Új front, új gondok
Ukrajna a Közel-Keleten sem áll jól
Az egész világ izgatottan figyeli a közel-keleti helyzet alakulását. A konfliktus kiéleződésének a hatásai éppúgy negatívan érintik Izrael és az Egyesült Államok szövetségeseit, mint az ellenfeleit. Az arab világ a régió káoszba süllyedésétől tart, mint ahogy Európára nézve csapás lenne az eszkaláció. Közben Irán két legfőbb támogatója, Oroszország és Kína a rövid távú előnyök ellenére is inkább a stabilitásban érdekelt, és tojástáncot járva minden irányban igyekszik megőrizni a normális kapcsolatait. A Közel-Kelet lángra lobbanásának a legnagyobb vesztese jelenleg Ukrajna.
Izraelt úgy döntött, hogy megtámadja Iránt és megpróbálja légi csapásokkal ellehetetleníteni az atomprogramját. Teherán persze válaszolt, és drónokkal, valamint rakétákkal támadta vissza Izraelt. Az agresszió mögött végig ott állt az Egyesült Államok, és Washington a múlt héten közvetlenül is beavatkozott a háborúba. A Közel-Keleten egyre inkább elszabadul a pokol, a világ pedig egyre idegesebben és kiábrándultabban követi a fejleményeket, az izraeli agressziót, valamint a béketeremtőből háborús elnökké változó Donald Trump lépéseit, közben azt latolgatja, hogy regionális háborúvá eszkalálódik-e a konfliktus. A muszlim világ (szóban legalábbis) egyre határozottabban sorakozik fel Irán mögött, Kína és Oroszország megpróbál egyensúlyozni Teherán, Tel-Aviv és Washington között, Európa pedig ebben a kérdésben is megosztott, tehetetlenül figyeli a konfliktus súlyosbodását.
Az arab világ idegesen figyeli a szembenállást, amely az Egyesült Államok beavatkozásával az egész régióra kiterjedő konfliktussal fenyeget. Különösen Irán szomszédai aggódnak, akik emlékeznek még a Szaddám Huszein, majd Moamer Kadhafi megbuktatása után évekig elhúzódó polgárháborús állapotokra. Libanon és Egyiptom a régióban eluralkodó bizonytalanság miatti aggódik. Mint az egyiptomi külügyminiszter fogalmazott, az izraeli támadások káoszba taszíthatják a Közel-Keletet, és a „hatalom arroganciája” egyetlen nemzetnek sem hoz biztonságot. Még az a Szaúd-Arábia is „testvéri Iráni Iszlám Köztársaságról” beszél, amely három évvel ezelőttig Iránt tekintete a legfőbb ellenségének a térségben. De jól mutatja az arab világ hangulatát az is, hogy az Al-Dzsazíra televízió felháborodva Irán megtámadásán „a Nyugat őrült barátjának” nevezte Izraelt. Testvéreiként említette az irániakat a tűzszünet megteremtésében közvetítő katari emír is, nem törődve azzal, hogy az emírségben található a Közel-Kelet legnagyobb amerikai katonai bázisa. Az Öböl menti országok számára a legrosszabb forgatókönyv a háború regionálissá szélesedése lenne, amely már azzal fenyegetne, hogy Irán lezárja a Hormuzi-szorost, ahol a világ olajszállításának húsz százaléka halad át. Egy ilyen lépés komoly hatással lenne Ázsiára, ezen belül mindenekelőtt Kínára, de Európára is.
A Közel-Keleten kiéleződő helyzet eddigi legnagyobb vesztese azonban Ukrajna. A kijevi hangulatot jól mutatják Volodimir Zelenszkij kétségbeesett megnyilvánulásai.
Az ukrán elnök nem véletlenül esett pánikba Izrael Irán elleni támadása után, amely nemcsak a figyelmet vonta el az orosz–ukrán háborúról, amitől Zelenszkij tart, de az amerikai katonai segélyek csökkentésével, ezzel párhuzamosan az Ukrajnára gyakorolt washingtoni nyomás növekedésével is fenyeget. Ez pedig a front helyzetének alakulását látva a konfliktus Kijev által reméltnél korábbi lezárását hozhatja. Ukrajnára nézve egy nagy közel-keleti háború az oroszokkal való konfliktus kezdetétől a legnagyobb veszély volt. Ez ugyanis – mint azt már most is látjuk – az Egyesült Államok figyelmének a megosztását és erőforrásainak átsorolását hozza magával. Ehhez jön még az olaj- és gázárak megugrása, ami egyrészről fűti az orosz gazdaságot, másrészről egy esetleges újabb menekülthullámmal párosulva növeli Európa nehézségeit, és ez a helyzet akarva-akaratlanul az orosz energiahordozók felé fordíthatja. Arról már nem is beszélve, hogy az Irán elleni támadás fokozza Kína és Oroszország egymásrautaltságát.
