Kettős mérce Brüsszelben
Az Európai Bizottság nem következetes, megengedőbb a nyugat-európai, mint a kelet-európai országokkal szemben.Az Európai Bizottság nem következetes, megengedőbb a nyugat-európai, mint a kelet-európai országokkal szemben – mondta Tóth Norbert nemzetközi jogász az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.
A szakértő, akit arról kérdeztek, hogy az Európai Bizottság elindíthatja Lengyelország ellen az uniós alapszerződés hetes cikke szerinti eljárást, elmondta, számos országgal szemben kezdeményezhetne a bizottság ugyanilyen eljárást, például a kisebbségi jogok megsértése miatt.
Hozzátette: a bizottság akár kötelezettségszegési eljárást is kezdeményezhet, az pedig sztenderd eljárás.
Az Európai Bizottság a lengyel kormány igazságügyi reformját vitatja, amely álláspontja szerint nem tesz eleget az államhatalmi szervek elválasztásának.
Tóth Norbert kiemelte: ez egyrészt alkotmányjogi és nem nemzetközi jogi kérdés, amit a lengyel alkotmányjogászok feladata megítélni.
Másrészt a jogállamiság kérdése, aminek megsértését állítva elindulhat a 7. cikk szerinti eljárás, elvont, és az Európai Unióban nem definiált érték. Ezért gondolják a lengyelek önkényesnek az eljárást – tette hozzá.
A szakértő kitért arra is, hogy amennyiben döntésére kerül a sor, négyötödös többség kell az elmarasztalásához, az erre szavazó országok pedig azt kockáztatják, hogy megromlik diplomáciai kapcsolatuk Lengyelországgal, ezért kétszer is meg fogják gondolni, miként szavazzanak.
(MTI)