Talpra ugró rasszista parasztok

A falusi összetartás fellegvárai ősidők óta a templom és a kocsma. Nagyfügeden, mivel évek óta nincs saját papjuk, és még a karácsonyi éjféli misét is este hét órakor lezavarja a vendégplébános, egyedül a kocsma marad, ami az újabb divat szerint már inkább dohánybolt. A régebben Jóbarát névre keresztelt sarki objektum viseltes teraszán hét falnak döntött rozsdás drótparipa gazdája múlatja a szombat délelőttöt, némelyikük már nem szomjas.

– Persze hogy emlékszem arra a balhéra, ne is maradjon szótétlen, mert fenyegetően üvöltöztek végig a főutcán – nyelint egyet kihűlt kávéjából a góbéforma nyugdíjas, Bagi Péter. – Nem cigizek, nem iszom, csak feketézgetek velük – int tekintetével a többiek felé. – Szerintem nem nyert volna az az Ürmös gyerek, ha kevesebben indulnak polgármesternek, de még így is csak 13 szavazattal lett az első. Én nem rá tettem, most se fogok.

– Cigány viselkedést műveltek, na – csap a tenyerembe a falu kőfaragómestere, Csík Gyula. – Én, jó uram, tősgyökeres fügedi cigány gyerek vagyok, bennem rasszizmus nem lehet, de ezek a cigányok tényleg úgy viselkedtek, mint a cigányok… Ezt ki kell mondani, mert az Ürmöst nem szabad a falu elibe fogni. Tőlem fotózkodhatott a Szabó Tímeával, a Fekete-Győrrel meg a Karácsony Gergellyel; aki nem tanult meg dolgozni, viselkedni, az nekem csak olyan, mint a Magyar Péter. Az is örüljön, hogy még nem ütötték agyon – tenyerel nyomatékkal az asztalra. – Mondom cigány létemre!

Azzal rekeszti be a kocsmai kis intermezzót, hogy négy gyereket nevelt fel becsületben, és amikor nem Szent Mihály lova legelőjén faragja a sírköveket, akkor tucat unokájában gyönyörködik, egyikük Gyöngyösön rendőr. Erre a kocsmáros is bólogat, amolyan úriemberféle, aki azért nem nyilatkozik, mert itt járt előttem az a Hír24 újságírója és amit nyilatkozott neki a megosztott faluról, benne magyarról, cigányról, annak az ellenkezőjét jelentette meg. Akit megmar a kígyó, fél az a gyíktól is! Ennyiben maradunk.

Siklanék én is elsőnek mindjárt az újrázó Ürmös Istvánhoz, de sajátos indokkal hárít és azt mondja, neki, mivel jócskán túlsúlyos, délelőtt Hevesre kell mennie gyúrni, addig zaklassam az ellenfeleit, de délután háromkor erre és erre a címre már mehetek.

Akár a sárga távolsági busz a kocsma előtt, én is irányt váltok és kutya melegben kutyagolok a másik tábor szálláshelyére, a megfenyegetett és felhergelt falusiak újrázó képviselőihez a Széchenyi utcába, akiket az Ürmös-szimpatizánsok csak gazdag, rasszista parasztoknak neveznek.

– Mondanak ránk ennél cifrábbakat is – tessékel árnyas filagória alá a gazda, Zombori Csaba. Irigyelni vagy becsülni kell érte, 400 hektáron termel napraforgót, kenyérgabonát és kukoricát. A másik képviselőnek induló, egyetemet végzett fiatal vállalkozó, Szilágyi Dániel sem adja alább, ami művelés alá vont földjei nagyságát illeti, sőt, a harmadik rajthoz álló Szekeres Róbert sem marad el tőlük, aki meg boltot, vendéglőt üzemeltet és alkalmaz cigány eladókat is. Ürmös kihívója, Jancsovicsné Harnos Brigitta polgármesterjelölt azért nem tud itt lenni, mert ő is nagygazda, és akár a jószágot, úgy a termőt is gondozni kell, hiába van szabad szombat.

