Kollektív triszkaidekafóbia – Miért rémiszt meg minket péntek 13?
Tudja, miért övezi baljós hírnév ezt a különös dátumot? Utánajártunk, hogyan vált a péntek 13. a balszerencse szimbólumává, és miként hathat ránk – még akkor is, ha nem hiszünk benne – a kollektív triszkaidekafóbia, vagyis a 13-as számtól való félelem.
2023-ban kétszer is balszerencsés péntek köszöntött ránk – januárban és októberben. 2024-ben újra kétszer találkozhattunk vele, szeptemberben és decemberben. Idén viszont csak egy ilyen napunk van: június 13-án.
Úgy tűnik azonban, hogy hiába éljük túl újra és újra mindenféle baj nélkül ezeket a napokat, a péntek 13. iránti nyugtalanság és a balsorsra vonatkozó félelmek továbbra is tartják magukat.
Pedig semmilyen logikus oka nincs annak, hogy tartanunk kellene a Gergely-naptár 400 éves ciklusa alapján időnként előforduló dátumegybeesésektől. A péntek 13. mégis képes valós hatást gyakorolni ránk – gyakran saját elménk játéka révén, legyen az pozitív vagy negatív.
Miért lehetnek babonásak még a szkeptikusok is?
Jane Risen, a Chicagói Egyetem Booth Üzleti Iskolájának viselkedéskutatója szerint még azok is hajlamosak a babonás gondolkodásra, akik elviekben nem hisznek benne. Egy 2016-os kutatásában arra jutott, hogy mind a babonásnak, mind a nem babonásnak vallott emberek hajlamosabbak rossz kimenetelre számítani, ha úgy érzik, „elkiabálták” a dolgokat. Például, ha valaki kijelenti, hogy biztosan nem fog balesetet szenvedni, utána nagyobb eséllyel kezd aggódni amiatt, hogy épp emiatt fog mégis bekövetkezni.
Az ilyen típusú gondolkodás különösen gyakori lehet péntek 13-án.
„Még ha valaki tudatosan nem is hisz benne, már pusztán az a tény, hogy a péntek 13. ismert kulturális jelenségként létezik, elegendő ahhoz, hogy ezt lehetőségként számításba vegye”
– mondja Jane Risen. Ilyenkor azok az események is könnyebben megragadnak a figyelmünkben, amelyek más napokon talán teljesen jelentéktelennek tűnnének. Ez egy kis plusz üzemanyagot ad az intuícióinknak – és attól még valóságosabbnak érezzük a veszélyt, hogy közben tudjuk: racionálisan nézve nincs alapja.
A jó hír, hogy Risen kutatásai szerint a balszerencsét elhárító rituálék – például a fa kopogtatása vagy a só hátradobása – meglepő hatást fejthetnek ki. Egy 2014-es tanulmánya kimutatta, hogy ezeket sokan akkor is alkalmazzák, ha valójában nem hisznek bennük – és mindkét csoport, a hívők és a szkeptikusok egyaránt pozitív hatásról számoltak be.
„Ha vannak szabályok, és tudjuk, hogyan kell betartani őket, az máris megkönnyíti a helyzetet” – nyilatkozta Borah a National Geographic-nak 2014-ben. Péntek 13-án például sokan úgy döntenek: ma nem vállalnak semmi kockázatosat, inkább kétszer ellenőrzik, van-e elég benzin az autóban – vagy egyszerűen otthon maradnak. „Persze ez sem jelent garanciát a biztonságra – hiszen statisztikailag a legtöbb baleset épp otthon történik” – teszi hozzá Borah.
A félelem eredete
Stuart Vyse pszichológus és a connecticuti Connecticut College egykori professzora 2014-ben a National Geographic-nak adott interjújában úgy fogalmazott: a péntek 13-a iránti félelem vallási gyökerekre is visszavezethető.
A hagyomány szerint az utolsó vacsorán tizenhárom vendég vett részt – köztük Júdás, aki elárulta Jézust –, a keresztre feszítés pedig pénteken történt, amely napot korábban az „akasztófavirágok napjaként” is emlegettek.
Ez a kettős asszociáció – a tizenharmadik vendég árulása és a pénteki kereszthalál – évszázadok alatt hozzájárulhatott ahhoz, hogy a péntek 13. a balszerencse szimbólumává váljon a kollektív tudatban.
