Olvasói levelet kapott a „Magyar Peti – Istenkirály” elnevézésű közösségi oldal, ami alapján kiderült, igazából mennyire is nemzeti érzelmű a Tisza Párt. A levél írója tavaly december 2-án ott volt Magyar Péter pécsi tüntetésén. „Nem támogatóként mentem, pusztán kíváncsiságból. A saját szememmel akartam látni, mi a politikai ajánlata Magyar Péternek és a Tiszának” – fogalmazott.

Hirdetés

Mint írta, a rendezvény elején a szervezők magyar zászlókat osztogattak a résztvevőknek. Arra kértek mindenkit, hogy a tüntetés alatt lengessék, „mert az jól mutat az élőben és a felvételeken”. Elmondása szerint magától senki sem hozott nemzeti lobogót, mindenki ott kapta kézbe a helyszínen.

„A gyűlés végén aztán a résztvevők a földre, egy halomba dobálták össze a zászlókat, mintha lejárt volna a szavatosságuk, és már nem kellenének senkinek. Ez volt az esemény legőszintébb pillanata: a legfontosabb nemzet szimbólumunk díszletként szolgált, majd szemétként végezte”

– emelte ki, majd hozzátette: ezt a momentumot le is fotózta, a bejegyzésben is látható, bizonyítékképp a helyadatokkal együtt.