Van szavuk a magyaroknak

– Igaz az a médiában elterjedt hír, hogy azért lett a szlovák államfő tanácsadója, mert felhagyott az aktív politizálással?

– Nem erről van szó. Azért eshetett rám Pellegrini elnök úr választása, mert értékesnek tarthatta azokat a tapasztalatokat, amelyeket még a Magyar Szövetség elnökeként szereztem az ország régióit járva. Alaposan megismertem a Dél-Szlovákiát feszítő problémákat is ez alatt a néhány év alatt. Ez nyilván sokat nyomott a latban, miként az is, hogy ma sem csak egy irodában üldögélek, hanem járom a terepet, tartom a kapcsolatot az emberekkel többek között a Megbecsültek Társasága nevű szervezet révén is. Ez egy immár ötezer főt számláló, időseket támogató közösség. Mint ilyen, ez az egyik legnagyobb csoport Felvidéken, ennek égisze alatt is naponta találkozom az emberekkel.

– Úgy tudjuk, hogy a szlovák köztársasági elnök beiktatása után nem sokkal megígérte, hogy fontos tisztségre magyar munkatársat választ maga mellé, ám ezután hosszú csend következett. Miért húzódott el a kinevezése?

– A kinevezés szempontjait tőle kellene megkérdezni, tény, hogy nem egyik napról a másikra döntött. Ez nekem azt jelzi, hogy neki is fontos az ügy, és ez a megbízatás valóban bizalmi pozíció, ezért alapos megfontolás után hozta meg a döntését.

– Értelmezhetjük úgy a kinevezését, mint az egykor egyazon pártban politizáló Peter Pellegrini és talán a miniszterelnök, Robert Fico gesztusát, ami annak is szól, hogy Szlovákia és Magyarország mára szövetségesek lettek a nemzetközi politikában?

– Nem érdemes ezt túlragozni. A kinevezésemnek akkor lesz értelme, ha gyakorlati eredmények születnek belőle. Kirakatpozícióról szó sem lehet. Peter Pellegrini elnök úr kijelentette, hogy ő Szlovákia minden polgárának elnöke akar lenni, és ha innen nézzük a dolgot, akkor a kinevezésem inkább természetes és praktikus államfői lépés. Tizennégy etnikai közösség él az országban, és éppen ez a színes társadalmi szerkezet lehet Szlovákia egyik előnye, amiből profitálhat. A legutóbb bejegyzett nemzetiség a Tátrában élő guráloké, a legegzotikusabb pedig a vietnámiaké. Ők összesen két-háromezren vannak, még az 1970-es években kerültek Szlovákiába a vietnámi háború folyományaként.

– Nevezhetjük hát paradigmaváltásnak a nemzetiségi tanácsadói megbízatását? Húsz-huszonöt éve elképzelhetetlen lett volna, hogy magyar embert jelöljenek erre a tisztségre.

– Bízom benne, hogy tényleg véget ért az a korszak, amikor a szlovák állam biztonsági kockázatként tekintett a felvidéki magyarok közösségére. Ez a megbízatás persze nem csak lehetőség, hanem nagy felelősség is. Remélem, sikerül majd olyan eredményeket elérnem, amelyek elismeréseként a legszélesebb közvélemény is más szemszögből tekint majd ránk.

– Hogy viszonyult a többi nemzetiség a kinevezéséhez? Nem kérdezték meg, hogy miért éppen egy magyar kerül erre a posztra?

– Nem tudok ellenvetésekről. Szlovákiában a magyaroké a legnépesebb, ennélfogva talán a legjelentősebb etnikai közösség. Ilyenformán valahol természetes is, hogy magyar embert kértek fel nemzetiségi tanácsadónak. De ne állítsunk fel sorrendet, nekem mindegyik kisebbséget képviselnem kell, létszám tekintetében egyébként a romák következnek a magyarok után. Keresem a kapcsolatot a nemzetiségi civil közösségekkel, a pozsonyi parlament nemzetiségi képviselőivel is.

– Ön az államfő tanácsadója, egy másik magyar, Horony Ákos pedig a kormány etnikai, kisebbségi biztosa. Miként tudnak együtt dolgozni majd, és mi lehet a következménye annak, hogy két magyar ilyen fontos beosztást kapott?

– Nem lesz hiba az együttműködésünkben, már egyeztettünk is. Hangsúlyozom, minden nemzetiséget képviselnünk kell, mondhatni egyéni, speciális érdekeiket éppúgy, mint a közösség problémáit, kérdéseit. Előfordulhat, hogy az eredményeink adott esetben felhívják a figyelmet a Magyar Szövetség nevű pártra. Tiltakozni nem fogok, hiszen továbbra is a párt érdeke, hogy olyan hosszú idő után végre megint képviselőt küldhessen a szlovák nemzetgyűlésbe.