Péntek 13 más kultúrákban
„Ez a két tényező – a tizenhármas szám és a péntek – olyan, mintha kétszer sújtana le a balszerencse egy már eleve baljós napon” – magyarázta Stuart Vyse pszichológus. Egyes bibliai értelmezések szerint ráadásul Éva is éppen pénteken csábította el Ádámot a tiltott gyümölccsel, és Káin is péntek 13-án ölte meg testvérét, Ábelt.

Érdekesség, hogy nem minden kultúra tart péntek 13-tól. Spanyolország például valahogyan „megúszta” ezt a sötét szövetséget – ott a kedd 13. számít a legbaljósabb dátumnak az év során.
Más szakértők még mélyebbre nyúlnak vissza a péntek 13-tól való félelem, az úgynevezett triszkaidekafóbia eredetét kutatva. Thomas Fernsler, a Delaware-i Egyetem matematika- és természettudományos oktatási kutatóközpontjának munkatársa szerint a tizenhármas szám problémája egyszerűen a tizenkettő utáni „túllépés” miatt alakulhatott ki.
A számmisztikában a tizenkettő a teljesség szimbóluma: tizenkét hónap van egy évben, tizenkét csillagjegy, tizenkét olümposzi isten, Herkules tizenkét próbája, Izrael tizenkét törzse, és Jézus tizenkét apostola is ezt erősíti.
„A tizenhárom éppen egy kicsivel több, mint a teljesség – ettől válik instabillá, nyugtalanítóvá” – jegyezte meg Fernsler.
A számmisztika más országok hiedelmeire is magyarázattal szolgálhat. Olaszországban például nem a péntek 13-a, hanem a 17-es szám kelt félelmet – különösen pénteken. Ennek oka, hogy a római számírás szerinti XVII betűit átrendezve megkapjuk a „VIXI” szót, amely latinul annyit tesz: „éltem” – vagyis: véget ért az életem.
Na de tényleg van okunk félni?
Bármennyire is önkényesnek tűnnek, a babonák – legyen szó létrák alatti áthaladásról, fekete macskákról vagy szerencsétlen számokról – rendkívül tartósan fennmaradnak a köztudatban.
„Ha egyszer bekerülnek a kultúrába, hajlamosak vagyunk tiszteletben tartani őket”
– fogalmazott Thomas Gilovich, a New York állambeli Ithacában működő Cornell Egyetem pszichológiaprofesszora még 2013-ban. – Úgy érezzük, ha figyelmen kívül hagyjuk őket, azzal sorsot kísértünk.
Sokan – akár eltökéltségből, akár szükségből – összeszorított fogakkal, óvatosan igyekeznek átvészelni a napot. Mások valóban teljesen másként viselkednek péntek 13-án, mint máskor.
Egyesek ilyenkor nem utaznak, nem vesznek ingatlant, sőt, még egy biztos befektetési tippet sem mernek kihasználni. Ezek az óvatosságból elmaradó döntések pedig – Donald Dossey néhai néprajzkutató és a Stresszkezelési és Fóbiakutató Intézet alapítója szerint – észrevehetően lassíthatják a gazdasági aktivitást. Dossey 2013-ban nyilatkozott erről a National Geographic-nak.
Ugyanakkor a kutatások többsége arra utal, hogy péntek 13-án nem történik több balszerencsés esemény, mint máskor. Egy 2011-es német tanulmány például kimutatta: nincs ok félni attól, hogy műtétre kerül sor épp ezen a napon – az eljárások száma és kimenetele semmiben sem tér el más napokétól. Egy évvel később, 2012-ben amerikai kutatók arra jutottak, hogy az sürgősségi osztályok forgalma sem nő meg péntek 13-án. Még a tőzsde is stabil marad, noha az irracionális félelmek ott gyakran valódi hatással bírnak.
Szerencsére a péntek 13. nem túl gyakori. A legtöbb év – mint például 2023 – két ilyen napot tartalmaz, más évek viszont csak egyet. A különösen „szerencsétlennek” tartott esztendők – például 2026 – akár három péntek 13-at is tartogatnak.
De akármilyen baljósnak is tűnik, ez a nap is véget ér egyszer – és még a legbabonásabbak is fellélegezhetnek. Legalábbis a következő péntek 13-áig.
