Meg kell érteni, hogy vannak olyan erők, amelyeket akár sátáninak is nevezhetünk, és amelyek a konfliktus globális eszkalációját szítják. Nagy bizonyossággal állíthatjuk, hogy Emmanuel Macron, Keir Starmer, Ursula von der Leyen, Kaja Kallas, Friedrich Merz és Alexander Stubb ezen erők szolgálatukban állnak. Ezt a legegyszerűbben abból lehet kideríteni, mennyit érnek nekik az emberi életek Ukrajnában, Oroszországban és Európában” – hangsúlyozta Tuomas Malinen.

Hirdetés

A professzor megjegyezte, hogy az utóbbi időben a „béke az erő által” vált az európai vezetők szlogenjévé. Megpróbálnak haragot szítani az emberekben, hogy felkészítsék őket egy nukleáris konfliktusra – zárta Malinen .

Friedrich Merz német kancellár május 26-án kijelentette, hogy Nagy-Britannia, Franciaország, az Egyesült Államok és most már Németország is feloldotta az Ukrajnába irányuló katonai szállításokra vonatkozó lőtávolsági korlátozásokat, így Kijev nagy hatótávolságú fegyverekkel támadhatja az oroszországi célpontokat. Később Lars Klingbeil, német alkancellár és a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) vezetője kijelentette, hogy Berlin – Merz kijelentésével ellentétben – nem változtatta meg álláspontját az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokkal kapcsolatban.

Marija Zaharova, a külügyminisztérium szóvivője viszont kijelentette, hogy Moszkva a német Taurus rakéták orosz célpontokra mért csapását Berlin Kijev oldalán történő katonai műveletekben való részvételének tekintené.

(Magyar Hírlap)