Soros György „elvtársai” és kitartottjai unos-untalan azt hangoztatják, hogy a nagy öreg népünk jótevője, nélküle talán fű sem nőne a magyar ugaron, ugyanakkor körmük szakadtáig tagadni igyekszenek, hogy mesterük és gazdájuk bármi mód megpróbál beavatkozni a politikába. Amikor ezt teszik, mondjuk ki nyíltan: arcátlanul hazudnak. A makacs tagadás, a néphülyítés ellen a legjobb a Soros Alapítvány évkönyveiből idézni. Lássuk mindjárt az 1990-es kötetet, amiben ez áll:

» …volt egy sor nyílt és ugyancsak széles körű publicitást kapott alapítványi politikai szerepvállalás, amely részint az új pártok felkarolását, részint reprezentánsaik itthoni „helyzetbe hozását” s ezzel párhuzamos nyugati megismertetését célozta.«

Liberálbolsevik trollok és tollnokok erre persze megpróbálhatnak visszavágni azzal, hogy az alapítvány kedvezményezettjei között voltak fideszesek és Fidesz-közeli intézmények is. Az efféle vagdalkozásról általában két dolog jut az eszünkbe: 1) Hülye lett volna bárki nem megragadni a ’80-as évek viszonyai között a Soros Alapítvány kínálta támogatást, avagy a kommunizmussal szemben talán még az ördöggel sem bűn összefogni. 2) Soros György számtalanszor kifejtette már, hogy Orbán Viktor és a ma is fideszes támogatottak élete egyik legrosszabb befektetésének bizonyultak, ők ugyanis – tesszük hozzá mi – átláttak a nyílt társadalom vallásának hamisságán.

No, de térjünk vissza a Soros Alapítvány politikai szerepvállalására, beágyazottságára!

»az új, demokratikus parlamentben egész „Soros-pad-sorok” tűnnek fel – nemcsak a „patkó” liberális (SZDSZ-, Fidesz-képviselők benépesítette) ívében, ámde a pártok válaszvonalait merészen átlépve, „virtuális frakcióként” úgyszólván mindenütt. Korábban, a Demokrata-pályázat értékelésekor – némi ironikus túlzással – azt mondtuk: az 1990. tavaszi választások „abszolút győztese” valójában a hazai Soros Alapítvány volt, (…). Lássunk hát egy parlamenti gyorsmustrát!

Göncz Árpád, az új országgyűlés által megválasztott köztársasági elnök két ízben nyert ösztöndíjat, ezenfelül több tucat irodalmár pályatársának ajánlója és a frissen alakult Közép-Európai Egyetem Alapítvány elnöke volt. Szabad György házelnök úgyszintén számos történész pályatervet ajánlott vagy véleményezett, akárcsak kormánypozíciót vállalt történész pályatársai: Antall József miniszterelnök, Für Lajos honvédelmi miniszter és Jeszenszky Géza, a külügyi tárca új gazdája. (Jeszenszky egyben az 1989-ben indított Bölcsész reformprogram kuratóriumának döntnöke is volt). Andrásfalvy Bertalan kultuszminiszter korábban ugyancsak több néprajzos pályamunka ajánlója, Bod Péter Ákos pénzügyminiszter és Kádár Béla, a külgazdasági ügyek minisztere pedig pár hónapja még a Soros finanszírozta szakértői Híd-csoport oszlopos tagja volt. Az Alapítvány két kulcsembere: Vásárhelyi Miklós és Dornbach Alajos szabad demokrata színekben fontos politikai szerepet vállalt – egyikük a budapesti pártlista Göncz Árpád utáni második embereként, majd a parlament külügyi bizottságának alelnökeként, másikuk házelnökhelyettesként. Sólyom László, az Alkotmánybíróság elnöke, mint emlékezetes, alig egy éve még az alapítványi Demokrata-pályázat külsősként felkért programirányítója, míg Fodor Gábor, az Országgyűlés Emberi Jogi, Kisebbségi és Vallásügyi Bizottságának elnöke ugyanezen program asszisztense volt.

