Apponyi Geraldine grófnőre, néhai albán királynéra emlékezik a Magyar Nemzeti Múzeum. A javarészt archív fotókra és filmfelvételekre támaszkodó, január 7-ig látogatható kamarakiállítás fókuszában az 1938-as királyi esküvő áll, de megtudhatjuk, hogyan kapta Geraldine a fehér rózsa nevet, át kellett-e térnie az esküvő után a muszlim hitre, és miért ért véget olyan hirtelen a tündérmese.

A Magyar Nemzeti Múzeumot pár hónapja kereste meg az albán nagykövetség azzal, hogy örülnének, ha az intézmény kiállítással emlékezne meg Apponyi Geraldine magyar grófnőről, aki 1938-ban I. Zogu albán király feleségeként az utolsó uralkodója volt Albániának. A múzeum örömmel vállalta el a felkérést, nem véletlenül, hiszen Geraldine-t különleges kapcsolat fűzte az intézményhez.

– Az Apponyi Geraldine-ról készült életrajzok mindegyike megemlíti, hogy a grófkisasszony rövid ideig a múzeum alkalmazottja volt. Kiadványokat, képeslapokat árusított, kiváló nyelvtudása miatt külföldi vendégeket kalauzolt az épületben, olyasféle feladatköre volt, mint napjainkban a közművelődési osztály munkatársainak. Zichy István gróf, az akkori főigazgató egyébként a rokona volt – meséli Debreczeni-Droppán Béla történész-levéltáros, a tárlat egyik kurátora.

Geraldine-t számos korabeli fotó, archív mozgókép segít megidézni, miközben a kutatás során támaszkodtak korabeli sajtókiadványokra és magánlevelezésre, sőt kortárs visszaemlékezésekre is. Ennek interjúalanya a 102 éves Patai Pál régész, aki a harmincas évek végén doktoranduszként gyakran megfordult a múzeumban – még fiatal lányként ismerte meg Geraldine-t, több emléke is volt róla, például, hogy az első budapesti légiriadó-próbát együtt hallgatták végig.



Hatvan pengő fix

– Geraldine rendkívül melegszívű, sugárzó személyiség volt, nem csoda, ha trónra kerülése után az albán nép azonnal a szívébe zárta. Édesapja, Apponyi Gyula gróf korán meghalt, édesanyja Stewart lányként az amerikai legszűkebb elitből érkezett, a gróf halála után viszonylag gyorsan újra férjhez ment egy francia ezredeshez. Geraldine és nővére azonban Magyarországon maradt, az Apponyi családnál éltek, akik külön világot teremtettek a gyerekeknek. Apponyi Franciska zebegényi házának kertjében megalakították a virágköztársaságot: a játékos ötlet szabályai szerint minden családtag kapott egy virágnevet – így lett Geral­dine a fehér rózsa. A fiatal lány megkapott mindent, ami akkoriban az európai arisztokrácia fiataljainak megadatott: párizsi, bécsi, svájci iskolákat, elegáns társasági életet, amibe a tenisz, a golf, a síelés, vagyis az úri sportok és persze a bálok is beletartoztak. Geraldine azonban nem elégedett meg az engedelmes arisztokrata kisasszony karakterével: kilépett a keretek közül.

– Az I. világháború lezárultával egyre több nő vállalt munkát, ami főként a polgárlányokra volt igaz, egy arisztokrata részéről azonban mindez meglehetős merészségnek számított. Geraldine nem törődött ezzel: kitanulta a gyors- és gépírást, majd a Nemzeti Múzeumban vállalt munkát. Nem a pénztárcájának, inkább lelkének volt erre szüksége, ugyanakkor nem feminista dac volt ez, inkább társadalmi részvállalás – árnyalja Debreczeni-Droppán Béla az Apponyi grófkisasszony portréját.

