Háború, amelybe mindenki belerokkanhat

Izrael június 13-án indított csapásai során legalább 400 iráni meghalt, likvidálták Hoszejn Szalamit, a Forradalmi Gárda főparancsnokát, Mohammad Bagherit, az iráni haderő legfőbb vezetőjét, az atomprogramért felelő Fereidún Abbászit, valamint számos más katonai vezetőt és atomtudóst. A támadások súlyos károkat okoztak a natanzi és iszfaháni dúsítóüzemekben, valamint több légvédelmi és rakétabázisban is. A mostani támadást több mint egy éven át készítették elő, a drónok egy részét iráni területről indították.

Teherán nem maradt adós a válasszal, 150 rakétát és száz drónt indított útnak, amelyből mindössze húsz jutott át az izraeli légvédelmen. Bat Jam, Tel-Aviv, Rison Lecion és Rehovot térségében 14 ember életét vesztette, száz pedig megsebesült.

Irán lapjárása nem kedvező. Közvetlen csapásra alkalmas, kellőképp modern eszközök terén is csehül áll, amit jól mutat, hogy amikor 2024 áprilisában 300 drónt és rakétát indított Izrael ellen, összesen húsz csapódott be belőlük, és azok sem okoztak jelentős károkat. Ráadásul októberben Izrael elpusztította Irán légvédelmi képességeinek javát, most pedig tovább tizedelte, így az ország szinte védtelen. Katonai vezetőinek likvidálása most nehézkessé teszi Irán válaszát, és bár Teherán azt állítja, hogy gyorsan pótolja az elesett parancsnokokat, kérdéses, hogy az új vezetők milyen hatékonysággal tudnak fellépni, különösen hogy Izrael várhatóan őket is célba veszi, majd az ő utódaikat is.

Teherán korábban kiterjedt proxyhálózatán keresztül gyakorolt nyomást Izraelre, de a 2023 októberében kezdődő konfliktus nyomán ez mára szétzilálódott. Legfőbb állami szövetségese, az Aszad-rezsim megbukott, így Szíria területét nem tudja felhasználni katonai célokra. A libanoni Hezbollah, amely a közelmúltig a világ egyik leghatékonyabb gerillahadserege volt mintegy 30000 főállású harcossal, 20000 tartalékossal és 70000-150000 rakétával és ballisztikus fegyverrel, ma már csak árnyéka önmagának. A Hamász, amely szintén kapott iráni támogatást, az elmúlt másfél évben elvesztette katonai potenciáljának legalább 90 százalékát, és már a túlélésért küzd. Az Irán által támogatott iraki síita milíciák bevetése kétélű fegyver, hiszen ők Izraelt nem, hanem csak az iraki területen és annak közelében lévő amerikai bázisokat tudják támadni, ami azt eredményezheti, hogy Washington, amely eddig közvetlenül nem avatkozott bele a konfliktusba, teljes mellszélességgel Izrael mellé áll. Teherán leginkább a jemeni húszikban reménykedhet, akik az elmúlt másfél évben már hajtottak végre sikeres dróntámadásokat Izrael ellen. Ezek a csapások azonban ritkák, és eddig kivédhetőnek bizonyultak.

A konfliktus belpolitikailag is kényes pillanatban érte az iszlamista rezsimet. A szankciók következtében egyre romló gazdasági helyzet miatt az országban 2019 óta állandóak a tüntetések. Tavaly az infláció már 40 százalékos volt, az embereknek 30-50 százaléka él a szegénységi küszöb alatt, a 25 és 40 év közötti férfiak fele munkanélküli. A belső feszültségeket jól mutatja, hogy januárban a Forradalmi Gárda 150 ezer fegyveres bevonásával gyakorlatozott arra készülve, hogy miként védenék meg Teheránt egy szárazföldi támadás ellen. Mivel azonban sem Amerikának, sem Izraelnek, sem az öbölországoknak nem áll szándékában és nincs is kapacitása egy ilyen kockázatos kalandra, ahogy belföldön sem találni potens felkelőket, akik a fővárost megostromolhatnák, a hadgyakorlat inkább afféle politikai üzenet volt. A rezsim saját népének üzente meg, hogy képes és kész leverni egy esetleges felkelést.

Az iszlamista vezetés éppen a gazdasági nehézségek miatt adta be a derekát és kezdett április közepén közvetlen tárgyalásokat az Egyesült Államokkal az atomprogramjáról. Az amerikai elnök kompromisszumos megállapodást kínált, amelynek részeként Irán korlátozná az urándúsítását és vállalná a nemzetközi ellenőrzést, cserébe Washington feloldaná a Teheránt sújtó szankciók jelentős részét. Benjamin Netanjahu már akkor ellenezte a tárgyalásokat, de miután Donald Trump az izraeli miniszterelnökkel Floridában folytatott megbeszélésén egyértelművé tette, hogy az „America first” elv ezúttal Izrael kapcsán is érvényesül, kénytelen volt elfogadni a döntést.