Ami a képviselőket illeti, a legtöbb Soros-ösztöndíjas, kurátor, ajánló vagy szakreferens hivatása és mozgalmi előélete okán jórészt az MDF, az SZDSZ és a Fidesz padsoraiban ült, bár szórványosan került néhány a kisgazdák, szocialisták és kereszténydemokraták frakcióiban is. (Alább ide soroljuk azokat is, akik nem „alanyi jogon” saját ügyükben, hanem valamely intézmény irányítójaként, társadalmi szervezet képviselőjeként kerültek partnerviszonyba az Alapítvánnyal.) Példák pártonként – a teljesség igénye nélkül:

MDF: Beke Kata, Bertha Zoltán, Csapody Miklós, Csengey Dénes, Csurka István, Debreczeni József, Elek István, Furmann Imre, Für Lajos, G. Nagyné Maczó Ágnes, Katona Tamás, Kónya Imre, Kulin Ferenc, Lezsák Sándor, Morvay László, Palkovits Imre, Szentágothai János, Vígh Károly, Zétényi Zsolt;

SZDSZ: Bauer Tamás, Bilecz Endre, Bretter Zoltán, Demszky Gábor, Derdák Tibor, Eörsi Mátyás, Fodor Tamás, Gadó György, Hack Péter, Hága Antónia, Haraszti Miklós, F. Havas Gábor, Horváth Aladár, Iványi Gábor, Juhász Pál, Kőszeg Ferenc, Magyar Bálint, Mécs Imre, Pető Iván, Raj Tamás, Rajk László, Ráday Mihály, Solt Ottilia, Soós Károly Attila, Szabó Miklós, Szent-Iványi István, Tamás Gáspár Miklós, Tardos Márton, Tellér Gyula, Tölgyessy Péter;

Fidesz: Áder János, Deutsch Tamás, Fodor Gábor, Hegedűs István, Glattfelder Béla, Kövér László, Molnár Péter, Németh Zsolt, Orbán Viktor, Sasvári Szilárd, Szájer József, Szelényi Zsuzsa, Tirts Tamás, Ungár Klára, Víg Mónika;

MSZP: Annus József, Bokros Lajos, Ormos Mária, Pozsgay Imre, Schiffer János, Vitányi Iván;

FKGP: Dragon Pál, Pártay Tivadar, Vörös Vince;

KDNP: Füzessy Tibor, Gáspár Miklós, Surján György;<<

Igazán színes társaság ez, melynek soraiban nemcsak a 2010 előtti világ, a bukott baloldal vezetői, az MSZP és az SZDSZ holdudvarának képviselői találhatóak meg, hanem azok az újabban egyre többet nyafogó „konzervatívok” is, akik számára hogy, hogy nem, éppen akkor vált vállalhatatlanná a Fidesz, amikor a CEU miatt egyszeriben forróvá vált a Soros György és a keresztény-nemzeti pártok között már az első Orbán-kormány idején megindult hidegháború.

Ami pedig a fideszes névsort illeti, lám, Soros György igazi tanítványai mind kihullottak a sorból: Fodor Gábort, a karrierliberálist nem kell bemutatnunk. Hegedűs István még a ’90-es évek első felében ott hagyta a Fideszt, jelenleg pedig egy Soros György által (is) pénzelt gittegylet tisztségviselője; Szelényi Zsuzsa a bajnais bohóckodásnak köszönhetően 2014-ben az Együtt képviselőjeként tért vissza a politikába, idén meg onnan is kilépett; Ungár Klára pedig már csak azzal tud bekerülni a hírekbe, ha lebuziz egy példás családi életet élő polgármestert.