– Ürmösék azzal kábították a faluban többségében roma híveiket a Momentum, a Párbeszéd és Berki Sándor cigány országgyűlési képviselő támogatásával, hogy mi pofátlanul gazdagok vagyunk és mellé cigánygyűlölők, rasszisták – sorolja Szilágyi a ’24-es választás kísérőjelenségeit. – Aztán megtoldották azzal, ami igaz és vállaljuk, hogy mi nem akarunk befogadó falu lenni, ahol szabadon grasszálhat bárki, mert idővel odalesz az otthonunk, a jólétünk és a nyugalmunk, miközben azok akarnak majd parancsolgatni, akik csak a divatos emberi jogot gyakorolni, vele pedig a gyökereinket kiforgatni jönnének ide. Egyre több példát látni erre és nemcsak külföldön, hanem a szomszédunkban, Tarnabodon is. Nem a régen itt élő romákkal és magyarokkal van baj, hanem az újakkal, a gyüttmentekkel. Nagyon jókor hozott törvényt a parlament, most már jogunk is lett beleszólni, kivel szeretnénk és kivel nem együtt élni. Ha mi győzünk heten július 20-án, akkor bele is szólunk. Azonnal!

– Most mondja meg – néz rám Szekeres Róbert – ezért vagyunk mi rasszisták? Ugyan már! Mégis ezzel mocskol bennünket és mentegeti Ürmöséket az a szarházi liberális média, minden csatornán. Tarnabodon, ahol a Máltai Szeretetszolgálat állami pénzen Befogadó Falut hoz létre, ott már alig találni őslakost. Menekülnek az új honfoglalók elől. Nálunk is vettek a máltaiak hat üres házat, örülünk neki, de azt akarjuk, hogy csak olyanok pályázhassanak lakhatásra, akik adót fizetnek, van állandó munkahelyük, nem pedig link lógósok, drogosok, esetleg bűnözők. Ezzel minden itt élő egyetértett, akár fehér, akár barna.

– De Ürmöséken kívül – teszi hozzá Zombori –, mert ők ordítozták seregbe fejlődve, hogy beszoptátok, magyarok, cigány a főnök! Többen is felvettük az őrjöngést a választás éjszakáján, ott van elmentve a telefonjainkon. Bizonyíték a hazugságokra. Azzal fenyegettek, ha ki mertek jönni, ropogni fog a csontotok. Közöttük vonult Ürmös, aki közben az öklét rázta.

A felvételeken valóban kivehetők a vonuló autók, hangszóróikból zene bömböl, némelyik kocsi tetején is ülnek, onnan üvöltöznek. Például hogy „győztünk! Mi vagyunk a királyok, Indiából jöttünk!” Aki szólni mert, megkapta: „Eltöröm az állad!” Az épületben akkor még javában jegyzőkönyvező szavazatszámláló bizottság tagjai Zomboriék szerint úgy megijedtek, hogy a továbbiakra lemondtak megtisztelő feladatukról. Aztán megjöttek a rendőrök, és nem történt semmi.

Azt mondják, a testületi ülések is hasonlóan megalázó közjátékok kíséretében zajlottak. Ürmös, amíg úgy mentek a dolgok, ahogy akarta, nyugodt volt, ellenhangokat viszont nem tűrt. Aki nem értett vele egyet – ezt már Harnos Brigitta polgármesterjelölt mondta telefonon –, azt arrogánsan lekezelte, mert önfejű és mert akkora az egója. „Mi, képviselők eleinte akartunk, de nem tudtunk vele együtt dolgozni”, fűzte hozzá. Üléseiken gyakran jelentek meg a polgármester emberei, akik sokszor kocsmai stílusban bekiabáltak, fenyegettek, káromkodtak. Eljött agitálni meg észt osztani közéjük a párbeszédes Berki Sándor országgyűlési képviselő úr is, egy alkalommal pedig Kömlő szintén roma polgármestere, Turó Tamás, aki odáig elment, hogy a testület nyilvánossága előtt életveszélyesen megfenyegette a családjával együtt Szekeres Róbert képviselőt. És ez nem légből kapott vádaskodás, jegyzőkönyvekbe foglaltatott. Ezek után döntött úgy a testület, hogy feláll. Amit aztán kínjában Ürmös is megszavazott, most mégis újraindul.