Úgy tűnik azonban, hogy Benjamin Netanjahu és Donald Trump már akkor megállapodott a fent említett 60 napos határidőben. Az izraeli miniszterelnök alighanem úgy érzi, hogy – külpolitikailag legalábbis – nyerő szériában van és most jött el az ideje annak, hogy alapjaiban formálja át a közel-keleti erőviszonyokat. Számos jel utal arra, hogy az iráni atomprogram – amely a közelmúltban valóban felpörgött – valójában csak ürügy, a valódi cél magának az iráni rezsimnek a megbuktatása. Tel-Avivban és Washingtonban is sokan gondolják úgy, hogy az 1979-es iszlám forradalom óta Irán identitásának alapkövét jelenti a zsidó állammal való szembenállás, így a tartós békére kevés az esély. A támadások első hullámát követően Benjamin Netanjahu nyíltan meg is üzente az iráni népnek, hogy az akció „kikövezi az utat a szabadságuk felé”, megszabadítva őket „gonosz és elnyomó rezsimüktől”. A probléma csak az, hogy Iránban a rezsimen kívül jelenleg nincs szóra érdemes politikai erő. Ha a rendszer megbukik, akkor hatalmi vákuum következik, annak minden látható és még be nem látható következményével. Noha Izrael biztonsága szempontjából egy belharcoktól meggyengült, anarchiába süllyedő Irán nem rossz opció, az ország polgárai számára ez aligha kívánatos. Ráadásul a Közel-Kelet országai közül Irán azon kevesek egyike, amely rendelkezik európai értelemben véve nemzetállami hagyományokkal, így a külső támadás alapvetően összezárja az embereket.

Ha Izrael és Irán közti a konfliktus tovább eszkalálódik, nem kizárt, hogy abba az Egyesült Államok is belesodródik, és a hallgatólagos támogatáson túl tevőleges segítséget nyújt Izraelnek. Ebben az esetben Irán támadásokat indíthat Amerika közel-keleti katonai támaszpontjai és diplomáciai képviseletei ellen. Nem valószínű, de ebben az esetben nem zárható ki az Arab-öböl országainak a bevonódása sem. Mindez a Nyugatot is súlyosan érintené. Az olaj hordónkénti ára már az első izraeli támadást követően tíz százalékkal növekedett, a Hormuzi-szoros esetleges lezárásával pedig – amelyen a világ tengeri olajszállításának közel harmada halad át – 30-50 százalékos emelkedés is bekövetkezhetne. A Financial Times szerint akár a jelenlegi 70-75-ről akár 150 dollárra nőhetne a hordónkénti ár egy tartós blokád esetén. A Donald Trump vámháborúja nyomán erősen ingataggá vált világgazdaság ezt már nehezen viselné el. Ráadásul az olajárak emelkedésének a legnagyobb nyertese az arab országok mellett Oroszország lenne, a magát orosz energiahordozóktól függetleníteni próbáló nyugati országok így kénytelenek meghunyászkodni Vlagyimir Putyin előtt. Nem véletlen, hogy az európai vezetők – köztük Emmanuel Macron, aki korábban még a palesztin állam egyoldalú elismerésével fenyegette Izraelt – most a békéért lobbiznak.

„Hamarosan BÉKE lesz Izrael és Irán között is!” – írta június 15-én közösségimédia-felületén Donald Trump. „Sok hívás és találkozó zajlik most. Rengeteget dolgozom és soha nem kapok elismerést semmiért, de ez rendben van, az EMBEREK értik. Tegyük újra naggyá a Közel-Keletet!!” – írta csupa nagybetűvel az amerikai elnök.

Noha az amerikai diplomáciának valóban minden eszköze megvan arra, hogy hátraarcra kényszerítse Izraelt, Iránt pedig immár erősebb pozícióból bírja rá tárgyalásra, egyelőre nehezen számítható ki, hogy mit hoznak az elkövetkező napok és hetek. Egy biztos: Teherán számára vonzó lenne egy olyan forgatókönyv, amelynek során az alapvetően kudarcos ellentámadásait diadalként ünnepelné a saját belső nyilvánossága előtt, majd a lehető leghamarabb elfogadná az Egyesült Államok és a nemzetközi közösség által sürgetett tűzszünetet. Ugyanakkor reális esélye van annak is, hogy a háború formálisan egy jó darabig még nem ér véget. Bár az izraeli légicsapások hullámai egy ponton lecsenghetnek, egy alacsonyabb intenzitású konfliktus hónapokig, akár évekig is elhúzódhat. Izrael időnként rakétákkal vagy légi csapásokkal támadhat iráni célpontokat, célzott merényleteket és szabotázsakciókat hajthat végre Irán területén, Irán pedig próbál revansot venni. Az is biztos, hogy Iránnak 400 kilogrammnyi, 60 százalékos tisztaságú uránkészletet birtokol, amely csupán egy lépésre van a fegyverminőségű állapottól és nagyjából tíz bomba előállítására elegendő. Ez pedig mélyen a föld alatt van elrejtve, megsemmisítésére kevés az esélye Izraelnek. A mostani támadások nyomán pedig alighanem az iráni elit szélesebb köreiben is legitimitást nyer az egészen idáig periferikus álláspont, miszerint Iránt egyedül az atomfegyver védheti meg a hasonló támadásoktól.