Persze a bulvármédia akkoriban is kereste a szenzációt: mikor 1938 januárjában megjelent a sajtóban Apponyi Geraldine és I. Zogu albán király eljegyzésének híre, az újságírók azonnal nyomozni kezdtek, vajon milyen fizetésért dolgozik az arisztokrata lány a múzeumban? A szenzációként tálalt összeg olykor nyolcszáz pengőről szólt, ami azért is túlzás, mert akkoriban a busásan javadalmazott egyetemi tanárok fizetése is alig tette ki az említett összeg felét. A valóság persze jóval prózaibb volt: a lány fizetése nem haladta meg a hatvan pengőt sem.


Kezdetét veszi a tündérmese

– Geraldine-ra az egyik társasági összejövetelen az albán király nővérei figyeltek fel, akik előkelő származású vendégekként Magyarországon töltöttek néhány napot. A nővérek sokat beszélgettek vele, majd elkérték tőle az arcképét ábrázoló medált. Tulajdonképpen ők ítélték alkalmasnak a lányt királynéi feladatra: mikor hazatértek Tiranába, a királynak Geraldine kedvességéről és szépségéről áradoztak, aki azonnal meg akarta ismerni. Bármilyen hihetetlen, szerelmi házasság született közöttük, ennek egyik bizonyítéka, hogy a katolikus Geraldine-nak nem kellett felvennie férje muszlim vallását – magyarázza a kurátor. Aki hozzáteszi, a Balkán az Osztrák–Magyar Monarchia területi befolyása alatt állt, maga az albán király is a Monarchia hadseregében szolgált. I. Zogu trónra lépésekor Olaszország volt Albánia legfontosabb diplomáciai kapcsolata, ezért elsőként ott próbált a király feleséget keresni magának. E választásba a reálpolitika mellett a nemzeti érzelmek is beleszóltak, hiszen Albánia nemzeti hősének, Szkander bégnek – azaz Kasztrióta Györgynek – leszármazottai közül szeretett volna feleséget. Ez a vágya nem teljesült, így ismerhette meg végül egy tiranai udvari bálon a gyönyörű magyar grófkisasszonyt.

A korabeli sajtó azonnal felkapta az eljegyzés hírét, így a pár sokszor került az újságok címlapjaira. A történet alkalmas is volt a szenzációra, hiszen a vagyontalan, ám rangos árva grófkisasszony királyné lett – 1937-ig valóban nem volt saját birtoka –, ráadásul Geraldine szép volt, törékeny és kedves jelenség, leginkább Erzsébet királynéra emlékeztette a kortárs véleményformálókat. Így is nevezték: „az albán Sisi”.


Egy év a trónon

Az 1938. április 27-én tartott pompás tiranai esküvőt külön enteriőr idézi meg. Furcsa egybeesés, hogy a múzeumban mindez az Apponyi-folyosón látható: a falakon kétoldalt a régi filmhíradók képkockái, a királyi esküvő képei peregnek. Emléktárgyakat is szemügyre vehetünk, például az egyik esküvői tanú, Villani Frigyes római követ királyi címerrel díszített ezüst cigarettatárcáját vagy azt az Apponyi család ügyvédje, Hunyor Imre hagyatékából előkerült bársonyborítású, címerrel ellátott esküvői fotóalbumot, amelynek kinagyított képei a hatalmas albumra emlékeztető installáción hozzák közelebb az ünnepség pillanatait. És az emigrációét.

– A tündérmese egy évig tartott, majd drámává vált. 1939. április 5-én megszületett Leka herceg, a trónörökös, majd pár nappal később a királyi párnak menekülnie kellett. Április 9-én megszűnt Albánia, a fasiszta Olaszország védhatalomból megszálló hatalommá vált. A pár Párizsba távozott, majd Spanyolországban, végül Dél-Afrikában találtak otthonra. Zogu 1961-ban halt meg, de negyven évvel később, 2002-ben alakult először úgy a politikai helyzet, hogy a királyné újra Albániába látogathatott. A sors úgy akarta, hogy utoljára még láthassa fiatalkori boldogsága színhelyét: 2002-ben hunyt el, a tiranai családi sírboltban helyezték örök nyugalomra.

Szentei Anna