A légierő parancsnokságának hétfő reggeli, Telegramon közzétett jelentése szerint az elmúlt éjjel az orosz hadsereg összesen 112 csapásmérő és megtévesztő drónnal támadott ukrajnai célpontokat, és a harci drónok 11 helyszínen célba találtak.

Hirdetés

A légvédelem 75 célpontot ártalmatlanított, közülük 60 drónt tűzerővel semmisítettek meg, 37-et pedig rádióelektronikai eszközök bevetésével eltérítettek a pályájukról. A légicsapás fő célterületei Csernyihiv, Harkiv, Szumi, Poltava, Odessza és Doneck megyék voltak – áll a légierő hivatalos közleményében.

„Kedden reggel találat érte az északkelet-ukrajnai Szumi városközpontját, egyelőre egy halottról tudni, és sokan megsebesültek, őket a megyeszékhely kórházaiba szállítják”

– idézte a megyei katonai közigazgatás közleményét az Ukrajinszka Pravda hírportál.

A Harkiv megyei Balaklijában egy civil vállalatot ért találat, amelynek következtében egy alkalmazott életét vesztette, egy másik megsebesült – jelentette az Unian hírügynökség Vitalij Karabanov katonai városparancsnok Telegram-bejegyzése alapján.

„Hajnaltájt ismét légitámadás érte Odesszát, öt ember megsebesült, több épületben, polgári infrastruktúrában és gépkocsikban keletkeztek károk, a becsapódások helyszínein felcsaptak a lángok, egy élelmiszerraktár teljesen kiégett”

– közölte az Ukrajinszka Pravda Oleh Kiper megyei katonai kormányzó, Hennagyij Truhanov polgármester, a katasztrófavédelem által közzétett információk alapján.

Az ország északi részén fekvő Csernyihivben öten megsebesültek az éjszakai dróntámadásban, többszintes épületek, egy iskola, több üzlet és családi ház megrongálódott – jelentette Dmitro Brizsinszkij katonai városparancsnok a Telegramon.

Június 2-án a védelmi erők 1100 orosz katonát, 7 tankot, 8 páncélozott harci járművet, 48 tüzérségi rendszert, 12 repülőgépet és egyéb haditechnikai eszközt ártalmatlanítottak – tette közzé Facebook-oldalán az Ukrán Fegyveres Erők vezérkara. A hivatalos jelentés szerint tegnap a frontvonalon több mint 140 harci összecsapásra került sor, a legtöbb támadást az ukrán fegyveres erők a Doneck megyei Pokrovszk irányában verték vissza.