Két évre felfüggesztik Németországban a családegyesítéseket
Két évre felfüggesztik a családegyesítések lehetőségét bizonyos bevándorlók számára Németországban egy pénteken elfogadott új jogszabály értelmében.Az Alexander Dobrindt belügyminiszter által előterjesztett törvény célja, hogy leállítsák a családegyesítés gyakorlatát a „másodlagos védettségi státuszú” bevándorlók esetében, akik hivatalosan nem rendelkeznek menekültstátusszal, de Németországban maradhatnak azért, mert hazájukban politikai üldöztetésnek vannak kitéve.
Az intézkedés csaknem 400 ezer ilyen státuszú bevándorlót érint, nagyjából háromnegyedük szíriai állampolgár. Az új törvény értelmében ezek a külföldiek csak kivételes esetekben hozhatják majd Németországba a legközelebbi családtagjaikat, vagyis a házastársukat és gyerekeiket, illetve kísérő nélkül érkezett kiskorúak esetében a szüleiket.
Bár a „másodlagos védettségi státuszú” bevándorlók számára a családegyesítést már eddig is határok közé szorították, a miniszter szerint az új törvénnyel hatékonyabban tudják majd ellenőrizni és korlátozni a Németországba irányuló bevándorlást. Bernd Baumann, a bevándorlásellenes Alternatíva Németországnak (AfD) ellenzéki párt frakcióvezetője azzal vádolta meg a kereszténydemokrata belügyminisztert, hogy ellopták az ötletüket. Bár az AfD támogatta a törvénytervezetet a Bundestagban tartott szavazáson, Baumann úgy nyilatkozott, a változtatás „csak egy apró lépés a helyes irányba”.
Ezzel szemben Clara Bünger, a szintén ellenzéki Baloldal szóvivője úgy vélte, hogy a kormány „embertelen” politikát folytat, míg a Zöldek szóvivője, Marcel Emmerich „kegyetlennek” nevezte az új intézkedést. Sebastian Fiedler, a kormánykoalícióban részt vevő Német Szociáldemokrata Párt (SPD) szóvivője az üggyel kapcsolatban úgy fogalmazott: „az SPD maga nem hozakodott volna elő ilyen módon” a családegyesítések felfüggesztésével.
