Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter beszédet mond az NKE V4 Diplomáciai Akadémiája 2025-ös programsorozatának megnyitóján a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE) 2025. június 23-án
Fotó: MTI/Bodnár Boglárka
Hirdetés

Az NKE, a Wacław Felczak Alapítvány és a Club Europa Karpat Alapítvány szervezésében létrejött nyári egyetemen – melynek célja, hogy összehozza a visegrádi csoport országaiból a nemzetközi kapcsolatok és a diplomácia iránt elkötelezett és tehetséges hallgatókat – a miniszter hozzátette: politikai szempontból az európai integráció egyik modellje az 1950-ben életbe lépett Robert Schumann-modell, amely a német-francia megbékélésre építve, francia-német dominanciával akarja egyesíteni a kontinenst.

Mi, közép-európaiak viszont újraegyesíteni kívántuk a 2004-es EU-belépésünkkel Európát, ahol a saját szempontjaink alapján mi is alakítani kívánjuk az európai életet meghatározó törvényalkotást. Manapság viszont azt látjuk, hogy erős politikai konfliktusban áll egymással a központosító és az azt ellenző, a szuverén tagállamok együttműködését szorgalmazó elképzelés – mondta.

Bóka János szerint eltérnek Közép-Európa történelmi tapasztalatai a nyugat-európaitól: a nyugati, második világháborús tapasztalat szerint a nacionalizmus háborúkhoz vezet, a közép-európai megközelítésben viszont a nemzeti érzés és a nemzetállam olyan pozitív fogalmak, amelyek az országok túlélését biztosították a diktatúrával szemben, ezért a 21. században is igényt tartanak a függetlenségünk megőrzésére.

A miniszter szerint a nyugati, új politikai baloldal találta ki és erősítette fel a „demokráciát – vagy több Európát” ellentétpárt; majd az 1968-as események áramlatában fokozatosan szállta meg a közéleti- és szakmai intézményrendszert az olasz kommunista teoretikus, Antonio Gramsci alapvetésének megfelelően. Példaként a mai európai uniós bürokráciát említette, amely úgy látja, hogy a tagállami érdekérvényesítéssel szembe menve, egyre átpolitizáltabban próbálja irányítani Európát, hiszen már maga is politikai szereplővé vált.

Hozzátette, hogy éppen ezért tekinti fontosnak és továbbra is életképesnek a V4-országok együttműködését, amit visszatekintve az EU eddigi legsikeresebb lobbicsoportjának nevezett. Úgy látja, hogy a V4, a tagországai között fennálló nézeteltérések ellenére is fontos szerepet játszhat még abban, hogy jobban érvényesíthessék érdekeiket.

A V4 Diplomáciai Akadémia hétfőn megnyitott nyári egyeteme változatos programot kínál a résztvevőknek, akik előadásokon, szakmai műhelymunkában és olyan panelbeszélgetéseken vehetnek részt, amelyek a régió aktuális geopolitikai és gazdasági helyzetére, illetve a V4 jövőjére és a visegrádi országok közötti diplomáciai kapcsolatokra fókuszálnak.