Fotó: Jakócs Péter

I. László király minden idők egyik legnagyobb tekintélyű és legnépszerűbb magyar királya volt, akit már életében szentként tiszteltek. 1077 és 1095 között tartó uralkodása alatt nem csak a királyi hatalmat és az ország belső rendjét szilárdította meg, de István király egyházépítő munkáját is folytatta.

Érdemei elismeréseként szentté avatását már nagyon hamar, 1192-ben kezdeményezte III. Béla király. A legenda szerint 1192. június 27-e éjjelén, amikor is a földi maradványait kiemelték volna a nagyváradi sírból, a székesegyház felett egy rendkívül fényes csillag jelent meg az égen. A csillagjelenést a kortársak isteni jelként, mintegy beleegyezésként értelmezték, hogy László király valóban méltó a szentté avatásra.

A csoda napja, azaz június 27-e lett Szent László liturgikus ünnepnapja, amikor is országszerte számos ünnepi programot rendeznek.
Szent László emlékét Győrben a Bazilikában található hermája őrzi, amely a Szent Korona és Szent Jobb mellett a harmadik legfontosabb nemzeti ereklyénk, és amelyről a Magyarságkutató Intézet és a Szegedi Tudományegyetem kutatói 2022-ben tudományosan is igazolták, hogy abban valóban László királyunk koponyája található. A király tiszteletére a városban évről évre megrendezik a Szent László Napokat, melynek idei különlegessége, hogy az eseményhez csatlakozott a Szent László Látogatóközpont és a Győri Egyházmegyei Gyűjteményi Központ is, amelyek június 27-én a Káptalandombon tudományos ismeretterjesztő előadással, dokumentumfilm vetítéssel, illetve tematikus tárlatvezetéssel várják az érdeklődőket.

A fesztivál csúcspontja a gyirmóti Rodeo Ranchen június 28-án este kilenc órakor kezdődő Szent László, a lovagkirály című előadás lesz. A Győri Lovasszínház produkciójában három hagyományőrző csoport, 87 szereplő és több mint harminc ló működik közre, amelyek a magyarok egyik legnagyobb királyának életét filmes trükkök nélkül, valódi fegyverekkel, korhű jelenetekben, lovas kaszkadőr elemekkel, harci jelenetekkel varázsolják elénk. A produkció forgatókönyvét Tóth Szilárd, a Győri Ördöglovasok vezetője jegyzi, a zenét Derzsi György szerezte, a szövegkönyvet pedig Pesty-Nagy Kati szövegíró írta.

Hirdetés