Budapest közlekedése hétfő óta nap mint nap összeomlik, ami egy komoly városfejlesztési probléma, ezt pedig még mindig nem előz meg valódi tervezés – írta meg a Magyar Nemzet Kőrösi Koppány, a BP Műhely alapítóját idézve, aki szerint a fővárosban hiányzik két híd, északon az Aquincumi, délen a Galvani, de hiányzik egy körút és az M0 befejezése is.

Hirdetés

„Ezek az okok, amik miatt könnyen dugó alakul ki a magyar fővárosban.”

Fotó: Demokrata/Vermes Tibor

A szakértő elmondta:

„Budapest útszerkezete eleve alulfejlett, és a meglévő rendszer már egy kisebb felújítástól is megbénul. Tehát egy olyan közlekedési infrastruktúrával állunk szembe, ami rendkívül kifeszített.”

Ha elesik az egyik híd, vagy történik egy baleset, egy órán belül áll a város. Ez önmagában is gond, de a helyzetet most a rosszul időzített, párhuzamos lezárások teszik végképp tarthatatlanná.

Kőrösi szerint

nem az a baj, hogy felújítanak, hanem az, hogy egyszerre, koordináció nélkül, előrelátás és modellezés nélkül.

Példaként említi, hogy a Szent István körút 2×1 sávra szűkült, úgy, hogy a síneken kanyarog az autós forgalom. A Flórián téren az Árpád híd felhajtóját javítják, közben megy a Mozaik utcai felüljáró felújítása is, és a Rákóczi hídon is szűkület van. Ez így már önmagában is sok.

Ehhez jön az, amit Kőrösi az egész rendszer legnagyobb hibájának tart:

„Nem használják a forgalmi adatokat. Máshol a világon ilyenkor forgalommodellezést végeznek: megnézik, hol mennyi autó jár, és egy algoritmus kiszámolja, mi fér bele.”

Hiba a pesti alsó rakpart éjjel-nappali lezárása is – fejti ki videós bejegyzésében a szakértő, aki konkrét javaslatokat is megfogalmaz.