– Mennyire tekinti iránymutatónak Duray Miklós egykor volt Együttélés nevű pártját, amely lényegében véve minden itt élő nemzeti kisebbség képviseletét tűzte a zászlajára?

– Iránymutató, ez vitán felül áll. Az üzenetet már akkoriban is megértették más nemzetiségűek, az Együttélésnek olyan helyeken is volt helyi szervezete és képviselete, ahol nem élnek magyarok. Például Észak-Szlovákiában, de még Csehországban is az egykori közös államban. A cél ugyanaz, az etnikai közösségek érdekeinek védelme és képviselete, ilyen értelemben vannak hagyományai a felvidéki magyar politikának.

– Milyen mozgástere van elnöki tanácsadóként, illetve milyen jogköre van a szlovák köztársasági elnöknek?

– Az elnök a szlovák jogrend szerint vétózhat, de összességében szűk a jogköre. Nem kezdeményezhet például törvényt, nem is semmisíthet meg jogszabályt. Ugyanakkor annak azért van súlya, ha a köztársaság elnöke valamilyen témát felkarol, támogat és ezáltal a közérdeklődés centrumába helyez. Ez idővel közvetve elvezethet akár jogalkotáshoz is. Az én feladatom és lehetőségem, hogy bemutassam neki az ilyen témákat.

– Június végére kisebbségi kerekasztal összehívását ígérte. Milyen témák lesznek napirenden? Volt már ilyen Szlovákiában?

– Ilyen nagyszabású találkozó és egyeztetés még nem. Az elnök tárgyal majd az etnikai kisebbségek képviselőivel, közvetlenül és kötetlenül meghallgatva gondjaikat, bajaikat. Ez kitűnő kiindulási alap lehet a jövőt illetően.

– Várhatóan mi lesz az a probléma, amely mindenkit érdekel?

– Nyilván több ilyen is szóba kerül majd. A kultúra, az oktatás, de a gazdaság terén is sok kérés hangozhat el, a közös nevező a nemzetiségek megmaradása hagyományaikkal, nyelvükkel együtt. Kikerülhetetlen lesz az a kérdés is, miszerint ahhoz, hogy ne néptelenedjen el egy-egy nemzetiségek által is lakott régió, gazdasági értelemben is lépni kell. Alapvetően Dél- és Kelet-Szlovákia van nehéz helyzetben ebből a szempontból, van mit tenni ott a csatornázás, az úthálózat és az infrastruktúra fejlesztéséért is. Ez természetesen nem Peter Pellegrini elnök úr hatásköre, de felhívhatja ezekre a gondokra, tennivalókra a döntéshozó politikusok figyelmét. A Hlas nevű párt, amelynek Pellegrini elnök úr volt az első embere, hat minisztert ad most Robert Fico kormányába. Nyilvánvaló, hogy befolyással van e formációra.

– Az ön személyén keresztül pedig a Magyar Szövetségnek van befolyása a köztársasági elnökre?

– Nekem minden politikai párttal együtt kell működnöm. De ha egy kis befolyást tud szerezni a Szövetség is valamilyen építő jellegű kérdésben, akkor miért tagadnánk meg ezt tőle?

– Többször leszögezte, hogy távol tartja magát a pártpolitikától. De ha eredményesen tevékenykedik, akkor azt a Szövetségre leadott szavazatokban is mérni lehet majd?

– Maximum arról lehet szó, hogy ha sikerül eredményeket elérnem, azt biztosan úgy értelmezik a választók, hogy értük dolgozom. A Magyar Szövetség megyei szinten továbbra is a legerősebb párt a maga 54 képviselőjével.

– Sikerült-e már mélyebben szót váltani Pellegrini elnök úrral bizonyos speciálisan magyar ügyekről, például az egyébként minden kisebbséget érintő kettős állampolgárság problémájáról, a fejlesztési források észak-déli elosztásának különbségéről, illetve a magyarokat és a németeket egyaránt kollektíven háborús bűnös közösségnek bélyegző és ez alapján jogfosztó beneši dekrétumokról? Utóbbiak alapján ma is földeket sajátít ki a szlovák állam, ellenszolgáltatás nélkül. Átérzi-e mindennek a súlyát Peter Pellegrini?