Szerintük nem a Máltai Szeretetszolgálat lakásai és azok bérlőkijelölése volt a feloszlás igazi oka, hanem Ürmös modora és viselkedése. Ebből lett elegük és azóta ezért köpködnek egymásra cigányok és nem cigányok, ki hová húz. Például Mága Béla falusi pizzériás sem Ürmösékhez, noha rokona, ő bérlakás- és nyitottfalu-fronton is Zomboriék mellett érvel, kap is érte hideget, meleget, mikor melyik szekértábor harcosa botlik bele facebookos gondolatkezdeményeibe.

– Azért pártol bennünket, mert dolgos fügedi roma, aki szintén sokat gürcöl, háza, népes családja és vállalkozásai vannak, naná, hogy félti és joggal, amit elért az életben – fűzi tovább Szekeres. – Sajnos egyre többen nem akarnak fát ültetni, kukoricát törni, gyárba vagy napszámba menni, netán traktoron reggelizni, csak leszakítani a gyümölcsöt, ha félérett, akkor is… Viszont szeretnek hőbörögni, vonulni, követelni, mert nekik vannak jogaik, kötelességeik meg nincsenek. Amit néha művelnek, az szinte magyargyűlölet.

Mága uram pizzériája kívülről bádogtetős egyszerűséget mutat, odabent viszont bárpultos, biliárdasztalos, villanytól fényes italpolcos kép fogad, gazdája megadja a módját. „Nincs szerencséje”, fogad az asszony, és ritka vendége tiszteletére odahagyja kissé a tésztagyúrást. Most is munkát, megrendelést intéz valahol az ura, mert a környéken hét településre is szállítanak, ahová csak kérik. Rengeteget güriznek, megbecsülik magukat, boldogulnak takarosan, pedig valódi életcéljuk koronájaként még hat állami gondozott gyereket is magukhoz vettek, nevelik tisztességgel. A Mága-minta példás, csak ritka.

– Persze, hogy örültünk annak, hogy egy cigány gyerek, a rokon Pityuka polgármester lett, mert mégis nagy dolog az – mondja a helyre asszony, legkisebb lurkóját terelgetve az asztalok között –, de be kell látni, hogy még önfejű, nem meggondolt, nem illeszkedik, nem alkalmas vezetőnek. Sokat kell ahhoz dolgozni és tisztességgel, hogy az embert elfogadják.

Pontban három órakor egyszerre futunk be a titkos címre: Ürmös a hevesi konditeremből, én meg a Mága-féle Lagúnából (a pizzéria neve). Kisvártatva érkeznek a többiek is, szép ünnepi ruhában, pedánsan, mert tudják, megbeszéltük, fénykép is készül a végén. Kérdem, miért csak hatan vannak, mikor heten indulhatnának – miközben a csinos titkos porta kertjében hűvösbe vonulunk –; azt a választ kapom, ők kevesebben is elegek a győzelemhez. Így aztán a két hölgyön, a 100 forintos boltos Tomikné Szadai Gabriellán, Bíró Nikoletta tejtermelőn, valamint Ürmösön kívül három férfi, Borovszky István Dunántúlról áttelepedett nyugdíjas, Mága Markó építőiparos és a 26 esztendős, multimunkahelyét titokban tartó fiatalember, Balogh Ádám alkotják a nyerő hatost.

Arra, hogy minek indul újra azért, amit saját maga is feloszlatott, Ürmös azt válaszolja, hogy amit leírok róluk, azt látni akarja, mert negatív kampányban nem vesznek részt, aztán azért hozzáteszi: „A becsületem megvédése és a falu boldogulása érdekében indulok újra. Én roma származású polgármester vagyok, aki időközben kiléptem a Párbeszédből, tehát függetlenként, mind a két felet, a cigányt és a magyart is meg tudom érteni.”

Borovszky István, a három éve még dunántúli nyugdíjas a két tábor közötti arany középutasnak tartja magát, de megjegyzi, hogy ártalmas lenne, ha 40 évesen 400 holdas gazdagok vezetnék a falut, akikhez képest 73 évesen is csórónak számít. Balogh Ádám annyit tesz hozzá: „Jobb, szebb és élhetőbb falut akarunk! Újra egyesítjük Nagyfügedet!” Ürmös, akár az égő gyomorra bekapott szódabikarbóna, jótékonyan helyesel. Szerinte ugyanis a képviselők a megválasztása utáni naptól kezdve folyamatosan ellene mentek, adtak be indítványokat, mert meg akarták buktatni. Eszük ágában sem volt együttműködni vele, még a közös fotózástól is elálltak.