Az Iránnal szövetséges két nagyhatalom most nincs egyszerű helyzetben. Egyrészről középtávon mind Moszkva, mind pedig Peking pozícióit erősíti, hogy az Egyesült Államok mind jobban belekeveredik a közel-keleti konfliktusba, és ez leköti nemcsak a figyelmét, de az erőit is. A háború elhúzódása lényegében gyengíti Amerikát, de hosszú távon a térségben eluralkodó káosz, a Közel-Kelet destabilizálódása már Oroszországnak és Kínának sem érdeke. Másrészről a történtek emlékeztetik Vlagyimir Putyint és Hszi Csin-pinget arra is, hogy Donald Trump mozgástere is korlátozott, és Washington lényegében továbbra is Zbigniew Brzezinski öt szakaszból álló stratégiáját hajtja végre, amelynek része Ukrajna elfoglalása, Európa elszakítása Oroszországtól, Oroszország leigázása, Irán megsemmisítése és Kína elszigetelése. Az sem Kínának, sem pedig Oroszországnak nem érdeke, hogy Irán is belépjen az atomhatalmak közé, ugyanakkor a rendszer megbuktatása mind Peking, mind pedig Moszkva szemében „vörös vonal”. Arról nem is beszélve, hogy Irán a BRICS tagja, így meggyengítését nem engedheti meg magának az úgynevezett globális Dél. A közel-keleti helyzet alakulása, különösképpen az Egyesült Államok közvetlen beavatkozása így nem erősíti a Trump iránti bizalmat. Rövid távon tehát mind Kínának, mind pedig Oroszországnak kedvezhet a Közel-Keleten kiéleződött helyzet, közép- és hosszú távon azonban inkább a stabilitásban érdekeltek.
Jól mutatja Peking álláspontját a kínai elnök reagálása a konfliktus fellángolására. „Minden félnek törekednie kell a konfliktus mielőbbi deeszkalálására és a további eszkaláció megakadályozására” – mondta Hszi Csin-ping. Az elnök nem bírálta közvetlenül Izraelt, hanem tudatosan homályosan fogalmazott. Peking egyértelmű érdeke a térség stabilitása, hiszen egyrészt olajszükségletének 15 százalékát iráni forrásból fedezi, másrészt fontos számára a kereskedelmi útvonalak működése. Eközben Izrael az Egyesült Államok közeli szövetségeseként mégiscsak ideológiai ellenfele. A stabilitást szem előtt tartó kínai érdekekből kiindulva azonban Peking nem akarja magát fenntartás nélkül sem az egyik, sem a másik oldal mellett elkötelezni.
Az oroszok is tojástáncot járnak – Putyin Trumptól Netanjahun át az iráni vezetőkig beszélt a konfliktusban érintett összes ország vezetőivel, és közvetítőként is ajánlkozott. Moszkvának jó a kapcsolata Iránnal, a két országot átfogó stratégiai partnerségi megállapodás köti össze, amelyet 2025. január 17-én írt alá Moszkvában Vlagyimir Putyin orosz és Maszúd Peszeskján iráni elnök. Oroszország ugyanakkor konszolidált, értelmezhető viszonyt ápol Izraellel is, miközben Donald Trump többször is tárgyalt Putyinnal Irán ügyében. Moszkvában nem tudják, hogy örüljenek-e vagy aggódjanak a Közel-Kelet miatt. A költségvetésnek az erős rubel és az alacsony olajárak konstellációjából adódó nehézségein segít az olajárak megugrása. Emellett minden egyes rakétával, ami Izraelbe kerül, minden egyes dollárral, amit Amerika Izraelnek juttat az Irán elleni háborúra, kevesebb kerül Ukrajnába. Minden perc, amit Trump a Közel-Kelettel tölt el, meggyőzi őt arról, hogy nem szabad időt és erőforrásokat pazarolni „másodlagos frontokra” – beleértve az ukrajnait is.
Szövetségesének a megtámadása ugyanakkor zavart okozhat a normalizálódó orosz–amerikai viszonyban, ráadásul kevésbé számíthat Teherán segítségére. S ez azért akkor is hátrányosan érinti, ha a drónok gyártását már nagyrészt Oroszországban oldják meg. Oroszország tehát részben profitál egy lokális közel-keleti konfliktusból, ám nem válna az előnyére egy olyan totális háború, amely Irán megsemmisítésével vagy szétesésével járna. A már említett okok mellett azért sem, mert amennyiben Iránt nagyon meggyengítik, akkor az észak-déli közlekedési folyosók aligha valósulnak meg. Ráadásul amennyiben Irán az orosz áruk tranzitfolyosójából a különféle iszlám terroristák valóságos paradicsomává válna, akkor az instabilitás nagyon gyorsan átterjedhetne a Dél-Kaukázusra, majd tovább is. Ezért aztán Oroszország mindent megtesz a rendezés érdekében, hogy megpróbálja megakadályozni a nagyobb háborút. Tovább bonyolítja a helyzetet – ezzel Teherán is tisztában van –, hogy mind Oroszország, mind pedig Kína viszonyát Iránnal befolyásolja Moszkva és Washington, valamint Peking és Washington kapcsolatainak az alakulása.
A Magyar Demokrata hetilap további cikkei a témában
Irán, a fogatlan oroszlán
Ezért omlott össze Irán