– Szeretném, ha átérezné. Sokszor beszéltem már arról szlovák politikusoknak, hogy mi mindent tudunk a szlovákokról, ők viszont keveset tudnak rólunk, magyarokról de az összes itt élő nemzetiségről is. És amit tudnak a magyarokról, ami bekerül rólunk az iskolai tankönyvekbe, azt mi gyakran másként látjuk. Fontos, hogy az asztalra tegyük ezeket problémákat, beszéljünk róluk. Felhoztam az elnök úrnak a Beneš-dekrétumok által kinyilvánított kollektív bűnösség elvét és a földügyeket is. Úgy tűnik, június végéig létrejön egy szakemberekből, jogászokból álló munkacsoport, amely vizsgálja majd ezeket a kérdéseket. Ennek magyar tagjai is lesznek. És persze a német érintettség sem elhanyagolható, Pozsony környékén több osztrák állampolgárságú embertől vettek el a dekrétumokra hivatkozva földterületeket. Örömmel mondhatom, hogy a köztársasági elnök úr érti a problémát és nyitottnak tűnik az orvoslására. Persze politikai akarat kell hozzá, ahogy a szlovák állampolgárságuktól megfosztottak ügyének rendezéséhez is. A kettős vagy akár többes állampolgárság bevett gyakorlat számos európai uniós és azon kívüli országban is, ezzel egyetlen állam sem veszít. Ugyanakkor szeretném hangsúlyozni, ezekben a témákban akkor tudunk sikert elérni, ha politikai vonalon is elvégzik a munkát. Ez pedig elsősorban a Magyar Szövetség elnökének feladata, hiszen ez az egyetlen párt Szlovákiában, amely felvállalta ezt a témát programjában.

– Aki ismeri Felvidék keleti részét, az tudja, hogy látványosan szegényebb, elmaradottabb a nyugati vidékekhez, különösen Pozsony környékéhez viszonyítva. Ez a téma is asztalon van Pellegrini elnök úrnál?

– Igen, az elnök tisztában van ezzel is, és fontosnak tartja a kiegyenlítést. Nagy reményeket fűzünk az épülő kassai Volvo-üzemhez, ez számos olyan céget is oda fog vonzani, amely kiszolgálja az autógyárat. Mindez infrastrukturális fejlesztéseket és munkahelyeket is jelent majd, és fellendíti a szolgáltatóipart és a turizmust. De ismét hangsúlyozom, hogy a köztársasági elnöknek nincs jogalkotó hatásköre, a tanácsadójának meg pláne nincs.

– A nemrég megválasztott új lengyel köztársasági elnök, Karol Nawrocki deklaráltan az elmúlt években befagyott visegrádi együttműködés híve. Miként befolyásolja ez az önök munkáját?

– Ez mindannyiunk érdeke, erősíti az egymásrautaltság tudatát a felvidéki magyarokban, csehekben, lengyelekben is, illetve empatikusabbá teheti a szlovákságot is. A magam részéről fölvettem a kapcsolatot a visegrádi országok Pozsonyba delegált nagyköveteivel, azt képviselve, hogy az együttélés érték, legalábbis az lehet, ha esélyként tekintünk rá.

– A szlovákok magyarságképe miként változott az elmúlt időszakban?

– Hullámzó a viszony. Sokkal jobban állunk, mint tíz-tizenöt évvel ezelőtt, az említett visegrádi együttműködésnek, de azon belül a szlovák–magyar szövetségesi viszonynak is köszönhetően. Mégis, főleg a politikában időről időre visszatérnek a rossz reflexek. Ha például valamiről el kell terelni a figyelmet, akkor rendre előhúzzák a magyar kártyát. Megjegyzem, főleg az úgynevezett progresszívok részéről tapasztalható a jó szlovák–magyar viszony megbontására irányuló igyekezet.

– Itt ülünk a galántai Esterházy-kastély parkjában, a jeles főnemesi család itteni grófi ágának címere alatt. Megtörténhet belátható időn belül a mártír sorsú gróf Esterházy János rehabilitálása?

– Úgy érzem, ezt a témát még mindig nem egyazon szemszögből nézzük. Ebbe az ügybe különösen szükséges volna történészeket bevonni, hogy ne a politika gyakran pillanatnyi érdek diktálta hullámzásai vagy téves érzelmi berögződések határozzák meg a személyéről, munkásságáról folyó vitát. Ha boldoggá avatnák a Vatikánban, az bizonyára megváltoztatná a narratívát.

– Elmondhatjuk, hogy most már nincs visszaút, és a szlovák politika őszintén maga mögött hagyta az 1990-es, 2000-es évek gyanakvó magyarellenességét?

– Remélem. Mindenkinek be kell látnia, hogy közös érdekünk az ország fejlődése. Ha azt akarjuk, hogy a gyerekeink, az unokáink is itt éljenek, akkor nincs más lehetőségünk, önazonosságunk megőrzése mellett össze kell kapaszkodnunk a mindannyiunkat egyformán fenyegető kihívások, veszélyek ellenében.