Az Európai Unió jobbközép politikai tömbje, az Európai Néppárt (EPP) végül elfogadta azt az elvet, hogy a 2028–2034 közötti időszakra szóló, 1,2 billió eurós uniós költségvetés tervezetéhez a tagállami reformok teljesítését is feltételként szabják

Hirdetés

A fordulat Ursula von der Leyen javaslatát érinti. A Magyar Hírlap információi szerint a Néppárt néhány nappal ezelőtt még nyíltan szembehelyezkedett az elnök asszony reformtervével, mostanra azonban világossá vált: a Néppárt visszakozott.

A fő ütközőpont július 16. és 23. között kerül napirendre, amikor is az Európai Bizottság bemutatja javaslatát a következő többéves pénzügyi keretre.

A Néppárt szerdán elfogadott, végleges állásfoglalásában – amely az Euractiv birtokába került – már úgy fogalmaz: 

„elfogadható a reformokhoz kötött finanszírozási modell, amennyiben ezek az intézkedések arányosak, célzottak, az uniós szakpolitikákhoz közvetlenül kapcsolódnak, és megfelelő kormányzati szinthez illeszkednek.”

Ez jelentős irányváltás a korábbi tervezethez képest, amely még elutasította

„bármiféle centralizációs kísérletet”.

A Néppárt elutasítja, hogy a reformokat elmulasztó kormányok miatt a hátrányos helyzetű régiók vagy a mezőgazdasági termelők is forrásvesztést szenvedjenek el.

„A helyi és regionális önkormányzatokat nem lehet felelősségre vonni vagy büntetni olyan reformok elmaradása miatt, amelyek bevezetéséért a nemzeti kormány felel”

– fogalmaz a dokumentum.

A párt azt javasolja: az uniós pénzeket csak az adott szakpolitikai területre és kormányzati szintre érvényes reformokhoz lehessen kötni.