Cikkünk frissült.

Elmaradt a Fővárosi Közgyűlés június 25-ei ülése, amelyen napirendre került volna az önkormányzati szervezésű Budapest Pride. De a két legnagyobb frakció nem jelent meg az ülésen – adta hírül a Blikk.

Hirdetés

Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-frakció vezetője Facebook-bejegyzésben tudatta, hogy a Fidesz-frakció csak akkor lett volna hajlandó részt venni a mai ülésen,

„ha a Fővárosi Önkormányzat nem szervezi meg a Pride-ot és a város valódi problémáival foglalkozik.”

A frakcióvezető kiemelte:

„Budapest óriási bajban van. Nincs költségvetés, káosz uralkodik az utakon, folyamatosan a tömegközlekedés megbénításával fenyegetőznek, közben Karácsony a Pride szervezésével foglalkozik. Ebből elég volt!”

A Tisza Párt delegáltjainak elege lett a „politikai cirkuszból”, ezért nem voltak hajlandóak megjelenni, és a főpolgármestertől rendkívüli ülés megtartását követelték.

A Fővárosi Közgyűlésre a Fidelitas egy kicenzúrázott nemi szervű férfi képmásával érkezett, a politikai szervezet ezzel akarta felhívni a figyelmet a múlt szombaton tartott Bécsi Büszkeség napjára.

Fotó: Fotó: Zsolnai Péter

Az ülés kezdete után alig hárman voltak a teremben Vitézy Dávid beszámolója szerint. Podmaniczky Mozgalom vezetője szintén a közösségi oldalán reagált a nem mindennapi közgyűlésre:

„lyen se volt még. A két nagy frakció és a főpolgármester sem jelent meg az ülésen eddig. Pártpolitikai csatatér helyett valódi városfejlesztést!”

Új időpontot hirdettek

Később megérkezett Karácsony Gergely és a Kutyapárt elnöke, Kovács Gergely is, a főpolgármester bejelentette a közgyűlés elmaradását. 33 képviselőből végül 20 nem érkezett meg – írja a lap.

Karácsony Gergely azt mondta, hogy várhatóan hétfőn tartják meg az ülést.

Hétfő este hat órára hívta össze a rendkívüli ülést Karácsony Gergely

Hétfő este hat órára hívta össze a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülését Karácsony Gergely főpolgármester – derült ki a főváros honlapján közzétett meghívóból. A rendkívüli ülést a fővárosi önkormányzat működőképességének biztosítása érdekében hívták össze – olvasható a budapest.hu oldalon közzétett dokumentumban, amely szerint a napirenden hat előterjesztés szerepel.

Karácsony Gergely felhívta a figyelmet, hogy jövő keddtől a fővárosnak nincs költségvetése, a közgyűlésnek a testület nyári szünet előtti utolsó tervezett szerdai rendes ülésén kellett volna döntést hoznia.