Hirdetés

– Pogány Induló egyik koncertjén két dal között így fogalmazott: „Szarok az új törvényekre, kurvára leszarom egyébként. Csak egyedül benneteket féltelek. Hogy ha én bemegyek, akkor egyszer úgyis kijövök, és folytatjuk a bulit.” Ezután tette fel a kérdést közönségének: „Szívtatok-e ma rendesen?” Pogány Induló zenéje és dalszövegei miatt drogoznak a fiatalok?

Forgács István romaügyi szakértő
Fotó: Vermes Tibor

– Nem állítanék ilyet. A valódi probléma mélyebben gyökerezik. Pogány Induló és más hozzá hasonló előadók dalszövegeikben és megjelenésükben olyan világképet erősítenek a hátrányos helyzetű fiatalokban, amelyet ők maguk többségükben nem élnek meg. Ők nem utcagyerekek, nem valódi gengszterrapperek, ez csupán egy felvett póz, Pogány Induló háttere is kimondottan polgári a Taktaközben küszködő cigánygyerekekhez képest. Mégis több tízezer fiatal számára ez a zenei tartalom sokkal többet jelent, mint puszta szórakozás: egy életérzés, amely mélyen beépül a mindennapjaikba. Ha egy fiatal számára az élet folyamatos küzdelem, és meggyőződésévé válik, hogy csak a kábítószer jelent menekülőutat vagy hogy az anyagi javak értéke pusztán külsőségekben mérhető, akkor minden olyan zenei és kulturális kifejezés, amely ezt a szemléletet erősíti, valójában konzerválja a problémát.

Nem azt mondom, hogy ezek a fiatalok kizárólag a zenétől válnak kábítószer-fogyasztókká, hanem azt, hogy a dalszövegek visszaigazolják számukra azt az életérzést, amelyben a drog jelenléte természetes.

Olyan kortárs előadók, mint BSW, NKS, KKevin egy egész generáció számára teszik vonzóvá az önpusztító életmódot. A kérdés nem az, hogy ezek az előadók direkt módon drogfogyasztásra buzdítanak-e, hanem az, hogy normalizálják-e, természetesnek állítják-e be azokat a magatartásformákat, amelyek súlyos társadalmi problémákat okoznak. És ez nemcsak a drogról szól – nagyon sok esetben erőszak, nőgyűlölet vagy éppen oktatásellenesség is erősen megjelenik.

Kapcsolódó cikkünk

– Miben különböznek a mai dekadens zenei alkotások a korábbi generációk lázadó, sötét életérzéseit tükröző műveitől?

– A korábbi generációk dekadens zenéi gyakran tükrözték a lázadás, az önkeresés és a társadalmi feszültségek mélységeit, de nem feltétlenül igazolták vissza a fiatalok számára, hogy az adott élethelyzetük változtatás nélkül is rendben van.

A mai zeneipar viszont felismerte, hogy a nehéz sorsú fiatalok nem kiutat keresnek, hanem visszaigazolást arra, hogy küzdelmes életük természetes és megváltoztathatatlan.

Így a zenei tartalom sok esetben nem ösztönzi őket fejlődésre, hanem megerősíti bennük a gyarlóságot és azt, hogy ne tegyenek semmit a változásért. Érdekes kettősség figyelhető meg: az ilyen előadók közönségének jelentős része – akár hetven-nyolcvan százaléka – jól szituált, középosztálybeli fiatal, akik számára ez az életérzés csupán koncertélmény vagy pillanatnyi azonosulás. Ugyanakkor a többiek pedig azok, akik valóban a társadalom peremén élnek. Ők azok, akik soha, vagy csak ritkán jutnak el egy ilyen koncertre, viszont ezek a dalszövegek és üzenetek sokkal mélyebben épülnek be a tudatukba, megerősítve azt az életmódot, amelyből egyébként talán ki lehetne törni, ha más, építő gondolatok is beférkőzhetnének oda. De nem jutnak el hozzájuk. Ha a jelenlegi negatív üzenetek megkérdőjelezhetetlenné válnak, akkor azzal elzárják annak lehetőségét, hogy egy másik, építőbb életforma is vízió legyen.

– Pogány Induló azt mondja, ő nem ösztönöz drogfogyasztásra, ezért nem vállal felelősséget annak hatásaiért. Egy előadó függetlenítheti magát attól, hogy milyen üzeneteket közvetít, és milyen mintákat erősít hallgatóiban?

