Törvényesen nem tartható LMBTQPXYZSTB-toborzó
Vonaglani tilos
Végtelenül ravasznak gondolja magát Karácsony Gergely, jogi trükközéssel rendezné meg az gyomorforgató LMBTQPXYZSTB-toborzót. Ez az a sajnálatosan 1997 óta minden évben megrendezett köztéri provokáció, amelynek résztvevői között tömegesen bukkannak fel női ruhába öltözött vagy épp tangában vonagló szakállas férfiak, kereszténységet gyalázó hímringyók és egyéb, üvöltően beteg emberek, akik közé ráadásul egyesek kiskorú gyerekeket is odavisznek, hadd zavarodjon meg a pszichoszexuális fejlődésük.Istennek hála, a gyülekezési törvény helyes módosításával az aberráció ilyen undorító utcai magamutogatása lehetetlenné vált. A Budapestet csődbe vivő tehetségtelen főpolgármester azonban ragaszkodik hozzá, hogy tollba-boába öltöztetett sérült pszichéjű emberek hányingert keltsenek közterületeinken. Ezért nagy boldogsággal jelentette be, miféle trükköt fundált ki az abnormalitás ránk erőszakolására. Elképzelése szerint mivel az önkormányzati rendezvények nem tartoznak a gyülekezési jog hatálya alá, a rendőrség nem tilthatja meg azokat. Így aztán bejelentette, hogy a főváros megrendezi a budapesti büszkeség menetét. Ezt a rá jellemző infantilis vigyorral jelentette be, majd elégedetten hátradőlt.
Ám úgy tűnik, támla híján mindjárt hanyatt is esett. A Budapesti Rendőrfőkapitányság ugyanis közölte, hogy a fővárosi főjegyző által bejelentett „önkormányzati rendezvényt” annak egyértelmű tartalma okán a gyülekezési jogról szóló törvény alapján bírálja el. Ez pedig azt jelenti, hogy toll a fülükbe, nem pedig parádé.
Ez a gyermeteg próbálkozás ugyanis a rosszhiszemű joggyakorlás kísérletének, vagyis a joggal való visszaélésnek tankönyvi példája. Cinizmus, arcátlanság és jogi analfabétizmus gabalyodott itt össze, ami végső soron derűre ad okot, hiszen mulatságos, hogy milyen buta emberek okoskodnak-fontoskodnak a főváros vezetésében. Az persze bosszantó, hogy miközben eltapsolták a Tarlós István főpolgármestersége végén még meglévő kétszázmilliárd forintos tartalékot, képtelenek törvényes költségvetést összeeszkábálni, és így csődbe viszik Budapestet, ezalatt elszórnának egy csomó pénzt a mínuszból az aberráció magamutogatására. Ezt ők szabadságnak és sokszínűségnek nevezik, pedig csak sátánista ideológiai terror.
Ezért nagyon helyes és üdvözlendő a rendőrség bátor jogi álláspontja, amivel világossá teszi a hatóság, hogy nem engedi magát hülyének nézni. Ezen túlmenően is van egy rossz hírünk Karácsony és riszáló lieblingjei számára: még ha jogilag be is lehetne szuszakolni az önkormányzati rendezvény ernyője alá az LMBTQPXYZSTB-vonaglást, akkor sem lehetne azt az általuk elgondolt gyomorforgató formában megrendezni. Önkormányzati rendezvény sem valósíthat meg ugyanis törvénysértést. Márpedig az aberráció utánpótlás- toborzója minden ízében sérti az Alaptörvényt. Az ugyanis világosan kimondja: „minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz. Ez a jog – az élethez való jog kivételével – minden más alapvető jogot megelőz.” Márpedig az LMBTQPXYZSTB-provokáció alapjaiban veszélyezteti az egészséges pszichoszexuális fejlődést, kezdve azzal, hogy a szexualitás bármely formája magánügy, nem pedig közügy. Defektusos formái különösen. Ezért tehát ennek a vonaglásnak közterületen nincs helye!