– Azért, mert cigány – állítják a többiek –, meg azért, mert rasszisták és cigánygyűlölők – egészítik még ki.

Miután tudomásukra hozom, hogy a másik csapat véleménye szerint meg éppen hogy ők a rasszista parasztozók és magyargyűlölők, azonnal rám förmednek, itt hagyjuk abba, mert nekem nem nyilatkoznak. Nem igaz, hogy balhéztak, ők csak ünnepeltek, a győzelmüket. Láttam az elmentett felvételeket, szólok közbe, azokon más szerepel, amiért a rendőrök látogatása sem meghívásos alapon történt. De nem avatkoztak be, gratuláltak, jön a válasz.

A titkos porta kertjének hűvösében az arcok, a tekintetek, tán még körben a virágoké is egyszerre váltanak haragosra. A hosszú, tartalmas beszélgetésnek induló interjúvolás megreccsen, kettétöri a viharként lecsapó bizalmatlanság. Ráadásul még el is kell felejtenem szimpátiavesztésem virágos lugasát. Végül Ürmös töri meg a parti pillanatnyi csendjét és újfent kijelenti: „Mi meg akarjuk szüntetni a társadalmi feszültségeket, és újra egyesítjük Nagyfügedet.” Aztán már csitultabban nyakkendőt kötnek, zakót vesznek, igazgatják egymáson a blúzt és kérésemre megengednek egy közös fotót.

A végére összeállt a kép. Megrogyott, felhígult és kiritkult a faluközösség és nemcsak az 1750 lakosú Nagyfügeden, ahol egyre kevesebb a templomba járó őslakos és ahol a roma kisebbség száma elhagyta a félezret, hanem számos településen szerte az országban. Ott, ahol a gyérülő népesség az elmúlt 60 esztendő történelméből következően napjainkra már nem hagyományosan paraszt, de még nem is újsütetű város-, illetve munkáshitű polgár. Az is a múlté már, amikor a falu elöljáróit, a bírót, a papot, a tanítót megsüvegelte közössége és felnézett azon gazdákra, akik munkát, megélhetést adtak. A hierarchia alól kirúgták a fundamentumot, a hagyomány és a tisztelet pedig felmorzsolódott az okostelefon imamalmában, a politikai izmusok és megszállók őrületében. Közben megjelentek az egyre fogyatkozó ősök tempósan üresedő portáira betelepülők a városból, ahonnan mindig is diktálták a divatot, az eszmét és szorítottak a nadrágszíjon; erőszakos az urbanizáció, falura akar költözni a „flaszter”.

Nem csoda, hogy akik mégis kitartottak eddig a végeken, azok most rángatják a vészharangot és vissza akarják erősíteni gazdaságilag és kulturálisan a faluközösségeket, mielőtt a városi, olykor lumpencunami végleg eltakarítaná őket az útból. Mivel portájuk, családjuk, földjük, röviden vagyonuk és féltenivalójuk van, talpra ugrottak, maguk akarják megmondani, ki kerülhet bévül, és kinek tágasabb odakint. Azt is tudják, ehhez fel kell varrni a falu megcsúfolt arcát, fazont adni ismét a közösségnek, tekintélyt pedig gazdának, orvosnak, papnak, faluelsőnek. Aki protestál, az gondoljon csak bele: minden városi vagy az őse vidéki volt.

És az igényes falurestaurálás (helyreállítás) közben igazán nem a bőrszín számít, hanem csak az alkalmasság. Tudniillik az, hogy milyen erkölcsű, tudású és szándékú ember bújik meg abban a bármilyen színű bőrben. Ezt pedig kizárólag azok tudják megítélni és pajzsra emelni, akik maguk közül és a többség kedvére választanak majd grémiumot.

Ezért ugrott most talpra Nagyfüged és mutat fügét az új hongoglalóknak.