A színes listának van ugyanakkor egy másik nagyon fontos üzenete is: a Soros Alapítvány láthatóan arra törekedett, hogy bármilyen színű kormányok is alakulnak a rendszerváltozást követő években, egy-két évtizedben, abban biztosan legyenek olyanok, akik lekötelezettjei a milliárdosnak.

Az MDF-fel ennek ellenére megégette magát, Soros érintettsége már a taxisblokádnál felmerült, később pedig több fórumon is bírálta a kormányt annak nemzeti és keresztény karaktere miatt. A Horn-kormányt viszont lelkesen támogatta, különösen azért, mert szadeszes kedvencei is benne voltak.

Noha mostanában egyesek igyekszenek ráakasztani a Fideszre, hogy Soros kedvenc pártja volt, ezt számos tényadat cáfolja.

A Soros Alapítvány  kurátora, majd elnöke haláláig Vásárhelyi Miklós, az SZDSZ egyik alapítója és egykori országgyűlési képviselője volt. Utódja Halmai Gábor lett, ő ugyan nem volt párttag, de az SZDSZ holdudvarába tartozott, alkotmánybírónak is jelölték. A nevéhez fűződik többek között a Soros-egyetem emberi jogi programjának megalapítása, a 2006-os választások előtt pedig kinevezték az Országos Választási Bizottság elnökhelyettesévé.

Halmai 2001-ben tűnt fel a Soros Alapítvány élén, ami a társaság politikusabbá válását jelezte. Korabeli, azaz 2001-es sajtóhírek szerint az után esett rá a választás, hogy Soros Magyarországra látogatott és itt szembesült a szerintük elharapódzó antiszemitizmussal, valamint az Orbán-kormány „fasizálódásával”.

Vele együtt került be egyébként a társaság vezetésébe Majtényi László, a volt adatvédelmi biztos. A Halmai–Majtényi kettős találta ki az Eötvös Károly Közpolitikai Intézetet, amely – a Magyar Idők információi szerint – milliókat kapott tavaly Soros György Nyílt Társadalom Alapítványok hálózatától a kormánybuktatás előkészítésére.

Figyelemre méltó sorokat írt le tavasszal Soros SZDSZ-es kapcsolatairól a CEU egyik volt hallgatója, Felföldi Zoltán a Magyar Hírlapban:

„Magam az 1997–98-as tanévben voltam a CEU hallgatója, politikatudományi szakon. Nagyszámú külföldi hallgatótársammal együtt kétségkívül színvonalas oktatásban részesültünk. De a színvonalas oktatás meglehetősen ideológiavezérelt volt. Amint az egész egyetemi hangulat. A nyitottságára oly büszke egyetem könyvtárában a magyar napilapok közül kizárólag azok voltak hozzáférhetők, amelyek az akkori szocialista–szabaddemokrata kormányt támogatták. Az angolszász sajtótermékek közül is csak a baloldali-liberális világnézetet képviselőkhöz lehetett hozzájutni. A Politikatudományi Tanszék konyhájában néha nagyobb volt az egy négyzetméterre eső SZDSZ-es parlamenti képviselők száma, mint az Országgyűlés üléstermében. A diplomaosztó ünnepségen pedig esküt kellett volna tennünk a nyílt társadalomra. Ettől csak azután állt el az egyetem, miután néhányan közöltük, hogy nemhogy esküt nem fogunk tenni, de ha ilyen lesz, akkor tüntetőleg ülve fogunk maradni.”

Az SZDSZ ugyanakkor nem váltotta be Soros reményeit, az általa képviselt vadliberalizmus nem tudott gyökeret verni Magyarországon. A ’94-es választásokon csúnyán leszerepeltek, mivel azonban az utolsó pillanatban elárulták az antikommunista és rendszerváltó pártokat, s összebútoroztak a szocikkal, kormányra kerülhettek. A koalíció létrejöttében Soros Györgynek is szerepe volt – erre bejegyzésünk második részében térünk majd ki.