Szél Bernadett hétfő este bejelentette, Vágó Gábor visszatér az LMP-be.

Hirdetés
Képernyőfotó: Szél Bernadett Facebook-oldala, szerk.

A hírről egy humorosnak szánt, de inkább szánalmasra sikeredett közös videóban számoltak be Szél Bernadett Facebook-oldalán. Már a videó eleje tökéletesen szürreális, hiszen a politikusok zavarba ejtő évődéssel nyitnak:

Szél Bernadett: „Itt áll mellettem nem Hercule Poirot – ki vagy te?”

Vágó Gábor: „De nem is Don Quijote de la Mancha, hanem Vágó Gábor Bács-Kiskun megye 1. körzetének jelöltje” – ezt megerősítendő az LMP miniszterelnök-jelöltje széles mosollyal egy egyest mutat. 

Korábban írtuk

A rövid videóban mindent megtettek, hogy Szél Bernadett lazának és viccesnek tűnjön, de a végeredmény inkább röhejes lett. „Szeretettel köszöntünk téged – ez a te nagy visszatérésed az LMP-be, aminek én nagyon örülök, de egy kicsit aggódom is, mert hogy eszerint a logóban ki kell cserélnünk majd a sétáló emberkét egy ugráló kecskére?” – kérdezi Szél Bernadett, s közben a kamerába kacsint. 

Vágó Gábor elmondja, ő ugyanazt a tüzet érzi, mint 2009-ben, amikor az LMP elindult. És ha így folytatják, szerinte a következő miniszterelnököt Szél Bernadettnek fogják hívni. 

E szavak hallatán a miniszterelnök-jelölt zavartan elpirul, megrebegteti pilláit, majd így szól: „Ezért, Gábor, megérdemled a kis szívecskét” – s szavainak azzal ad nyomatékot, hogy kezeivel meg is formázza a szívet. Kínos és émelyítő. Ron Werberék szemlátomást ezúttal is igazán kitettek magukért. 

Vágó Gábor is a győzelem útjára lépett

Büszke vagyok, hogy Vágó Gábor is a győzelem útjára lépett és egyéni képviselőjelöltként LMP-s színekben méretteti meg magát.

Gepostet von Szél Bernadett am Montag, 29. Januar 2018

Mint ismeretes, Vágó Gábor a Lehet Más a Politika (LMP) alapító tagja, 2010 és 2014 között országgyűlési képviselő is volt, ám 2014-ben meglepetésre kilépett a pártból. Akkor azt mondta, az LMP-t újra kellene építeni, Schiffer András a kilépését úgy kommentálta, Vágó Gábornak sorozatosan felelőtlen és meggondolatlan húzásai voltak, és kiégett. Az LMP-ből való kilépése után újságíróként és aktivistaként hallatta a hangját.