– Az ilyen tartalmak nem közvetlenül vezetnek drogfogyasztáshoz, de megerősítik azt a szemléletet, hogy ez egy elfogadható életforma, amely természetes része a mindennapoknak. Nem az előadó miatt történnek erőszakos cselekmények, de amíg az ő zenéje visszaigazolást ad egy adott életmódra, addig senki nem akar változni. Amíg ezek az előadók azt közvetítik, hogy minden rendben van úgy, ahogy van, addig ezek a nehéz sorsú fiatalok nem jutnak el oda, hogy más utakat válasszanak, hogy kitörjenek a környezetükből vagy új perspektívát keressenek. Merjük végre kimondani: egy hátrányos helyzetű fiatal minden ilyen dalszövegben visszaigazolást kap arra, hogy a világ kemény, az iskola és a megszerzett tudás nem érték, a túléléshez pedig vagy másoktól kell elvenni, vagy a bódulatba kell menekülni, mert nincs más lehetőség. A valódi felelősségük abban rejlik ezeknek az előadóknak, hogy éppen azokhoz jut el ez az üzenet, akiknek a legnagyobb szükségük lenne arra, hogy más utat válasszanak, hogy változtassanak az életükön. Ahelyett, hogy kiutat kínálna, a zene sokszor csupán megerősíti a tehetetlenséget, a gyarlóságot, az önzést, az erőszak elfogadását, vagy egyetlen megoldásként való használatát.

– Mi az a minimum, amit ezeknek az előadóknak vállalniuk kellene?

– Legalább ne tegyék vonzóvá azt az életérzést, amely a mélybe húz, illetve a mélyben tart. Azoknak, akiknek már félig romokban az életük, sok esetben éppen önhibájukból, ezek a dalok nem kiutat kínálnak, hanem megerősítik a kilátástalanságot, elhitetve velük, hogy nincs szükség változásra. A tatabányai cigánytelepen forgatott látványos videóklip üzleti siker lehet az előadó és menedzsmentje számára, de az ott élők sorsa mit sem változik, ők ugyanott és ugyanúgy folytatják az életüket, ahogyan korábban. A valódi hitelesség nem abban rejlik, hogy valaki megidézi ezt a világot a dalaiban, és akár még klipet is forgat ott, hanem abban, hogy ténylegesen tesz-e ellene valamit. Ha Pogány Induló a bevételeinek egy jelentős részét olyan szervezetek támogatására fordítaná, amelyek a társadalmi kilátástalanság ellen küzdenek, akkor lehetne azt mondani, hogy nem csupán az üzlet érdekli, hanem számítanak neki ezek a gyerekek. Jelenleg azonban épp az ilyen állapotok fenntartásából profitál: amíg ezek a fiatalok ebben élnek, addig lesz rájuk hatása, addig lesznek kíváncsiak rá. Nem a változás lehetőségét kínálja számukra, hanem visszaigazolást arra, hogy a helyzetük nemcsak elkerülhetetlen, hanem természetes.

– Van még helye az értékalapú popzenének?

– Ez a jelenség már nem pusztán zeneipari kérdés, hanem egyfajta kultúrháború. Ha egy dal a nőgyűlöletet közvetíti, míg egy másik a nők tiszteletét hangsúlyozza, akkor nem ízlés kérdése, hogy eldöntsük, melyik képvisel valóban értéket. Ha az egyik dal szerint a tanulás és az iskola előrevisz, míg egy másik az utcai életet és iskolából való kimaradást dicsőíti, akkor egyértelmű, melyik áll közelebb a társadalmilag hasznos értékekhez. FankaDeli a Homály Induló című számával egyértelmű üzenetet küldött Pogány Indulónak, rámutatva arra, hogy a jelenlegi zenei irányzat nem csupán művészi kifejezés, hanem tudatosan épített üzleti modell. Ugyanakkor az értékalapú zene igenis létezhet: rengeteg fiatal van, akinek FankaDeli zenéje segített abban, hogy letegye a drogot, hogy visszatérjen az iskolába. Ajánlom mindenkinek a Békét 2 és az Álmodtam című dalokat. Csak ez nem divatos, nem menő, így azok az előadók kapnak reflektorfényt, akik a pusztulást teszik vonzóvá. Az igazi előrelépés az lenne, ha a fiataloknak olyan gondolatok formálnák a világnézetét, amelyek arra ösztönzik őket, hogy maguk alakítsák a saját jövőjüket.

Pogány Induló és a hozzá hasonló előadók azonban épp attól fosztják meg őket, hogy felelősséget vállaljanak önmagukért.

Helyette marad a hibáztatás, a dekadencia, és az a háromperces dal, amelyben bárkit elküldhetnek melegebb éghajlatra, miközben igazolást nyer a drog használata. Az üzenet addig működik, amíg nem kell szembenézni a hétköznapi valósággal, nem kell munkát keresni, nem kell hazavinni a részeg apát a kocsmából, nem kell kitalálni, miből fizetik a villanyszámlát. Amikor valódi felelősségvállalásról van szó, ezek az előadók már nem kínálnak válaszokat, csak egy életérzést, amely egy ideig menedéket ad, de hosszú távon bezárja a fiatalokat abba a kilátástalan helyzetbe, amelyből ki kellene törniük. Én lennék a legboldogabb, ha ezen változtatni tudnának, és több értékalapú tartalom jelenne meg.