A Frontex honlapján közzétett közleményben leszögezték: a kiképzőközpont hozzájárul a szervezet készenléti alakulatai növekvő szükségleteinek kielégítéséhez. A központ létesítéséről szóló szándéknyilatkozat megerősíti a Frontex együttműködését Lengyelországgal, amely több mint 20 éve az ügynökség székhelyét adja – írták.

Hirdetés

A központ a varsói testnevelési egyetemen fog működni. Még idén több mint 200 tisztviselőt fogad, a következő években pedig több százan érkeznek majd oda. A létesítmény modern tantermekkel, edzőtermekkel és taktikai gyakorlóterekkel rendelkezik. A kiképzés költségeit csökkenti, hogy a képzés a Frontex székházához van közel – olvasható a közleményben.

A szándéknyilatkozat aláírásakor Hans Leijtens kijelentette: a Frontex határőreinek „Európa szívében történő képzése azt az egyértelmű üzenetet közvetíti, hogy a határaink védelme közös európai feladat”. A magas színvonalú képzéssel az ügynökség biztosítja, hogy „minden egyes európai tisztviselő megfeleljen ugyanazoknak a magas szintű követelményeknek”, és felkészüljön az EU határain jelentkező „összetett kihívásokra”.

Tomasz Siemoniak az ünnepségen hangsúlyozta: mindent meg kell tenni az unió külső határainak biztonságáért. A miniszter pozitívnak minősítette a schengeni övezet szerepét az európai integrációban, és bírálta, hogy egyes uniós tagállamok ellenőrzéseket vezetnek be a belső határokon. A varsói belügyminisztérium Facebook-felületén kiemelték: a dokumentum aláírása az EU Tanácsában betöltött lengyel soros elnökség egyik záróeseménye.

„Az illegális bevándorlással és a nemzetközi bűnözéssel szembeni harc egyik prioritásunk volt”

– emlékeztettek.