. Tehát ilyen ellenfelekkel szemben vesztettük el az ország területének több mint kétharmadát. Olyannyira, hogy 1920-ban már nem az volt a kérdés, hogy mit csatoljanak el, hanem az, hogy mit adjanak vissza – magyarázta Nagy László.
Mindamellett, ha az okokat nézzük, érdemes tisztában lenni azzal, hogy a magyarság soha nem lakta be teljesen a Kárpát-medencét: jól ismert tény, hogy a Magyar Királyság területén (Horvátország nélkül) összesen 54,4 százalék volt a magyarság aránya 1910-ben. Nagy László viszont arra is felhívta a figyelmet, hogy
a Kárpát-medence máskor sem volt sűrűn lakott terület, vagyis a peremvidékeken mások sem nagyon éltek.
A négy irányban elcsatolt területeken a legjobb esetben is harminc százalék körüli volt a magyarok aránya: Erdélyben 31,6 százalék, Felvidéken (Kárpátaljával) 30,4.
– Azt viszont elfelejtik hozzátenni, hogy a többi népcsoport is kisebbségben élt ezeken a területeken, hiszen Magyarország soknemzetiségű ország volt, ahol ez teljesen természetes – jegyezte meg, hozzátéve, hogy a 3,3 millió elcsatolt magyar ugyanakkor nem igaz ebben a formában.
Trianon következtében ugyanis egyrészt számolni kell egy jelentős, 3-400 ezres menekülthullámmal, és azt is tudomásul kell venni, hogy több százezres nagyságrendű volt a kettős vagy többes identitásúak száma is, elsősorban Felvidéken.
– Ez azt jelenti, hogy ők magyar államiság idején magyarnak, de mondjuk csehszlovák államiság idején szlováknak vallották magukat. Az 1920 körüli népszámlálások idején ezért látunk már csak 2,6 millió határon túli magyart.
Szívszorító példák
Vagyis a magyarság gyakorlatilag már ekkorra eltűnt a Kárpát-medence nagy részéről, mondta az alapítvány szakértője.
– És az bizony nem valamiféle román propaganda, hanem a valóság, hogy a 2,6 millióból mára alig kettő maradt. A 2011-es népszámlálások alapján elmondható, hogy lényegében a csonkaország területére szorultunk vissza Székelyföldet és egy nagyon szűk határ menti régiót, elsősorban a Csallóközt, Észak-Partiumot, Északkelet-Bácskát leszámítva. Ez pedig csak tovább fokozódott a 2020-as évekre – mutatott rá Nagy László.
Ha az 1910-es nagy népszámlálás adatait összevetjük Kis-Magyarország és az utódállamok 2020–2022-es cenzusaival, döbbenetes fogyást látunk. A nagyobb lélekszámú magyar területek közül Délvidéken 57, Felvidéken 52 százalékkal csökkent a magyarok száma, Erdélyben pedig 40 százalékkal.
– A magyarság fogyása 1990 és 2020 között nagyobb volt, mint az azt megelőző hetven év alatt – hangsúlyozta, ijesztő mértékűnek nevezve a magyarok lélekszámának csökkenését egyes településeken.
Csak Felvidéket nézve szívszorító példákat látunk: Besztercebánya 1910-ben fele részben magyarlakta volt, ehhez képest 2021-ben 76 ezer lakosából mindössze 269-en (!) vallották magukat magyarnak. Hasonlóképpen eltűntek a magyarok Eperjesről, ahol 1910-ben szintén majdnem a lakosság felét tettük ki és Nagyszombatból, ahol korábban egyharmados arányban voltunk jelen. Kassán, Pozsonyban vagy Léván még számottevőbb ugyan az arányunk, de ezekben a városokban is jelentős a magyarság visszaszorulása.
S hogy mi volt és mi lett a „tizenötmillió magyarral”? – A XX. században a Kárpát-medencei magyarság összlétszáma 1920-ban volt a legalacsonyabb, 9,7 millió fő, 1980-ban pedig a legmagasabb, csaknem 13,5 millió. Ha ehhez hozzávesszük a világ többi részének magyarságát, akkor 14-14,5 millió főről beszélhetünk a magyarul is beszélő magyarokat tekintve. A magyar származást nézve persze bőven kijön egy 15 milliót meghaladó szám is – jegyezte meg, hozzátéve ugyanakkor, hogy a legfrissebb népszámlálási adatok alapján alig tízmillió fő vallotta magát magyarnak – nem a mai Magyarországon, hanem az egész Kárpát-medencében.
Ukrajna fehér folt
De ha már 15 millió, Nagy László egy érdekes tényre is felhívta a figyelmet: az 1992-ben még 23 millió lakosú Románia lélekszáma jelentősen csökkent, olyannyira, hogy a hivatalos statisztika szerint nincs már 15 millió román. Nem sokkal Ceaușescu halála után 20,4 millió román élt az országban, azóta több mint ötmilliós a veszteség.
– Lehet azt mondani persze, hogy mintegy 2,5 millióan nem nyilatkoztak a nemzetiségi adatokról, és hogy őket románnak kell számolni. De azért azt is látni kell, hogy rendkívüli mértékű a kivándorlás, ami nem minden esetben jelenik meg az adatokban, és azt se felejtsük el, hogy Romániában is magas a cigány etnikumúak száma – mondta az alapítvány szakértője.
Nagy László arra is kitért, hogy a háborús Ukrajnáról és így Kárpátaljáról szinte semmit nem tudunk. Ott több mint két évtizede nincsenek hivatalos adatok, 2001 óta nem tartottak népszámlálást. Akkor az 1,2 milliós Kárpátalján 152 ezer volt a magyarok száma. Ami a háború okozta etnikai változásokat illeti, Nagy László emlékeztetett rá, hogy sajnos van a magyarság szempontjából erre példánk: a délszláv háború. Akkor sokan mondták, hogy Délvidéket ellepik majd a boszniai, horvátországi szerbek, beköltöznek a magyarok házaiba.
– Ha megnézzük a statisztikákat, Vajdaságban valamivel ugyan nőtt, de nem kiugró mértékben a szerbek száma a kilencvenes években. Sokan ideiglenesen odamentek ugyan, de aztán vagy továbbálltak Nyugat-Európába, vagy a háború lecsengésével visszatértek az otthonukba – mondta.
A mai problémák természetesen egészen mások, mint a XX. századiak.
– Meg kell érteni, hogy a Kárpát-medence népei közötti korábbi késhegyre menő viták a ma emberének már keveset mondanak. Általános népességcsökkenést látunk, szegregátumok megjelenését, harmadik országból történő külső bevándorlást – fejtette ki Nagy László. Ezért az őshonos nemzetek – legyenek magyarok, románok, szlovákok vagy szerbek – már maguk is érzik belül azt, hogy nem érdemes ellenségeskednünk egymással, hiszen sokkal több a közös bennünk, mint másokkal.
A Kárpát-medence etnikai térképének alakulása
Forrás: Kocsis Károly–Tátrai Patrik: A Kárpát–Pannon-térség változó etnikai arculata
