Vasvillával hadonászva próbálta elrabolni a nyolcéves kislányt az algériai migráns
Döbbenetes támadás történt Párizs külvárosában, Brétigny-sur-Orge-ban: egy algériai migráns betört egy francia család otthonába, vetkőzni kezdett, megpróbált elrabolni egy kislányt, és azzal fenyegetőzött, hogy megöli őket. Az áldozatokat annyira megrázta az eset, hogy eladják otthonukat, és vidékre költöznek.
Az eset húsvét hétfőn, április 21-én történt. A családtagok – egy házaspár és nyolcéves kislányuk – aludtak, amikor kora hajnalban furcsa zajokra ébredtek. Először azt hitték, hogy a szomszéd javítja a kerítést, de a zaj túl közelről jtt. Az édesanya, akit a francia sajtóban „Johanna” néven említenek (nevét a személyiségi jogok védelme érdekében megváltoztatták), ekkor pillantotta meg a támadót.
A támadó megpróbálta betörni az egyik redőnyt, vasvillával felfegyverkezve állt a teraszajtó előtt, és meredten bámulta a nőt. „Johanna” azonnal tárcsázta a rendőrséget, és közben kislányával együtt elbújt az emeleten. A támadónak a vasvillával ekkor sikerült betörnie az ablakot, és behatolt a házba.
Önkielégítés, fenyegetőzés, emberrablási kísérlet
A bejutást követően a férfi levette a pulóverét, majd letolta a nadrágját, és Johanna élettársa előtt önkielégítésbe kezdett. Ezután ismét felkapta a vasvillát, és ordítani kezdett: „Megöllek! Add ide a kislányt, vagy megöllek!”.
A kétségbeesett anya kislányával együtt a második szintről kiugrott az udvarra, hogy megmeneküljenek. A férfi élettársa ezután a család kutyáját karjába kapva szintén kiugrott az ablakon, amelynek következtében bokasérülést szenvedett.
A migránsra pszichiátriai vizsgálat vár
A rendőrség nem sokkal később a helyszínre érkezett, és a fürdőszobában megbújt támadót letartóztatta. Később kiderült, hogy az algériai férfi több álnéven is szerepel már a nyilvántartásokban, és kitoloncolási végzés van érvényben ellene. Franciaországba alig egy éve érkezett, és korábban is pszichiátriai vizsgálat alatt állt, amely során az orvos „csökkent értelmi képességet” állapított meg nála, és „fokozottan veszélyesnek” nyilvánította.
Az ügy tárgyalása a héten kezdődött volna az evry-i büntetőbíróságon, de az eljárást felfüggesztették, miután a férfi azt állította, hogy „hangokat hall”. A bíró pszichiátriai szakvélemény megállapítását rendelte el.
A francia igazságszolgáltatási gyakorlat alapján nem kizárt, hogy a férfi végül nem kap börtönbüntetést, hanem pszichiátriai gondozó intézetbe kerül. Egyre gyakoribb tendencia, hogy vádlottak mentális problémákra hivatkozva próbálják elkerülni a felelősségre vonást – különösen külföldi állampolgárok esetében.
Az áldozatok élete romokban
„Johanna” a Le Parisien című francia lapnak azt nyilatkozta: „[A támadás óta] csak a személyes tárgyainkért mentünk vissza az otthonunkba, és hogy megmutassuk az ingatlanosnak. Borzalmas trauma ez az egész. Minden zajra összerezzenek. A lányom retteg. Épp új vállalkozást akartunk indítani. Most a szüleimhez költöztünk vissza, mindent elölről kell kezdenünk; mindez [a támadó] miatt”.
A történet tragikus tanulságokkal szolgál a francia közbiztonság állapotáról, különösen az ellenőrizetlen migrációval és a kiutasítási végzések végrehajthatatlanságával kapcsolatban. A francia sajtó és számos konzervatív hírforrás is felhívta a figyelmet arra, hogy egyre több hasonló eset történik szerte az országban, amelyek során külföldi állampolgárok követnek el erőszakos betöréseket, nemi erőszakot, vagy akár gyilkosságot.
A közbiztonság, a migrációs politika és az igazságszolgáltatás reformja egyre sürgetőbb kérdésként jelentkezik Franciaországban – különösen olyan megrázó ügyek nyomán, mint a brétigny-sur-orge-i család kálváriája.
