Most mi következünk jelentésű felirattal ellátott óriásplakát Teheránban
Fotó: MTI/EPA/Abedin Taherkenareh
Hirdetés

Az iráni Tasnim félhivatalos iráni hírügynökség szombat éjjeli jelentése szerint Irán részlegesen felfüggesztette a termelést a világ legnagyobb gázkitermelő helyén lévő egyik üzemben, ahol izraeli légicsapás következtében tűz keletkezett.

„Fontos helyszínről van szó, amely a múltban még az iráni rendszer egyik propagandavideójában is szerepelt”

– közölte újságírókkal Effi Defrin dandártábornok, az izraeli hadsereg szóvivője.

„A létesítményt találat érte, és az ott tartózkodó magas rangú vezetőket szintén megsemmisítettük” – tette hozzá Defrin, aki hangsúlyozta, hogy több tucatnyi más rakétalétesítményt is leromboltak.

A hadsereg szerint a létesítményben alagutak voltak, amelyekben föld-föld rakétákat és manőverező robotrepülőgépeket tároltak, és számos rakétaindító silót alakítottak ki.

A dél-iráni Busehr tartományban lévő Dél-Fársz gázmezőn – amely Katarral közös tulajdonú – az egyik üzembe szombatom izraeli drón csapódott be, hatalmas detonációt és tüzet okozva – jelentette a Tasnim hírügynökség. A Kangan kikötővárosban található üzemben később sikerült eloltani a tüzet.

A Dél-Fársz olajmező kangani üzemében folyékony gázt és más termékeket állítanak elő.

A Dél-Fársznak oroszlánrésze van az iráni gáztermelésben, amely a harmadik legnagyobb a világon az Egyesült Államoké és Oroszországé után.