Tűzgyújtás a békéért és nemzeti egységért
Hatodszor is fellobban Összetartozásunk Tüze.Ötödik éve gyulladnak meg egyszerre szerte a világon az összetartozás tüzei. A Nemzeti Összetartozás Napján, június 4-én idén is magyarok ezrei lobbantanak lángot a világ minden táján, hogy ezzel is kifejezzék egységüket.
A kezdeményezés az elmúlt években igazi összmagyar hagyománnyá vált. Eddig már a világ hat kontinensének 31 országából, több mint 400 településről jelezték részvételüket. Önkormányzatok, egyházközségek, cserkészcsapatok, civil szervezetek, iskolák és családok egyaránt csatlakoztak a béke és összetartozás szimbólumává váló akcióhoz.
Idén a szervezők 2025. június 4-én, budapesti idő szerint 20:25-re hívják közös tűzgyújtásra a világ magyarságát.
A közös időpontban fellobbanó lángok nemcsak a nemzeti egységet jelképezik, hanem a szomszédban immár negyedik éve zajló háború befejezéséért, valamint a székelyföldi árvízkárosultakért és a világ békéjéért elmondott imák tüzévé is válnak.
„Tervezzék meg hogy hol, hogyan és kikkel szeretnék a máglyát, tábortüzet, gyertyákat meggyújtani, együtt sokakkal a szétszakítottságban, de mégis az összetartozás érzésével, egymás kezét megfogva, imádkozva a békéért, a székelyföldi árvíz károsultjaiért és mindannyiunkért” – írják a szervezők.

A részvételhez nem kell mást tenni, mint ellátogatni a https://gyujtsukmeg.ma oldalra, rákattintani a „Csatlakozom” gombra, regisztrálni, majd feltüntetni a térképen, hol fogják meggyújtani a tüzet, mécsest vagy gyertyát. Ezt követően már csak annyi a teendő, hogy június 4-én este 20:25-kor a megjelölt helyszínen barátokkal, családdal vagy közösséggel együtt fellobbantsák a lángot, és ha tehetik, osszák meg az eseményről készült képeiket, videóikat is, hogy még láthatóbb legyen a közös élmény és az összefogás ereje.
A csatlakozás lehetősége még június 4-ig nyitva áll – a szervezők mindenkit arra biztatnak: ne maradjanak le, regisztráljanak, és osszák meg az eseményt minél több ismerősükkel.
