Hirdetés

Idehaza is pánikba estek a magukat civilnek mondó szervezetek és a magukat függetlennek nevező médiumok, ugyanis az USA ideológiai exportjára szánt dollárokból eddig nekik is bőven jutott. A portál úgy fogalmaz: az újabb információkból gyorsan kirajzolódott a kép, amelynek egyes kockáit már korábban megismertük, de egyes fontos részleteire csak most derült fény:

Magyarországon is kiépítettek egy rendszert, amely több száz álcivil NGO-ból, valamint megannyi sajtóorgánumból áll, és amely összehangolt munkával politikai nyomásgyakorlást folytat, külföldi pénzekből.

A Magyar Nemzet dokumentumfilmje nemcsak a szereplőket mutatja be, hanem azt is, hogy a befolyásolás nem pusztán a USAID keretében hazánkba guruló dollárokkal történt. A rendszer másik két fontos pillére a Soros-birodalom, illetve az Európai Bizottság.

„Washington, Brüsszel, Soros – ők vásárolták meg a hazai ellenzéket, pártokkal, álcivil szervezetekkel és számos médiummal együtt. Dokumentumfilmünk további izgalmas részleteket és összefüggéseket is megvilágít, amit hamarosan önök is láthatnak a Magyar Nemzet YouTube-csatornáján” – ígéri a polgári hírportál.