Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter a kulturális pályázatokkal kapcsolatosan tesz bejelentést a nemzeti összetartozás napja alkalmából a Margitszigeten 2025. június 4-én
Fotó: MTI/Purger Tamás
Hirdetés

„Június negyedike nemzeti összetartozásunk napja. Éljünk bárhol is a világon, éljünk bárhol is magyarok a Kárpát-medencében, kultúránk összeköt bennünket. Kultúránk, amely nyelvünkkel együtt nemzeti identitásunk” – mondta a miniszter.

Kiemelte, hogy a négy pályázatot két dolog köti össze: egyrészt a magyar kultúrát, a nemzeti identitást erősítik, másrészt pedig most először mind a négy pályázat szerte a Kárpát-medencében minden magyar közösséghez eljut.

Elmondta: a Kincses Kultúróvoda pályázat célja, hogy szerte a Kárpát-medencében az óvodában is megismerkedhessenek a magyar fiatalok a magyar kultúrával.

A pályázat háttéranyaga szerint a pályázók körét kibővítették, így lehetőséget biztosítanak a külhoni magyar óvodáknak és magyar tannyelvű óvodai csoportoknak is a pályázásra.

Hankó Balázs az idén is 2,5 milliárd forintos keretösszeggel meghirdetett Csoóri Sándor programról elmondta: az egyik legszélesebb körű pályázatuk, amellyel a népzenét, a népi kultúrát, a népi hagyományokat erősítik. A tavalyi évben 1776 nyertese volt a pályázatnak, köztük mintegy 600 külhoni szervezet – tette hozzá.

Az előadóművészeti szervezetek támogatására kiírt pályázatról szólva elmondta: mintegy 4,3 milliárd forintja a magyar színházakhoz, előadóművészekhez jut el a Kárpát-medencében. Ezáltal is a színházat, a kultúránkat, identitásunkat erősítve – emelte ki.

A negyedik, a vallásos alkotó közösségek, zenei együttesek és zenészek (mint alkotók) támogatására kiírt pályázatról Hankó Balázs elmondta: a vallásos könnyűzenei program szintén a tavalyi évhez képest emelt költségvetéssel, összességében 500 millió forintot biztosít vallásos tematikájú zenei rendezvényekre, hangszervásárlásra és hangszerfelújításra.

A háttéranyag szerint a vallásos tematikájú zenei rendezvények támogatása pályázati kategóriát kiterjesztik a határon túli magánszemélyekre és szervezetekre is, így a hangszer felújítási program kivételével az idén mindegyik kategóriában pályázhatnak határon túli pályázók is.

Hankó Balázs kiemelte: a pályázatok a mai naptól érhetőek el, a Kulturális és Innovációs Minisztérium ezzel is a nemzeti összetartozást erősíti.

Mint emlékeztetett, 4166 kilométer volt a történelmi Magyarország kerülete, határa. Ezt jelképezi az a nemzeti színű karszalag is, amelyből több mint tizenhatezer ember csuklójára kötnek karkötőt kollégáival szerte a Kárpát-medencében, ezzel is jelezve a nemzeti összetartozást.

Kiemelte: összetartozunk, és ez még inkább igaz akkor, amikor segítség kell. A székelyföldi árvízkárosultaknak segítünk, hiszen együtt dobban a szívünk. „Nemzetünk, magyar szívünk összeköt” – fogalmazott a miniszter.