Ma hajnalban az ukránok robbantást hajtottak végre a Krími híd alatt. A titkos akció során 1100 kilogramm robbanóanyagot használtak fel.

Hirdetés

Az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) jelentése szerint a művelet előkészítése több hónapig tartott. Az első robbanószerkezetet július 3-án kedden hajnali 4 óra 44 perckor hozták működésbe. Kijevi jelentések szerint a robbanás súlyosan megrongálta a híd pilléreinek víz alatti tartószerkezeteit.

Korábban kétszer is megtámadtuk a krími hidat, 2022-ben és 2023-ban. Ma ezt a hagyományt folytattuk a víz alatt

– idézi Vaszil Maljukot, az SZBU vezetőjét a hivatalos közlemény, amely a krími hidat „legitim célpontnak” és „illegális orosz létesítménynek” nevezte. A Krími híd a Krím félszigetet az orosz krasznodari határterülettel összekötő, 18,1 kilométer hosszú, közúti és vasúti forgalom lebonyolítására egyaránt alkalmas létesítménye, amelyen 2018 májusában indult meg a forgalom. A híd az orosz csapatok egyik legfontosabb közlekedési útvonala az ukrajnai háborúban.

Az SZBU az X-en közzétett felvételén a hídpilléren keletkezett sérülések, egy másikon a hídon keletkezett rombolás látható.